Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-10-20 / 46. szám

élő lényeket az élettelen tárgyaktól megkülönböztetik. Ez utóbbi eljárást követem én is. Vizsgálódásaimat természettudományi alapon kezdem meg, bár már most kifejezést adok ama meggyőződésemnek, hogy midőn valaki az életről beszél, más dolgokra is tekintettel kell lennie a szük értelemben vett élettan tárgyain kívül. De természettudományi alapon indulok meg először is azért, mert ezt az alapot legalább a megindulásra alkalmasnak találom, másodszor és főleg azért, mert korunk nyelvén s korunk szivéhez akarok szólani; korunk pedig át meg áí van hatva természettudományi eszmékkel. I. Az első nevezetes jellemvonás, mely az élő lényt az élettelen tárgytól megkülönbözteti, az, hogy az élő lényben különböző dolgok oly egységgé alakulnak, mely megmarad, sőt uj, az eredetihez hasonló életműködést kezelhet meg, ha az erők munkáját kisérő anyagi részek változnak is. Mert kétségtelen, hogy az anyagi változások mögött erőnyilvánulásokat észlelhetünk s a legbonyolódottabb élet is hármas erőnyilvánulásoknak tudniillik, az erőgyűjtésnek, erőközlésnek s az erőkiadásnak egysége. Áz élő lények különben a legnagyobb változatosságot tüntetik fel. Némelyikben az erőközlés számára nincs külön orgánum, sőt vannak élőlények, melyek oly tökéletlenek, hogy egyik erőnyilvánulásnak sincs határozottan kiképzett neme. De minden élőlénynél, kivétel nélkül, a hármas erőnyilvánulást oly egységgé alakulva találjuk meg, minő az élettelen tárgyaknál fel nem lelhető. Mivel ezek az eronyilvánulások egymást feltételezik, mindeniket egyformán becsesnek kell tartanunk. Viszont mivel mindenik erőnyilvánulásnak más meg más szerepe van, egy élőlényt sem tekinthetünk merev egységnek. Hogy egy példát is hozzak fel, kétségtelen, hogy az emberi testben a táplálkozás és lélekzés szervei az erőgyűjtésnek, a vérkeringés szervei az erő-közlésnek s az izom és idegrendszer részei az erőkiadás munkájának szolgálnak, még pedig akként, hogy egyik szervcsoport átszolgál a másikba is munkájával, mégis mindenik határozottan sajátos főszereppel bir, s hogy a különböző irányú munkásságok egysége teszi az emberi test életét. Megjegyezhetjük azt is, hogy az erőgyűjtés munkája az élőlény benső háztartásában az erő fentartás jellegét viseli magán, az erőközlés szervei mindig abba a körbe viszik át a felvett dolgokat, amely körbe az illető lény tökéletességi fokának megfelelőleg tartozik s az erőkiadás szerveinek feladata az, hogy az ebben a körben végzendő munkát biztosítsák. A második jellemvonásra vonatkozólag sokan elégnek" tartják annak a hangsúlyozását, hogy az élő lények környezetükkel kölcsönhatásban állanak, vagy amint azt még rövidebben is kifejezik: élni annyi, mint vonathozással^ bírni. Ebben az állításban van némi igazság, de nem teljes igazság. Mert az élettelen tárgyak is vonatkozással birnak s nagyon jól tudjuk, hogy az élettelen tárgyak lassú, csendes változásának mily nagy eredményei vannak. Épen azért meg kell közelebbről határoznunk, minő ama kölcsönhatás, -melyben az élő lények egymással s az élettelen világgal állanak. S erre nézve azt mondhatjuk, hogy az organizáció, vagyis a hármas erőnyilvánulás sajátos természetének megfelelő. E szerint minden élő lény képes a környezetet egy bizonyos ideig s egy bizonyos fokig az általa kifejtendő munka érdekében felhasználni s átalakítani, sőt az organizálás által előirt határok közt ahhoz alkalmazkodni is. Példát itt alig szükséges felhozni. Hiszen csak egy kertbe kell elmennünk vagy az állatok különféle