Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-09-15 / 41. szám

derék pályázó közül melyik lenne legalkalmasabb, hanem a pályázó és választható egy-et fejtörés nélkül, egyhangúlag megválaszthatják. És a másik. Eddig csak egy theol. tanári testület, zörgetett és folyton zörget az egyházkerületek, konvent, zsinat ajtaján; akkor majd leend egy helyett kettő, rendes és magántanári; és végre is adni kell a kérőnek. Nem hiszem pedig, hogy kevesebbe jönne kettőnek, mint egynek adni. De talán elég is az indokolás. Győzzön a könnyebben megvalósítható, a célszerűbb, a jobb. Annyi bizonyos, tennünk kell valamit, ha azt nem akarjuk, hogy theol. tanszékeink továbbra is ambiciózus kezdők kísérletező állomásai legyenek! * Csőszt. TÁRCZA. Lelkészavatás a tiszántúli egyházkerületben. Liturgiánkban, mint tudva van, rendkívül nagy az eltérés az egyes egyházkerületekben. Egyes vidékeken, még az egyes eklézsiákban is más-más szokás dívik a liturgiái is cselek vények körül. Maga a nagy eltérés és sokféleség ténye a történeti viszonyokban leli magyarázatát. De a nagy eltéréseknek jövőben is fentartása, most, mikor öt egyházkerületből egy egyetemes egyház levénk, többé nem indokolt. Liturgiánk alapvonalainak egységesítése előbb-utóbb napirendre tűzendő. Unitas in necessariis legyen jelszónk e téren is. Ennek elérésére pedig szükséges a fennálló szokások alapos megismerése, a helyeseknek megtartása s kodifikálása, a helyteleneknek eltörlése. E szempontok birtak rá engem, hogy tiszántúli egyházkerületünk lelkész avatási szertartását e Lap olvasói előtt körülményesen leírjam. A felszentelendők augusztus 26-án d. e. 9 órakor tömegesen tisztelkedtek főt. Kiss Áron püspök urnái, hol Szügyi Dániel dévaványai lelkész tolmácsolta a felavatandók fiúi hálás érzelmeit, s a püspök ur törekvései és küzdelmeire az Isten áldását kérte. Erre főt. Kiss Áron püspök ur felelt: »a hála meleg érzelmeivel fogadja — ime — az ifjú lelkésztársak üdvözletét. Örömét fejezi ki afelett, hogy alig kezdé meg hivatalos pályáját s ime mindjárt az a kedves kötelesség várakozik reá, hogy ifjú lelkészeket bocsáthat ki lelkészi pályájuk folytatására. Nem igér. mert nem Ígérhet semmit, de azt ígéri, hogy ha a felavatandóknak az életben egy atyai kéz támogatására lenne szükségök, az ő atyai kezeit a támogatásra mindenkor készen találandják*. Ezzel a tisztelgés véget ért. Ezt előzőleg és követőleg az ifjú lelkészek az öreg kollégium és a nagy templom környékén csoportosultak, hol volt általános ölelkezés, hálálkodás, kérdezősködés, a legörvendetesebb találkozás, sokakra nézve meglehet utoljára az életben. Felejthetetlen nap lesz az illetőkre okvetetlen. Délután énekpróba, szentelési próba stb. Augusztus 27-díkén d. e. V29 órakor gyülekezés a főiskolai imateremben, innen átvonulás a gyűlésterembe, hol a közgyűlés megnyittatván, Tóth S. főjegyző jelenti, hogy szentelesre 93-an jelentkeztek: 90 lelkész, egy theol. tanár, egy gimnáziumi tanár és egy vallástanár. Ugyancsak a főjegyző felolvasta az esküformát s főtiszt, püspök ur felkérdezvén a szentelendőket: hajlandók-e ez esküt a templomban letenni, miután igennel feleltek, a közgyűlés berekesztetett s az elnökség, az esperesi kar és a felszentelendők a megállapított sorrendben a nagytemplomba bevonultak, hol is az esperesek az urasztala körül telepedtek le a püspök és főjegyző vezetése alatt, a felszentelendők is elfoglalták helyeiket. A nagytemplomban, a gyülekezet, orgona-kiséret mellett, fennállva énekelte a 37. dics. 1. versét, a 2—3. verset pedig ülve. Az ének utolsó sorai alatt Sas Béla theol. tanár szószékre lépett, imát mondott és Csel: 17: 16—23. versek alapján prédikált. A textus tagadhatatlanul igen szép és alkalmi és találó volt s megnyerte a hallgatókat s lekötötte a figyelmet. Bevezetésében jelezte s rajzolta az apostol működésének szinterét, Athénét, az antik világ remekeivel; Görögország derült egét és elragadó szépségű tájait szép nyelven, szép leírással. Azután feltüntette, hogy valamint Pál apostolt »csacsogónak« mondák, úgy van ez a lelkészi állásra nézve ma is; a modern bölcsek ma is azt hirdetik, hogy az evangyéliom leélte magát. Jertek azért — ime — és lássuk: az Istennek evangyéliomát a természet hatalmával szemben: 1. a kornak azon szinterén, 2. a mostanin. A beszéd általában jó hatást tett az egész hallgató közönségre, bár a görög bölcsészettel többet foglalkozott, mint egy ilyen alkalmi prédikációban kellett volna s a kevésbé művelt közönség felfogását zavarhatta a materialistikus, pantheistikus sat. kifejezések gyakori használata, mindamellett a műveltebb elem nagy élvezettel és gyönyörűséggel hallgatta a szép beszédet s kellemes szónoki előadást. Azzal végezte, hogy erőt, vigasztalást ma is a Jézusnál és »az ismeretlen Istennél találhatunk«, ezt hirdessük sat. . . Most a főiskolai énekkar szabatos éneke következett és közének orgonakisérlettel, mialatt a szentelendők körülállották az urasztalát. Ekkor a püspök ur alkalmi beszédet mondott: kegyelem néktek és békesség, ezzel kezdé... Buzdított az evangyéliom hirdetésére, mely ma is Istennek hatalma minden hívőnek idvességére... De tanuljatok — íme — egyéb tudományokat, a természettudmányokat is, hogy tudományos ismeretekkel is bírhassatok; magatokat mindenben például adjátok stb. Kérdést tesz az eskü letétele iránt, mire a 93 lelkész, Tóth Sámuel főjegyző előmondása mellett, leteszi az esküt... Most a felesküdött atyafiak meghatottsággal és meghatóan éneklik, hogy: »Óh Szentlélek hivek tanítója, kinél lakozik a teljes tudomány stb. (a 44 dics. a CXVI. zsolt. dallamára átdolgozva); ekkor a szentelendők sorban az urasztala körül térdepelnek le s az atyák, az esperesek kezöket a szentelendők fejére teszik, mialatt püspök ur minden csoporttal külön-külön egy szép, a lelkészi állást