Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-10-27 / 47. szám

használunk, mint amit a természettudomány megállapított, miért ne fejezhetnők ki az igazságot az Istenre nézve is a természettudományinak megfelelő, de fenségesebb műszavakkal ekként: »Az Isten egy, de mint Atya, Fiú és Szent-Lélek munkálkodik!?« Nagyon természetesen mi nem tartjuk elégnek a Szentháromság tanának betanulását ugy, mint egy hitcikknek a betanulását sem, élet, isteni élet nélkül. Ebben különbözünk minden holt, minden erőszakos orthodoxiától. De ha valaki a Szentháromság tanát az egy Istenről való tannal helyezi szembe, akkor mi utalunk a jelen biológiájára, amit az is megismerhet, aki az Istenség mélységeit megvizsgálni nem volt elég alázatos s az azt a feleletet adja: Minden élő lény megmutatja neked, hogy miként lehet az egy három, s a három egy. Azért mi mélységesnek, de nem érthetetlennek tartjuk ezt a régi hitvallást: > Mindenható az Atya, mindenható a Fiu, mindenható a Szentlélek, de nem három mindenható, hanem egy.« Dr. Szabó Aladár. KÖNYVISMERTETÉS. Bibliai képek. Magyar prot. egyházi szónoklatok a keresztyén morál népszerű tanítására. Irta: Vásárhelyi Zsigmond ref. lelkipásztor. Marosvásárhely. Kiadja Temesvári M. 1892. Midőn ezelőtt két évvel a »Közpapok Lapja« szerkesztősége felkérésére bíráltam a budapesti országos papi értekezlet alkalmával elmondandó egyházi beszédre általa kitűzött pályázatra beküldött munkákat, arról a prédikációról, mely a díjt csakugyan el is nyerte, a többek között azt irtam a párisi kiállítás kapóra jött kiemelkedő tárgyával, hogy versenytársai közül ugy magaslik ki, mint az Eiffel-torony a puszták haranglábjai közül. A jeligés levelkében Vásárhelyi Zsigmond felső-boldogfalvi lelkész neve rejtőzködött. Most, midőn az általa kiadott bibliai képeket, ismét felhívásra, bírálni akarom, szinte jól esik, hogy két éve nem éltem alacsonyabb hasonlattal az Eiffel-toronynál; mivel ugyanezt alkalmazhatom most a kéz alatt levő kötetre, viszonyítva ezt a pár évtized alatt megjelent egyházi beszédek legnagyobb részéhez. Nagy öröm fogja el lelkemet, valahányszor egy-egy kiváló talentumot veszek észre lelkésztársaim között. Ugy most is, midőn Vásárhelyi Zsigmond személyében egy sok reményre jogosító csillagot látok feltűnni ref. egyházunk egén, melynek fénylő sugarai díszére fognak válni a ref. egyháznak és lelkészi testületének. Edison nem lehetett volna oly nagygyá s annyi találmánynyal nem gazdagíthatta volna korát, ha spekuláns yankeek milliókat nem .bocsátanak vala rendelkezésére, egy részről, hogy anyagi gondoktól menten kutathasson laboratóriumában, más részről, hogy minden szükséges eszközöket megszerezhessen. A kath. egyház szintén helyes spekulatióval gondoskodik szellemi Edisonjai emelésén s kényelmes helyzetbe való juttatásán. Papi táborának kiváló munkásait gazdag plébániákba, gondtalan kanonokságokhoz helyezi; püspökeik gondoskodnak műveik kiadásáról s 16,000 plebánus között mégis csak elfogy néhány ezer minden kötetből. Anyagilag is, társadalmi állás által is jutalmazva vannak munkásai. Hát nálunk?... Semmi!... de semmi!. . . Sőt a semminél is rosszabb. A nemes igyekezet, a jóra törekvés nemcsak jutalomban nem részesül, de még pártolásban is ritkán. S ez nem csupán az irodalmi munkásságról áll, hanem a lelkész