Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-28 / 4. szám

(11. oldalon), Das Land der Offenbarung (14. oldalon), Die Sittengesetz des Menschen (21. oldalon), Apostel Paulus (53. és 54. oldalon), Constantin (56. oldalon), Johann Húsz (61. oldalon), Martin Luther (62. oldalon), stb. Számos versecske hangzása is leereszkedő, kedves. Ily megfelelő nyelvezet mellett egyrészt a gyermek nem küzködik a kifejezésekkel s nem idegenedik el a szöveggel együtt a tartalomtól is, másrészt a tanító utasítást nyer az egyszerű tanmód alkalmazására. A kifejezett elismerésbe azonban bele nem értendő az, mintha e vallástan az elemi módszer igényeit teljesen kielégítené. A vallásoktatás munkájában legnagyobb nehézség és példán kivül a legszebb erény is a leereszkedés, az a leereszkedés, melylyel az oktató a tanuló lelki állapotába beleéli magát, s annak gondolkodásához, érzelmeihez szóval és tettel alkalmazkodik a végett, hogy őt czélhoz segítse. Mintha távolból segítségért kiáltozó gyermeki hangokat hallana és a hangok után menve megtalálná a a kiáltozót és rajta könyörülve menedékhelyre vinné. Wéber vallástanának első füzetéből teljesen mellőzendők volnának a szentírási idézetek, a melyek mint teljesen idegen elemek, nem férhetnek hozzá a 6—7 éves gyermek lelkéhez. Magasan szárnyaló tartalmuk és nyelvezetük még inkább idegenekké teszi azokat. Hasonló az itt adott versecskék és énekversek egy része is. Nem jó túlkövetelőnek lenni a gyermek ismereteivel és nyelvi képzettségével szemben. Egy-két példát hozok fel e túlkövetelések sorából. Az I. füzet II. oldalán »Die Unschuld des Kindes« című vers egyik szakasza ez: »Bewahr', mein Kind, den heiligen Schatz. das Erbtheil deiner Wiege! Nichts finde darin Raum und Platz, was Scham und Schande trüge« stb. Ez épen nem 6—7 éves gyermeknek való szöveg. Meg kell említenem azt is, hogy a kis tanulónak meg nem felelnek a közbeszúrt mondatok, mert bőséges tapasztalat bizonysága szerint még felnőttek gondolatát is megszakítani s eloszlatni képesek, minő pl. »denn gerade die unschuldigen und guten Kinder, die noch keinen bősen Gedanken habén und keine bőse That kennen, liebe icb am meisten* (I. 11. o.). Ennél sokkal erőszakosabb a 11. füzet 23-dik oldalán levő harmadik kikezdésben foglalt közbeszúrás. Elmélkedés helyett jobb lett volna történet alakjában adni ez olvasmányokat: »Gottes Güte in allén Jahreszeiten« (1. 27.), »Das Dasein Gottes* (III. 19.). Ha tőlünk függött volna, nem használtunk volna ily kifejezéseket: »am rechten Ufer« (I. 16.), »die Schule ist mein Ziel« (1. 19.), >Sittenlosigkeit nach sich gezogen* (II. 12.), »die Folgen des Wohllebens blieben nicht aus« (II. 46.), »segensreich vorging* (II. 47.), »mit heuchlerischer Demuth* (II 53.), zur Beerdigung ausgefolgt werden* (II. 58.). »fIarmonie« III. 16.), »feinen Mord* (III. 23.), »Verheiszung áuszerer Güter« (III. 29.), »in unserem Wesen verherrlichen* (III. 41.) »er dauert seinem Geiste weiter fort« (III. 49. o.). Luther kis katekizmusát szerző valószínűleg csak a sokásnak hódolván tette elemi vallástana végére s nem, azért, mert annak didaktikai értékéről meg volt győződve. E föltevésre jogosít az a nagy különbség, mely ama katekizmus téves módszere és Wéber vallástanának tapintatos módszere közt van. A katekizmusi tanalak a mai psychologikus tanmód körében tarthatatlan, elavult. Ne is kívánjuk azt, hogy a reformátorok kifejlett módszert ismertek legyen, annyival kevésbé, a mennyiben akkor a tanmódok csecsemő-korukat is alig élték, ami neveléstörténetileg is kimutatható. Sokan azt hiszik, hogy a katekizmusi tanalak a tanításnak meggyőző katechetikus alakja, mivel kérdések és feleletekben áll. Pedig nem az, hanem csak szajkóztató közlés. A tanítási kérdéseket különbözőkép szokták osztályozni. Az osztályozásokban három kérdés-faj tűnik fel sarkalatosnak: a kifejtő (produktív), az ismételtető (reproduktív) és a figyelemre felhívó kérdések. A kifejtő kérdésekkel gondolkodásra, következtetésre, ismereteinek feldolgozására szólítjuk a tanulót, tehát oly munkára, melylyel a már meglevő ismeretkészletből uj gondolkodási művet alakít. Ilv kérdések nincsenek a katekizmusban, mert oly felelet adandó rájok, mely minden elemében uj ismeret a tanuló előtt s mely az előzményekből sem következik A katekizmusban kérdezni szoktak és erre rá közlik a készen adott teljesen uj ismeretet, melyet ha a tanuló beemlézett, azt a tanuló önalkotta feleletének szokták tekinteni vagv legalább önalkotta feleletekkel egyenlő értékűnek! Pl. »Mondd meg, gyermek, mi vagy te?« Erre százféle felelet adható; s mivel várni sem szabad azt, hogy a gyermek találóan felel, szájába adatik oly felelet, melyet legfeljebb mint csodabogarat megbámulhat, de alig ért: »Első születésemnél fogva eszes teremtmény vagyok vagyis Istentől teremtett ember; azonban uj születésemet illetőleg keresztyén vagyok«. Borzasztó paedagogia ! Kérdés, nem-e hát reproduktív kérdések a katekizmusiak ? Nem: mert reproduktív kérdésekkel azt szoktuk visszaidézni, ismételni, amit a tanuló már tanult vagy amit vele előlegesen közöltünk. Már pedig a katekizmusi feleletek nem ismétlések. A katekizmusi kérdéseket legfeljebb a figyelemre felhívó kérdések sorába lehet tenni; de ez esetben meg egy-kettő kivételével feleslegesek. Mindezekből az következik, hogy a katekizmust ne szokásos alakjában tanítsuk, hanem oly hit- s erkölcstanba olvaszszuk bele, a minő pl. Wéberé. ' Külön kell kiemelnem Wéber tapintatosságát s érdemét a bibliai törtenetek szerkesztésében. Több bibliai történeti könyvet olvastam már, de megvallom, paedagogiai álláspontról alig vagyok képes közülök alkalmasat választani az elemi népiskola számára. Egyik emészthetetlenebb a másiknál. Mintha egyik a másikát akarná alaposságban és akadémiai stílusban fölülmúlni; egyik is, másik is mélyen merül bele a Károli-féle nyelvezetbe, távolról sem vévén tekintetbe a kis tanuló nyelvezetét s azt a kin ját, melyet neki a bibliai nyelv okoz. Egyik és másik szerző abban az elfogultságban szenved, hogy a bibliai nyelv a vallásosság konyhájára sok jót hoz; mag helyett a hüvely tétetik lényeggé. Igenis, az a nyelvhüvely igen alkalmas arra, hogy a tartalmat is megutáltassa a hüvelyen rágódó tanulóval. »Igen, azt mondják, szokja meg a gyermek a bibliai nyelvezetet, hogy maga is olvashassa s érthesse 8