fajaira kell tekintenünk, hogy az elmondottak igazsága napnál világosabb legyen előttünk. A harmadik jellemvonással nem végezhetünk ily röviden. Mert a különböző vélemények zűrzavarával állunk szemben. E zűrzavarból kell előkeresnünk az igazságot. A kérdés az: miből származnak az élő lények ? A legtöbb élő lényre nézve nincs és nem is volt kétség soha. De a görögök még a hüllőkről s természetesen sok más alkatról is azt tartották, hogy az élettelen anyagból. A hüllőkre vonatkozó ilyen nézeteket hamarosan kiküszöbölték a tudományból. Ám igen számos alsóbb rendű szervezetre vonatkozólag a tudomány nevében is hirdették azt a tant, amelyet műnyelven generatio aequivocának vagy spontaneának neveznek s a mely szerint az élettelen anyag életfolyamatot képes megindítani. Theologusok, mint Ágoston vagy Aquinói Tamás, később Needham meglepő egyértelműséggel a természettudósokkal vallották e tant. Különösen a teljesen primitiv, élősdi lényekről látszott egészen természetesnek, hogy azok megelőző élet nélkül egyenesen az élettelen világnak köszönhetik lételöket. Volt természettudós, aki homlokegyenest ellenkező álláspontra helyezkedett a különben gyakran hangoztatott elvvel, mely szerint a természettudós csak a tapasztalatra opíthet s azt vallotta, hogy a generatio aequivocát el kell fogadni minden inductiv bizonyítgatás nélkül. Voltak mások, akik mégis szerették volna a tapasztalatot is bizonyságul híni s dicsekedve emlegették, hogy hermetice elzárt edényben elölték hevítés által az abban levő csirákat s később mégis mutatkoztak ott élő lények, tehát élet jöhet elő az élettelenből. Azonban elfogulatlan természettudósok felfedezték, hogy az edény sem volt kellőleg elzárva, elég magas hőfok sem volt alkalmazva. Majd jött Thomson, aki szerint meteorok hozták földünkre az első csirákat. Erre természetesen dr. Klug, a budapesti egyetemen az élettan tanára, »Emberélettaná-ban« azt mondja, hogy ez az állítás csak elodázza a kérdést s nem fejti meg, mert ha elfogadnék is Thomsonnak semmiféle tapasztalat által nem támogatott nézetét, akkor is azt kellene kérdeznünk, honnan állott hát elő az élet a többi égi testeken? Igy mindinkább bizonyosnak látszott a természettudósok előtt, hogy a generatio aequivocával szemben a biogenesis tana emelendő érvényre, amely szerint élőlény csak megelőző életből származik s amelynek jelszava a Iiarvey-féle: omne vivum ex vivő. S aki a legtöbbet tette arra nézve, hogy e jelszó igazságát mindenki elismerje, az Pasteur volt. Pasteur vizsgálatainak eredményét először az »Annales de chymie et de physique« 1862-iki évfolyamában tette közzé, ily címmel: »Mémoire sur les corpuscules organisées, qui existent dans Tatmospliére*. Leirja e jelentésben, hogyan vitt be nagyon tisztának tartott levegőt különböző folyadékokba, melyekben nemsokára állati és növényi parasiták fejlődtek ki. Fia azonban a levegőben levő csirákat kellő hevítés által megölte s ugy vitte be a levegőt a folyadékokba, akkor ezekben szerves lények nem állottak elő. Később oly tárgyakat vett Pasteur vizsgálat alá, (pl. a sört s a selyembogarat), melyeknek romlása temérdek kárt okozott s azt találta, hogy e romlást idegen szerves lények okozzák, melyeknek csirái az edényeken vagy a levegőben csak a kedvező alkalmat várják, hogy apró, de felette szapora lényekké alakuljanak. Mindezek után diadalmasan kérdézhetjük mi is Pasteurről: »En présence ,de tels faits si est-elle pas chimérique l'hypothese de le génération spontanée?* (Études sur la biére 180. lap). De csalódik, aki azt hiszi, hogy Pasteur bámulatos