Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-10-20 / 46. szám

munkája teljesen össze tudta törni a generatio aequivocát pártoló tant. A természettudósok megmutatták, hogy ők is görcsösen tudnak ragaszkodni a tények kiáltó szava ellenére is oly tanhoz, melynek fentartását nem követeli ma már más, csak az előítélet. Igen érdekes e tekintetben dr. Klug nyilatkozata, aki művének egyik sorában elveti a generatio aequivocáról szóló tant, máshol meg azt mondja, hogy a Freyer-féle hypothesist fogadja el, amely nem egyéb, mint az előbb elvetett tétel hosszabb lére feleresztve. Margó Tivadar pedig »Tudományos állattanában* a jelenre nézve elfogadja azt a tant, hogy élőlény nincs megelőző élet nélkül, de azután megjegyzi, hogy valamikor mégis csak állott elő élőlény az élettelenből. Ime így tudnak, különben igen jeles férfiak nemcsak a tapasztalat elvéhez, hanem ama másik nagy gondolathoz is hűtlenné lenni, amely szerint a természet törvényei változhatlanok. A célzat egyébként nagyon világos. Aki a biogenesis tanát következetesen keresztül viszi, az az életnek a földön lett megindulásánál kell, hogy feltételezzen egy tökéletes életet, mely nincs földhöz kötve, de a földre befolyást gyakorol, Mi következetesek akarunk maradni, azért hivatkozva a természet egyhangú, igazán ünnepélyesj millió esetben is azonos válaszára, kijelentjük az élőlények harmadik jellemvonásaként, hogy azok nem származhatnak megelőző élet nélkül az élettelen anyagból. Még egy tételt kell az élő lényekre vonatkozólag hangsúlyoznunk s azt leghelyesebben így formulázhatjuk: a lelki tüneményele magasabb életjelenségek. Azt hiszszük, e mondatban helyesen foglaltuk össze a tudománynak a lelki élet vizsgálatában elért eredményeit. Mert e tárgyban is rendkívül ellentétes nézetek kerültek felszínre. — Descartes az állatokat egyszerűen automatoknak tartotta. Viszont Leibnitz és Fechner a növényeknél is kerestek valamelyes lelki életet. Mind a két felfogás túlzás. Amint az ásványokban nem keresünk életet, ugy nem keresünk a növényekben lelki életet, míg az állatok során felfelé haladva, mindinkább tökéletesedni látjuk azt. S bár az emberről is a legkülönbözőbb gondolatokat táplálják a szellemi irányzatok képviselői, annyit mindenki kénytelen elismerni, hogy a lelki élet a földön létező lények közül az emberben a legtökéletesebb, hol az öntudatosság fokát éri el. S ezzel feladatunk második és tulajdonképeni részéhez jutottunk. Eddig az élet kérdésével általában foglalkoztunk, most a következtetéseket fogjuk kivonni. Dr. Szabó Aladár. KÖNYVISMERTETÉS. »Johann Amos Comenius. Sein Leben und seine Schriften«. Irta dr. Kvacsala János, a pozsonyi lyceum tanára. A mű megjelent Lipcsében. Ára? Ez 569 oldalra terjedő mű szerzője csaknem kimerítően ismerteti a nagy paedagogusnak, Coménius Amos Jánosnak életét, működését s műveit. Azt mondom: »csaknem kimerítően*, mert hiszen maga a szerző nyiltan bevallja — s ez is becsületére válik — hogy a számos, szétszórt s részben elveszett források mindegyikét fel nem használhatta; nyiltan felemlíti helyenként a kétségeket is, melyek a történeti tények határozott ismeretét s közlését zavarják. De forrásainak, adatainak száma így is nagy, melyeket a prágai, budapesti, londoni, lissai, herrnhuti, pozsonyi, bécsi és dresdai könyvtárakból felhasználva rövid jegyzékbe is foglalt jelen műve végén 89 oldalon. E forrásokon, adatokon mint bizonyítékokon épült a jelen »történeti mű«, mely — mint szerző