Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-10-13 / 45. szám
A Szondy-Kenessey alapból ez évre várható 300 frt, a most alakult pécsi egyháznak adatik imaház felszerelésére és szent edények vásárlására. Végül azon 1476 frt 91 krra menő összegre nézve, mely a folyó évre az ev. ref. egyházkerület részére az országgyűlés által megszavazott 73.000 frtból az eddig szokásos évi osztalékon felül utólagosan tétetett folyóvá, mint olyan összegre nézve, mely semmiféle számításnak alapúi nem szolgálhatott, a közgyűlés határozata az, hogy az sem az államsegély pénztármaradék tőkéjével nem egyesíttetik, sem pedig felosztás alá nem jő és segélyképen ki nem osztatik, hanem tekintettel az egyházkerületi közpénztárnak folyton emelkedő kiadásaira, egyelőre a felmerülhető ujabb kiadások fedezetéül elkülönítve olyan formán kezeltessék, hogy mint tartaléktőkének még kamatjai se használtassanak fel segélyezésekre, hanem ezek is a tőke gyarapítására fordíttassanak, még az esetben is, ha a jövő években a f. évi 1476 frt 92 krnál magasabb összeg jutna a kerület részére. Ezután olvastatott a br. Baldácsy-alap bizottságának jelentése, mely szerint: Segélyképen kiadatott egyházaknak: szent-lászlói egyháznak lelkészlak építésre 400 frt, szaporczai egyháznak adóssága törlesztésére 150 frt, kemcsei egyháznak ingatlan vételére 100 frt, tisza-várkonyi egyháznak temploma kiigazítására 300 frt, szedresi egyháznak adóssága törlesztésére 200 frt, seregélvesi egyháznak harmadik iskola építésére 300 frt, összesen: 1550 frt. Végül Vinczy Gyula bélyei lelkésznek 150 frtot. Az egyházak kérvényei közül: Nagy-Váty—Kacsotáé a jövő évre jegyeztetik elő. A közalapból, előadója Kenessey Béla javaslata szerint segélyezésre ajánltatott 25 egyház összesen 4700 frttal és 8 lelkész összesen 690 frttal. Végül kimondatott az, hogy azon egyházat, mely a közalapnál hátralékban van, az egyházmegye semmiesetre se ajánlja segélyezés végett. A hátralevő tárgyak folytatására az elnökség a délutánt tűzve ki, az ülés véget ért. Ülés vége 2 órakor. Október 5-én (délután 4 órakor). Elnökök Szász Károly püspök és Décsey Lajos gondnok. Később gr. Tisza Lajos. Napirend szerint első ügy volt a mányi erdő-ügy, melynek előadója Kovács Albert volt, kinek véleményét a magáévá téve, a közgyűlés a következőleg határozott: az 1868-iki traktuális jegyzőkönyv jogerőre emelendő, mely szerint a kamatokból szerzett fának a hazaszállítása a híveket terheli, a mostani lelkész azonban életében még meghagyatik a kamatok élvezetében. Tárgyaltatott Pecsák Károly, külső-somogyi egyházmegye Kazsok községe tanítójának felebbezése azon egyházmegyei végzés ellen, melyben utasíttatik nevezett tanító tanításainak sikertelensége miatt egy segédtanítónak tartására azon idő alatt is, míg a kért nyugdíjaztatása jogerőre emelkedik. A közgyűlés határozata a következő: minthogy nevezett tanitó felebbvalóival szemben a kellő tisztelet tani^sítását kereken megtagadni látszik, tanítói kötelezettségének is ellenszegült, felhivatik az egyházmegye a 297. §. b) pontjának alkalmazása által e rendellenes állapotnak egyszer s mindenkorra véget vetni, szükség esetén a 298. §. alkalmazása által is. Továbbá felhivatik az egyházmegyei elnökség, hogy nevezett tanító ellen a fegyelmi vizsgálatot rendelje el. Előterjesztetett a jog- és gazdaságügyi bizottság jelentése, melyben végül a közgyűlés megerősítését kérik azon adás-vevési