Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-28 / 4. szám

itt levő egy hold föld fensőbb engedély nélkül volt bérbe adva; a szorgalmi munkával beszerzett 180 forintból ime engedély nélkül elköltöttek 45 forintot stb., stb. A szegény pap csak fő, nyögdécsel, mondottam a presbytereknek, hogy így, hogy amúgy, de nem hallgattak rám, azt mondották, azt az egyházközség tagjai saját munkájokkal szerezték, az az egyházközségé .... Mit ? vágott szavába az esperes, az nem igaz, semmi sem az egyházközségé, az a közegyházé, értsd egyetemes egyházé . . . (Ezt dr. Kolozsváry úrtól tanulta az esperes ur). S ekkor aztán láttam felemelkedni az üléséből egy presbytert, akit messze földön, mint egyházközsége legbuzgóbb, legáldozatkészebb tagját ismertünk, s fájó resignációval így szólt: Már nagytiszteletü esperes ur, ha minékünk csak tenni, munkálni, áldozni és engedelmeskedni szabad, akkor elmegyünk ama másik egyházba, ahol ha engedelmeskedünk, nem kell megfizetnünk. Azóta sem volt többé gyűlésben; s a domesztikára megajánlott 1 forintot lehúzta 20 krajcárra És ez nem mese. Nálunk most az egyetemes egyház elve járja. Egyébként áldozatkész, munkás egyházi hivatalnokok hangoztatják ezt. Tudjuk, nem rossz indulatból. Még csak gondolata sem fordul meg leikökben, hogy ez árulás. Ők magok utasítanák vissza a legnagyobb animozitással e vádat s leikök legmélyén éreznék magokat megsértve. De teszik, mert hamis elvek után indulnak; teszik, mert félnek másként cselekedni. Mert most Erdélyben a legnagyobb vétek és bün megtámadni avagy nem támogatni ezt a drágalátos consistoriumi elvet, mely ólomsulylyal nehezedik anyaszentegyházunkra. Ezen elv nevében buktatták ki a zsinat és convent tagjai közül dr. Kovács Ödönt, theologiai tudományunk és theologiai akadémiánk büszkeségét. íme, ide jutottunk Erdélyben. Hódolunk egy kathol. elvnek. S ez természetes folyománya a consistoriumi elvnek, mely az ős keresztyén és református kálvini demokratikus egyház kormányzási elvét arisztokratikussá változtatta. íme, itt a példánykép, magyarországi testvérek! Rajta fogadjátok el s aztán menjetek el vele Baranyába, hol annyi szenvedés és küzdelemmel építették azok az egyházközségek templomaikat, s lelkesítsétek a sok áldozatra. Mert tudjátok meg, hogy elődeink a kolozsvári belfarkasutcai és a Hunyadi János által épített tövisi templomot az »egyetemes egyház« elvei alapján vették el az egyedül üdvözítő római egyházból. De legyen most elég. Máskor talán még egyetmást közlök a mi tanulmányra érdemes különlegességeinkből. Mert specialitásunk van nekünk elég. Különösen érdekes théma: a presbyteri elv az erdélyi egyházalkotmányban. Erről talán más alkalommal. Közpap. RÉGISÉGEK. A régi protestáns graduálokról. A Ballagi Aladár által szerkesztett »Irodalomtörténeti Közlemények* című folyóiratnak majd mindenik füzetében figyelemre méltó protestáns dolgok találhatók. Egyházi irodalmunk történetéhez, mely szegényes irodalmunknak legelhanyagoltabb része, már is sok érdekes adalékot szolgáltatott e még csak második évét járó szakfolyóirat. Protestáns tárgyú vagy protestáns vonatkozású cikkei a mult évfolyamban: A régi protestáns graduálokról — Kardos Alberttől. Latin irók Kassán a XVI. században — Ifj. Kemény Lajostól, A wittenbergi akadémián a XVI. században tanult magyar ifjak latin versei — Koncz Józseftől, Kocsi Csergő Bálint életéhez — Révész Kálmántól, Két