mondja — Comenius theologiáját, philosophiáját és paedagogikáját érthetővé tenni, méltatni kivánja, de nem aprólékosságig kimeríteni; ez utóbbi feladat megoldását a monográfiákra bizza. A források tekintetében kiemelendő az, hogy jelen mű első izben hozza napvilágra Comeniusnak egynémely leveleit s fogalmazványait, melyek a britt múzeumban Londonban rejlettek. Lehetetlen, és nem is feladatom az, hogy e mű forrásait vizsgáljam, még kevésbé van okom a források helyes felhasználásában kételkedni, azzal a szerzővel szemben, aki — mint műve igazolja — fáradsággal gyűjtötte az adatokat, a ki lehetőleg tökéletes képet adni törekszik Comenius életéről s működéséről, és aki csak kétségtelen adatok mellett mond határozott Ítéletet, ellenben adatok elégtelensége mellett nyiltan beismeri ezek elégtelenségét. Feladatom s törekvésem inkább az, hogy a művet úgy amint van, röviden bemutassam a paedagogia s egyik hőse iránt érdeklődőknek, és ajánljam azoknak figyelmébe is, kik talán történeti kutatás érdekében megbecsülhetik az e műben összegyűjtött adatokat. A mű címlapja előtt Comenius mellképe áll következő körirattal: »Johann Amos Comenius, Moravus. Anno Aetat 50. 1642.* A mű két részre oszlik. Az I. rész fejezetei a következők: 1. Szülőhely. Gyermekkor. 2. Tanulói évek Németországban. 3. Csendes hivatalos működés és önképzés. 4. A menekülés. Rejtekhelyek. Asketikai iratok. 5. Csatlakozások az apokalyptikusokhoz. Az utolsó évek Csehországban. 6. Az apokalyptikus átok. Lengyelországban. Janua Linguarum. 7. Kilátások a hazatérésre. A Didactica, 8. Egyházi és pansophiai munkák Raphael haláláig (Gróf Raphael Comenius egyik pártfogója). 9. Utolsó évek a testvéregyesület kizárólagos szolgálatában. 10. Tudósok levelezése Comeniusra vonatkozólag (1630—1640). — A II. .részben következők a fejezetek: 1. Comenius Angliában. 2. Comenius svéd oltalom alatt. Az utolsó három év Elbingben. 4. Második tartózkodás Lissában, 5. Comenius Magyarországon. 6. Comenius utolsó tartózkodása Lissában. 7. Uj menedékhely (Amsterdam). Uj sikerek és új csalódások. 8. Chiliastikus és socinianus viták. 9. Uj apokalyptikus közlemények. 10. Comenius utolsó művei, halála és hagyatéka. E szerint az I. rész Comenius származásán, gyermekévein és tanulóságán kivül inkább azt a működését ismerteti, melyet ő a testvéregyesület szolgálatában tanúsított; a II. rész pedig inkább egész Európa tanügye körében tünteti fel Comeniust. Szerző legelőször határozottan megjelölni kivánja Comenius születése helyét, mely némely adatok nyomán Komne, mások szerint Niwnitz volna. Teljes biztossággal lehetetlen volt szerzőnek akár egyik, akár másik helység mellett állást foglalnia, lehetetlen már annyiban is, amenynyiben egyrészt a nagy paedagogus neve Komnéra utal, másrészről ő maga magát majd »Hunnobrodensis« (Magyar Bródtól), majd »Niwnicenus*-nak nevezi. Az adatok erősebb része azonban ahhoz a valószínűséghez tereli szerzőt, hogy Niwniezet tekintse Comenius szülőhelyének. Az »Amos« név is egynémely kétségekre szolgáltat okot, de ezek jelentőséggel alig bírván a történeti kutatásban, csak a mellékes gondok körébe eshetnek. Az apai ház asketikus szelleme (általános vonása a testvéregyháznak) befolyással volt a gyermek Comeniusra ; ily szellem fejeződik ki Comenius egész theologiájában s életében, sőt némileg paedagogiájában is. Nevelés tekintetében meglehetősen elhanyagolt gyermekkorában egyebek közt Straszniczban járt iskolába Comenius, hol kiválóan