szerződésre, mely általuk köttetett némely birtokaira nézve a theol. akadémiának. Nevezetesen a mult évi kerületi gyűlés felhatalmazása folytán árverés utján a legtöbbet ígérőknek eladták a theol. akad. kecskeméti, alsó-dabasi és péczeli apróbb birtokait összesen : 54,750 frtért. Az összeget teljesen bevették. A kerületi gyűlés a megerősítést megadja és egyszersmind felhatalmazza az elnökséget, hogy a birtokok bekebeleztetése által a tulajdonjogot az illetőkre teljesen átruházza. Továbbá előterjeszti a bizottság Szilágyi Sándor egyházkerüteti ügyész jelentését a seregélyesi pusztának a theol. akad. részére lett megvételét, berendezését és haszonbérbe adását illetőleg. A seregélyesi puszta megvételi ára 230503 frt; területe szakértőknek legújabb felmérése szerint 1233 hold és 509 öl. A theologia takarékpénztári részvényei közül eladott összesen négyet és pedig kettőt per 8130 frton és kettőt per 8170 frton, mely összegek 1 /8 °/o eladási provisió levonása után a takarékpénztárból váltóra felvett 140,000 frt törlesztésére fordíttattak. Az eddigi törlesztések után 90,000 frt erejéig áll fenn a váltó. Jelenti végül, hogy gondoskodott a theol. akad. részére az italmérési kötvények kiállításáról és kiadásáról. A jelentés tudomásul vétetvén az ülés véget ért. Ülés vége 9 órakor. Negyedik nap. (Október 6-án d. e.) Elnökök : Szász Károly püspök, Décsey Lajos gondnok, később Karap Ferencz. Az előző napi ülések jegyzőkönyvei hitelesíttettek. A napirendre a különböző kérvények elintézése volt kitűzve. Báthori Gábor debreczeni végzett papnövendék saját kérelmére a kerületbe bekebeleztetik és minősítvénye szerint a sorrendbe felvétetik. Sedlacsek Adolf, előbb róm. kath. áldozár, jelenleg Badenben levő uniált protestáns pap, kéri a kerületbe való bekebeleztetését. Minthogy e tekintetben a közgyűlés nem érzi magát hivatottnak a határozathozatalra, a kérelmet az egyet, konventhez felterjesztendőnek véli, hogy a kérelmező bizonyítványa első sorban nostrificaltassék; ez esetben a kerület felveszi papjai közé és pályázhatási jogot ad neki. Az alsó-baranyai egyházmegye pacséri községének felebbezését a temető használatának jogát illetőleg, saját kérelmére a konventhez terjeszti fel. Magyar-Német- és Rácz-Hidas (egy politikai község) egyházaknak az összefoglalását elvileg helyesli és a maga részéről is utasítja az esperest az egyesítés keresztülvitelére, de a kért megerősítést fentartja a közgyűlés azon időre, mikor az egyesülés teljes befejezést nyer, de egyúttal kimondja, hogy a két évvel ezelőtt az egyházkerület által is helybenhagyott díjlevél a törvények értelmében fentartandó. Fábián Mihály volt harkányi lelkész felebbezésére azt határozza, hogy nevezett lelkész köteles azon kéthavi fizetést, melyet megválasztása után előbbi helyén felvett, a gyámegylet pénztárába lefizetni, levonásával annak, mit az őt helyettesítő lelkésznek adott. Horváth Gyula téserfai lelkész hátralékfizetésének az egyházmegye pénztárából való kiutalását illető egyházmegyei tiltó határozat ellen való felebbezésére határozza a közgyűlés, hogy a hátralék nevezett lelkész részére a hívektől akár a presbyterium, akár törvény utján behajtandó. A törteli egyház tanító-káplánának missziói célokra a misszió alapból 150 frtot szavaz meg. A jászkarajenői lelkészi és tanítói díjleveleket az egyházmegye végzése szerint örömmel tudomásul véve helybehagyja és mindkét állás felállítását elrendeli.