egyéni értékéről is. Sok üdvös törekvés meghiusul; ideális eszmék szárnyaszegetten porba hullanak; mert ritkán találkozik mással, mint irigykedéssel. A hétköznapiságból kiemelkedőt: különcnek; az erélyest: zsarnoknak; az igazságot kimondót : anarchistának; a porba nem csüszót: hencegőnek; a hivatala méltóságára sokat tartót: kevélynek bélyegzik saját kollégái. Egy hibájával sátoroznak; kilenc erényét agyon hallgatják. Alig van valamire való lelkészi állás, melynek betöltésénél be ne pocskolnának egy pár lelkészt neves és névtelen levelekben; jellem rovására kaptafázva még a gyermekkori csínyeket is. Ilyen viszonyok között a képzett és munkakedvelő lelkészek legtöbbje hegedűjét akasztja fűzfára s él gazdaságának, családjának. De nem csak ezeket akadályozzák és kedvetlenítik az irigyek, de nem gondolnak saját állásukkal sem. A ref. lelkész legnagyobb munkamezeje: a prédikálás. S az is lesz addig, míg misszió-iskolát nem állítunk amelyben azt tanulandja meg, hogy a templomon kivül miként lehet nagy sikerrel folytatni a munkát. Bizton állítom,..hogy az utolsó napszámos többször újítja munkás eszközeit, mint a lelkészek nagy része. Hallottam legalább kétszáz lelkészt prédikálni; s alig öttől olyan munkát és előadást, melyet érdemes volt meghallgatni. Nagyon természetes ez azon dicsekedés mellett, hogy ők csak vasárnap reggel szoktak készülni; s mert ez hevenyében történik, nem tetszhetik az a munka, melynek megtanulásához idő kell; hanem nyüvik tovább azokat az elcsépelt tárgyú, eszméjü munkákat, melyeket jól ismer már a hallgatóság is, aminek bizonyságául el is szunnyad a bevezetés elmondására. Ha pedig jelesebb munkát vesz elő, kiszedegeti belőle a mesés könnyű részeket ; s a helyett, hogy az iró által szövegezett ihletett kifejezéseket betanulná, elmondja azt a maga kulináris kifejezéseivel, s mint afféle tökéletlen szabó addig nyirbálja a szövetet, míg a tisztes kabát egy ildomtalan mejjessé redukálódik. Hányadik törődik azzal a prédikáció megválasztásakor: vajon építend-e vele? nemesítendi-e a szivet? fejlesztendi-e az erőt, buzgóságot, kálvinista jellemet ? előbb vezetend-e egy lépéssel az Isten országához vezető uton ? . .. stb. Kevés gondol az effélékre! . . . Hanem elővesz egy prédikációt . . . minél könnyebbet . . . elmondja éktelen szónoklattal, ihletetlen szívvel; persze, hogy a hallgatóság is így távozik aztán. S az uj lelkész, pár év multán, szörnyen panaszkodik, alarmot fú az üres templomok miatt! . . . Elismerem, hogy a falusi lelkész helyzete felette terhes, kivált a vasárnap délutáni szolgálat miatt; mert hetenként jó és szép két beszéddel előállani képtelenség ; s ugy kell magán segítenie, hogy havonkint elmond kettőt, szépet és jót buzgósággal, lelkesülten, a többi pedig csak ráadás; lelketlen és szívtelen opus operatum . . . mert muszáj. S ez a muszáj nagy kárára van a lelkész szónoki működésének . . . annyira, hogy sokaknál azt a havonkénti kettőt sem engedi szépen kidolgozni és jól megtanulni. Voltam én már ebben kiáltó szó a pusztában! . .. De tapasztalat, mélyebb logika és magasabb filozófia kell ennek a megértéséhez, nem pedig a tapasztalatlanság felszínen való halászata; az a lelkesedés kell ennek megértéséhez, mely nem elégszik meg az opus operatummal, hanem eredmény után vágyakozik. Minden lelkesedés