Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-09-01 / 39. szám

mü nem mentes ugyan tévedésektől, s nagyon hézagos is: de különben elég körülményességgel, sokszor a legaprólékosabb dolgokra is kiterjeszkedve beszéli el a legtudományosabb magyar reformátor életének körülményeit, küzdelmeit és szenvedéseit. Olvasmánynak érdekes, kútfőnek pedig már magában véve is becses, s még becsesebbé lesz az által, hogy kivülötte hasztalan keresünk másutt Szegedire vonatkozó s történeti hitelességűnek tekinthető följegyzéseket. S épen ezért nem lehet eléggé bámulnunk, hogy érdemlegesen méltányolva s kellő alapossággal felhasználva mind e mai napig sincs. Ó-lcút ez, melyet mint a szent hajdan becses maradványát gondosan és féltékenyen őrzünk, de belőle nem merítünk. Eredeti tisztaságában kinálkozó forrását mellőzve, beelégszünk a századokkal előbb belőle merített, s a hosszas használás közben sokszorosan felelegyített, idegen ingredienciákkal telített cseppekkel. A XVII., XVIII. század irói: Szathmár-Németi István, Páriz-Pápai Ferencz, Gelei Katona István, Ember Pál, Bod Péter, Budai Esaias stb. átveszik egymástól a Vita Steph. Szegedini-ből szűken kivonatolt adatokat, az ujabb nemzedék pedig élősködik az ezek után maradt s nem egy tekintetlen meghamisított örökségen. Átalában mondhatni, hogy egyháztörténetiróink, bár minduntalan Skaricára hivatkoznak, annak müvét egészben nem, hanem csakis kivonatok után ismerik. S e nem-ismerés következménye aztán, hogy sok oly dolgot beszélnek Szegediről, amiről Skarica nem tud semmit, és megtagadnak attól olyanokat, amikről ez hiteltérdemlőleg bizonyságot tesz. Közelebb Szlávik a Prot. Egyházi és Iskolai Lap 33-dik számában azon reményének ad kifejezést, hogy ezentúl már elejtjük majd Szegedi Kis Istvánnak állítólag Wittenbergben nyert theologiai doctorátusát, mivel a wittenbergi egyetem XVI. századbeli theol. promoveáltjai között neve elő nem fordul. Az elejtési szándoklat ellen Zoványi Jenő e becses lap 37-dik számában, Apáczai Cseri János esetéből kiindulva, már tiltakozott. Követem példáját én is, s hogy óvó intésemnek nyomatéka is legyen, idézem Skaricának a Szegedi doctorátusa mellett tanúskodó következő szavait: »Ut anno 1541 Szegedinus noster, parentes currentium studiorum (in Wittenberga) salutasset: in id totis viribus incubuit, ut non frustra sibi matricem — ceu vocant — ejus Academiae a praeclarissimo viro Caspare Crucigero Bectore tunc collegii exhibitam pro sui inauguratione in Pannoniam deportaret.* Hinnünk kell, hogy Szegedi Kis István a tudori oklevelet haza is hozta, mert különben Skarica aligha nevezné őt doctornak, amit többször ismételve tett. Igy mondja p. o. »Doctor inde et generális totius Baroviae Superintendens virtute propria et suffragio omnium declaratus.« Majd ismét: »Non prius de morte Doctoris nostri exterioribus aperuimus, quam proceribus civium cuncta exposuimus, rernque testamentariam eisdem concredimus etc.« S végre művét e sóhajtással fejezi be: »Heu jacet eximius parvus sub cespite Doctor«. Reménylem, hogy ezek után felhágy Szlávik a Szegedi Kis István Wittenbergben nem állítólag, hanem valósággal nyert doctorátusa elejteni akarásával. Földvári László. IRODALOM. ** A polgári házasság s a házassági bíráskodás. Irta dr. Bartha Béla jogtanár. Különlenyomat a »Protestáns Szemle* 1892. évfolyam lll-ik füzetéből. 36 1. Egy aktuális tárgyú, élénken irt tájékoztató füzet, mely szerzőjének diszére, minden olvasójának okulására szolgál. Se államférfi, ha a házasságügy törvényhozási szabályozására befolyást kiván gyakorolni, se egyházi ember, kinek az itt tárgyalt ügyek közvetlenül a működésébe és érdekébe vágnak, nem nélkülözheti ezt az alapos kis utmutatót. A házassági bíráskodás kérdésében megkülönbözteti a római álláspontot, mely a házasságot egyházi szentségnek tartja s azt követeli, hogy az törvényhozás, megkötés és bíráskodás tekintetében az egyház hatalma alatt álljon; a protestáns álláspontot, mely a házasságban természeti, jogi és valláserkölcsi elemet különböztet meg s a két elsőt az állam jogkörébe utalja; az állami felfogást, mely azt követeli, hogy a házasság polgári jogviszonynak tekintessék s így a reá vonatkozó törvényhozás, megkötés és bíráskodás tisztán állami feladatot képezzen. Szerző e három felfogás közül a .harmadik hívének vallja magát s a mellett érvel, hogy a polgári házasság sem elveiben, sem érdekeiben a protestantizmust nem sérti, sőt rá nézve a jelenlegi viszonyok között kívánatos is. >Az állam — irja szerzőnk — nem nélkülözheti a kötelező polgári házasságot minden következményeivel egyetemben; a protestáns egyházra nézve pedig már csak azért is kívánatos, mert a mostani ultramontán izgatásokkal szemben a felekezeti béke megszilárdítása csak igy várható, a mellett egyházunknak csak érdekében áll, hogy a kérdés oly megoldásában, mely neki sokkal több hasznot mint kárt okoz, gyámolítsa az államhatalmat s ismét bebizonyítsa, hogy a haladásnak barátja s a minden illetéktelen külföldi hatalom befolyásától ment nemzeti államnak egyik leghatalmasabb támasza s hogy igy az állam is viszont csak saját érdekében cselekszik, ha a támaszt inkább erősíti mint gyengíti.« A polgári házasság helyességének bizonyítására elmondja a házasságügy történetét, majd a házas élet kötése és felbontása körül hazánkban fennálló 10-féle jog abnormitásait ismerteti, s végül rámutat az egyedül helyes megoldásra, mely a kötelező polgári házasság, minden következményeivel együtt, egységes állami törvényhozás, egységes állami házasságkötés, egységes polgári anyakönyv és egységes állami bíráskodás a házasságügyben. Szerző szerint a protestántizmus nem hogy veszítene általa, de határozottan nyer. Oly dogmája, melybe ütköznék, nincs, legfölebb csak gyakorlata. A jogi oldal rendezését eddig sem követelte magának. A törvényhozás