Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-07 / 1. szám

Bár tehát figyelmeztetések, javaslatok s módosítások dolgában nagyon is benne vagyunk a tizenkettedik órában, azért még nem multa egészen idejét a dolog. Nem különösen az ág. evang. egyházat illetőleg, mely bizottsági tárgyalásaiban még mindazt felölelheti, amit helyesnek talál a zsinati tárgyak közé besorozni, s bizonyára a törvényhozók bölcs lelke szives örömest meghallgatja a zsinaton kívül állók igénytelen szózatát is, meg még akkor is, ha egy református testvér szól liozzájok, ki át van hatva a protestánsok tömörülésének szükségétől, lelkéből óhajtja az uniónak, ha fokozatos kiépítését is, természetesen addig, ameddig józanul mehet, a lelkiismeretszabadság, illetve a hittételek határáig, mert ezek birodalmába nem nyúlhat. Annál inkább biztat a meghallgattatás édes reménye, mert hisz mint református ember, még nem rég az ágostai evang. egyház tanügyének szolgáltam s most is szivemből, lelkemből szeretem azt az intézetet, melyből körülményeim elszólítottak, de melynek jövőjét s haladását biztosítva óhajtom látni. Sőt azt hiszem, legelfogulatlanabbul épen én szólhatok, aki már kiléptem amaz intézet kötelékéből s nem foghatja reám még a rosszakarat sem, hogy érdekből, talán a kenyér gondjaitól indíttatva beszélek. Az ág. evang. egyház egyetlen jogakadémiájára, az eperjesire akarom felhívni fokozott mértékben a tiszai kerület nagyérdemű, tehetségű s munkabirásu püspökének s az egész zsinatnak, de különösen tanügyi bizottságának figyelmét. Ez intézet, bátran elmondhatom, buzgón teljesíti feladatát s annak egészen magaslatán áll. Hogy valódi szükséget pótol, azt igazolja ama körülmény, hogy pontos fegyelme s rendtartása dacára néhány év alatt hallgatóinak száma 25-ről 80-ra emelkedett. A nagy multu eperjesi kollégiumot nem is volnék képes teljesnek elképzelni, ha ez intézet, mely a világi elemmel, Eperjes városával és Sárosmegyével való kapcsolat legbiztosabb záloga, megszűnnék létezni. Hogy a túlnyomó többségében katholikus város és megye is hazánk ez exponált, idegen nemzetiség lakta részében mily fontos kulturtényezőnek tekinti e jogiskolát, azt bizonyítja ama körülmény, hogy a szegénynek mondható város 1000 frttal, a megye pedig a 15000 frtra rugó Dessewffy Arisztid-szoboralap kamatával (6—700 frt) segélyezi évenkint. De, hogy az ország közönsége s különösen a volt tanítványok jelentékeny serege is minő kegyelettel van ez intézet iránt, bizonyítja amaz ékesen szóló körülmény, hogy midőn tiz-é ven kint létének biztosítása végett kénytelen hozzájuk fordulni, sohasem talált siket fülekre s midőn 1878-ban, két évi szünetelés után újra megnyílt, s most legújabban is ezreket áldozott érte a protestáns közönség, a reformátusok is, sőt nem-protestánsok is az ország minden részéből. Azonban anyagi viszonyai ennek dacára a leggyengébbek. Nincs hasonló intézete hazánknak, melynek ily materiális bajokkal kellene küzdenie. Rendes tanárainak száma mindössze öt (noha vannak derék rendkívüli s magántanárai, de a fő mégis a rendes tanári kar minden iskolánál) s ennélfogva ezek hetenkint átlag 14 heti órát kötelesek adni s az önkénteseknek adott törvényi kedvezmény folytán most ez is egyenlőtlenül oszlik el a két félév között —; vannak oly tanerők, kiknek az első félévben 16 heti órával kell megharcolniok. Hogy ez akad. tanárokra, kiknek tiz heti óra teljesen elegendő, mily megterheltetés, bővebben nem kell igazolni. Amellett akinek akad. tanári címe s rangja megvan, arra a tudomány s a társadalmi élet oly kötelezettségeket rak, melyeknek teljesítése élhető anyagi helyzetet