Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-10-13 / 45. szám

PROTESTÁNS Szerkesztőség': IX. kerület, Pipa-utca 23. szám, hová a kéziratok cimzendök, Kiadő-hivatal : Hornyánszky Viktor könyvkereskedése, hová az előfizetési és hirdetési dijak intézendők. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Előfizetési ára : Félévre: 4 frt 50 kr; egész évre : 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalban és a kiadó könyvkereskedésében (Akadémia bérháza). Egyes szám ára 20 kr. Püspöki jelentés 1892. Áttérve most már egyházkerületünk saját belügyeire — örömmel jelenthetem hogy a folyó évi államköltségben egyetemes egyházunknak végre, bár igen mérsékelten 8000 forinttal fölemelt államsegélye, a konventi elnökség által az eddigi arány szerint osztatván fel az egyházkerület között, részünkre ebből 1475 frt államsegély többlet jutott az eddigihez. Ez összeg mikép felhasználása iránt az államsegelyosztő bizottság lesz hivatva javaslatot tenni. Részemről — abban a reményben, hogy ez emelkedés jövőre még magasabb lesz, óhajtanám ezt, elforgácsolás helyett, az államsegély rendeltetése körében állandó alkotásokra fordítani. Egyházmegyéink s egyházaink beléletében a lefolyt év is nagyobb rázkodtatások és rendetlenségek nélkül folyt le. Egyházi és iskolai életünk rendesen — tehát haladó irányban — foly; s bár az anyagi jóllét nem mindenütt van emelkedőben, a minek inkább a külviszonyokban mint népünk tespedésében keresendő s található fel a főoka; a szellemi s valláserkölcsi haladásnak örvendetes jeleire sok helytt rámutathatunk. De sem ez átalános tapasztalatban elbizakodnunk, sem az ellenkező jelenségek előtt szemet hunynunk nem szabad; sőt egyenesen fel kell azokat keresnünk, s ha megtaláltuk, rájok kell mutatnunk, hogy lappangóban ne maradjanak s orvoslás nélkül hagyva, mint a rosszindulatú fekélyek veszélyesekké s a szervezetre rombolókká ne váljanak. Ime, egyik — pedig az átalános elismerés szerint — egyik legjobban kormányzott s legszigorúbb rendben tartott egyházmegyénk esperese arról panaszkodott, hogy »a közalap-, népiskoláink fentartása, rendes- és segédtanítói új állomások szervezésének s új tantermek építésének elodázhatatlan szüksége — évenként több helyen nagyobb adókivetést igényelnek, melytől népünk idegenkedik. Ha a kivetés mégis megtörténik« — mert meg kell történnie — »azt egy része szegénysége miatt nem birja meg, más része a terhet emelni nem akarja — s ha kényszerítő eszközt alkalmazunk: vallása elhagyásával fenyegetőzik.« Az bizonyos, főt. egyházkerületi közgyűlés — és vaj ha ez a meggyőződés átalánossá válnék! — hogy eddigi adórendszerünkkel, mely a legtöbb helyen a vagyonkülönbség nélkül egyenlő teherviselésen alapszik, szakítanunk kell, vagy legalább fokozatosan át kell mennünk az aránylagos adózásra, az osztályrendszerre. Fokozatosan, értem oly módon, hogy a hol az egyház és iskola nevekedő szükségei az adó emelését mellőzhetetlenné teszik, ott az egyházi adó-emelést a vagyonosabbak terhére kell kiróni s a jelenlegi adót már is alig biró szegényebb osztályt attól lehetőleg meg kell kímélni. Tudom jól, hogy az egyházi adó emeléséből a kissé vagyonosabbak, sőt a legvagyonosabbak is idegenkednek; idegenkednek az adónak különböző osztályokba való fokozatos beosztásától is; mert csak azt a — magában véve, igaz és helyes elvet tartják szem előtt, s azt hangoztatják, hogy miután az egyház lelkijavaiban s kegyajándékaiban, az igében, a sakramentomokban, a lelki gondozásban, az iskolai tanításban, gazdag és szegény egyformán s egyenlően részesül — egyenlően viselje annak terheit is. De megfeledkeznek azokról a szintoly igaz és még magasabb rendű igazságokról, hogy a kinek több adatott, attól több is kéretik számon, megfeledkeznek Krisztus urunk ama felséges Ígéretéről, hogy a szegényeknek ingyen prédikáltatik az evangeliom és megfeledkeznek mindenek fölött arról, hogy az egyházi adó nem az idvességért való fizetés, vagy annak az ára, hanem egyszerűen az egyháznak, mint intézménynek, e világban való fentartására szolgáló eszköz, mely a világi viszonyok szerint szerzendő be s kinekkinek anyagi tehetsége szerint hordozandó. Amaz első — az Isten előtti egyenlőség — s emez utóbbi, a vagyonarányosság, elveinek összeolvasztása s egyesítése adja meg az egyházi adózás egyedül helyes alapját s époly igazságos, mint célszerű formáját. Azért nem tette sem az 1881-ki,