alapítvány hollandiai egyetemeken tanuló magyarok számára — Zoványi Jenőtől, Magyar stipendiumok külföldi egyetemeken — Ballagi Aladártól, Elfelejtett irók (Péczeli és Péteri Takács) — Ballagi Aladártól, Egy régi gradual — Erdélyi Páltól, A harderwijki egyetem magyarországi hallgatói — Zoványi Jenőtől stb. stb. íme az eddig megjelent négy füzet is egész sorát közli a protestáns vonatkozású cikkeknek. Mutatványul ide iktatjuk Kardos Albert debreczeni reáliskolai tanárnak a fenti cím alatt megjelent érdekes cikkecskéjét. »A XVI. század magyar lyrai költészete« című munkámban (10—11. és 17—18. lapokon) megtámadtam Toldy Ferencznek azon nézetét, mely a XVI. századnak némely kézirati énekgyüjteményében, névszerint egy gyulafejérvári (Batthyány-féle) és két sárospataki codexben katholikus karkönyveket látott, Toldy véleményével szemben, aki ezen énekeskönyveket a középkori katholikus hymnusfordítások maradványainak, még pedig nyelvben alig változott maradványainak tartja, azt vitattam, hogy ezen énekgvűjtemények, habár katholikus hívek használatára szolgáltak is, mind csupa XVI. századbeli, még föltétlenül protestáns eredetű termékeket foglalnak magukban. Állításom helyességéről meggyőződhetik bárki, — vitattam tovább, — ha a katholikus karkönyvek hymnusait, zsoltárait és a többi rituális énekeit összehasonlítja a legrégibb református énekeskönyvekkel, például a nagydobszai codexszel, a Székely István zsoltáraival, a Gelei-Katona-féle Öreg Graduál rituális darabjaival, stb.-vel, amikor is mindezen énekgyűjteményeknek feltűnő, mondhatni teljes egyezését nem magyarázhatja máskép, mint közös származásból, vagyis kénytelen lesz elismerni, hogy a Toldy szerint katholikus énekeskönyvek a protestáns fordításokból keletkeztek, még pedig csak akkor, midőn a római egyház önfentartása érdekében kénytelen volt a reformációt e térre, a magyar nyelvű istentisztelet terére követni. Azóta e föltevésem némi módosuláson ment át. A dolognak ugyanis más magyarázatja is van. A gyulafejérvári és sárospataki codexek, valamint a protestáns énekgyűjtemények tartalmi egyezésének megmagyarázására nem szükséges ahhoz a föltevéshez fordulnunk, hogy a katholikus egyház a maga énekszükségletét protestáns termékekből fedezte, hanem a kérdés egyszerűen és természetesen ügy oldható meg, hogy nyíltan és bátran kijelentjük, hogy a Batthyány-hymnarium és a sárospataki codexek soha sem voltak katholikus használatra szánt karkönyvek (chorálok), hanem épen olyan tősgyökeres, protestáns kéztől irott protestáns istentiszteletre rendelt, rituális énekgyüjtemények (graduálék), mint a XVI. századnak számos más kézirati és szintén nagy számú nyomtatott énekeskönyvei, mint akár az Öreg Graduál avagy épen az az elveszett énekeskönyv, melyről az Irodalomtörténeti Közlemények legújabban adtak hírt a magyar irodalomtörténet barátainak. Toldy Ferenczet ugyanis megtévesztette e kézirati énekgyűjtemények tartalma, a minthogy az ma is könnyen félrevezetheti a protestáns énekköltészet történetében járatlanabb kutatót. Az első pillantásra ugyanis mindezen protestáns énekeskönyvek, kezdve a nagydobszai codexen, végezve a legkálvinistább püspökök, Gelei Katona és Keserűi Dayka által szerkesztett öreg Graduálon, megannyi katholikus karkönyveknek mutatkoznak, melyek a katholikus egyháznak mindennemű szertartásos énekét és imádságát magukban foglalják, melyeknek beosztása is egészen