követelne. Különösen áll ez nemzetiségi vidékeken, hol minden tanárnak a magyarság buzgó apostolának kell lennie, amit csak ugv tehet, ha a társadalomban megfelelő helyet foglal el. Amellett a hallgatók iránti erkölcsi tartozásaik is ugy igénybe veszik őket, mint alig valamely más intézetben. Tény, hogy az eperjesi jogakadémia alapítványokban oly szegény, hogy egyetlen pályadíjat nem tűzhet ki alapjaiból, hanem 3—4 pályadíjat szerényen dotált tanárai ajánlanak fel s örömmel látják évről-évre, mint kél ki s erősödik az elhintett nemes mag. S a rendes akad. jogtanárok évi fizetése, ujabb időkig 980 frt, most kerek ezer frt s némi tandíj osztalék és vizsgálati dij, összesen 1100—1150 frt. De még így is jelentékeny deficit mutatkoznék az évi költségvetésben, ha r

az ág. evang. egyház egyeteme pár száz forinttal meg nem segítené s egy nagyemlékű alapító, boldogult Roehlitz Gyula 30,000 forintos alapítványa kamatainak egy része ide nem volna fordítható. De hátha erre a kollégium más intézete is okvetlenül reá szorulna ? ? A mit a kerület s az ág. evang. egyház egyeteme eddig ez egyetlen jogakadémiájáért cselekedett, az abban a most említett néhány (2—300) forint évi segélyben merül ki. Csak mióta a tiszai kerület mostani püspöke, Xelenka Pál. elfoglalta hivatalát, s szívvel-lélekkel rajta van, hogy az eperjesi kollégium bizonytalan jogviszonyai, különösen a kerület és kollégium közötti viszony rendeztessenek : azóta látunk a kerület részéről határozott törekvést arra, hogy a kollégium egyes intézeteit s ezek közt a jogakadémiát erősítse s bár a tervben levő paktum a kollégium önkormányzata részéről jelentékeny áldozatokat követelne, ez még nem volna baj, de nagyobb baj az, hogy a tiszai kerület anyagi ereje, legalább tudtommal, aligha birja el egymagára az ebből ellenszolgáltatásként reá háruló jelentékeny terheket. Különben is én úgy vagyok meggyőződve, hogy az ág. evang. egyház emez egyetlen jogakadémiája legyen az egész egyetemes magyar ágostai egyházé, vagy ha a főtulajdon meg is maradna a jelenlegi birtokosok kezében, a társtulajdonos legyen az egyetemes egyház s legyen az intézetnek ily jellege. De ha még ez nem volna is keresztül vihető, a tiszai kerületnek s az ág. ev. egyetemnek mindent el kell követni arra nézve, hogy ez intézetet konszolidálják, jövőjét s emelkedését biztosítsák. Ugy tudom, hogy az egyetemes ág. ev. theol. akadémia érdekében eddig is tudottá protestáns áldozatkészség tetemes áldozatokat hozni s arról is értesülve vagyok, hogy a zsinatban megvan a jó indulat arra, hogy a másik két theol. intézetet (az eperjesit és sopronit) is kiemelje jelenlegi másodrangú helyzetéből s az összes theol. tanárok fizetését akadémiai színvonalra, hivatásuk nagy voltának megfelelő magasságra emelje. Ámenek e tervek, lelkes örömmel hallok rólok s szivemből kivánom szó szerinti megvalósításokat, mert ha a haladó kort utói, nem érjük, akkor a verseny legyőzi, elévíti a protestantizmust. Azonban midőn lelki megnyugvással látom e nemes törekvést s remélem sikerét: aggódva gondolok arra, hogy hát az eperjesi ág. ev. jogakadémiával mi lesz ? Mert hogy ez jelen anyagi állapotában alig, sőt nem maradhat, a kerülettel megállapított paktum segélyösszege is kevés leend : az ma nem kétséges előttem, midőn majdnem befejezett ténynek tekinthetjük a közokt. minisztériumban most véget ért tanácskozások folytán, hogy a kötelező doktorátust eltörlik s az akadémiákon is letehető s egységes minősítést (igazságszolgáltatásra, közigazgatásra is kvalifikáló) államvizsgálattal helyettesítik, de az ily vizsgák tarthatására a jogot csak az oly akadémiáknak szándé-