Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-08-25 / 38. szám

lakbérekben s irodahelyiségért, a hol levéltárunk s pénz­szekrényeink is vannak, s ahol a directorialis, szakosztályi s bizottsági üléseket szoktuk tartani, 730 frt; továbbá fűtés-világítás 190 frt, portó 200 frt, dologiak 500 frt, szolga 300 frt, felszerelési kellékek leírásáért 99 frt, két alapító olajképeért 240 frt — a tiszti díjazásról alább szóiandok — mindössze 16,176 frt 99 kr. különbözet, melyen az alapelvek következetes megtartásával az igaz­gató választmány akként határozta segíteni, hogy a nagyobb mérvű rendkívüli szükségletek, építkezések közül az idén csak a legszükségesebbeket foganatosítjuk, ellenben buz­galommal folytatjuk tovább a gyűjtést, és a Wekerle Sándor pénzügyi miniszter ur megígérte és a parlament megszavazta nagyobb szabású sorsjátékban reménykedünk. A legközelebb való szükséglet egyébként, miként tavalyi évi jelentésemben kimutattam volt, nem is 1 millió, hanem 4 millió frt tőke és befektetés. (Vége köv.) Sándor József. Catholieae res. A hanyatló pápai hatalom azt a tért, melyet saját hazájában elveszített, más országokban igyekezik visz­szaszerezni. Bámulatos XIII. Leóban az az ügyesség, az a szívós kitartás, amelylvel meg tud ragadni minden kínál­kozó alkalmat valódi vagy képzelt jogai érvényesítésére. Igy hazánk egyházi ügyeibe is talán Dobzse László korá­tól nem avatkozott bele annyiszor s oly merészen a római pápa mint épen napjainkban, ügy hogy nem egy szabad szellemű napi lapunk jajdult már föl e miatt, s foglalko­zott vele, mint flagrans sérelemmel. Például az »Egyetér­tés* folyó évi február 27-iki vezércikkében többek között igy ir erről: »Ugy látszik, hogy a római szent széknek a magyar egyházi ügyek intézésébe való beavatkozása egyre hatal­masabbá válik, amely annál aggasztóbb, mert a beavat­kozás folytán támadó differenciáknak nem csupán egyház­jogi, hanem erősen politikai színezete van! Ezt láttuk az esztergomi érseki szék betöltésénél; ezt láttuk az elkeresz­telési vitáknál; s ezt látjuk most a zágrábi érseki szék betöltésénél is« stb. Hát bizony mindezek elég szomorú világot vetnek jelen egyháztársadalmi viszonyainkra, s mindenek fölött szomorúan emlékeztetnek minket arra, hogy hazánkban az ujabb időben kinevezett hazafias jellemű főpapok mellett, még mindig találkoznak elegendő számú Stross­mayerek, Steinerek, Schopperek, Csernokok, Volafkák és Valihorák is, kik a római pápa érdekében bármikor is készek magukat eszközül felhasználtatni, habár ez által hazánk legvitálisabb érdekei is sértetnek meg. * * * Ime a római katholikus Francziaország, szellemi nagykorúságának mily nyilvános jelét adá nem régen, midőn a renitens lyoni érseket engedelmességre szorította. Most foly ott a nagy vita, az egyház és állam különvá­lasztása felett. Érdekkel kisérjük mi is a nehéz harcot, melyet a szabad szellem folytat ott is a clerikalis elemek­kel. Várjuk, hogy melyik lesz a győztes. Bizunk benne, hogy ott a felvilágosultság diadalmat arat. Vederemo! * * * Spanyolországban is terjed a reformáció, lassan bár, de biztosan, napról-napra. Fliedner madridi evang. lelkész fejt ki olt apostoli buzgalmat a Krisztus evangéliömának terjesztése körül; kinek a némethoni Gusztáv Adolf egy­lethez beadott jelentése szerint, az ottani evang. egyházak helyzete, viszonya és küzdelmei, az első keresztyén egy­házak helyzetére emlékeztetnek bennünket. Hiszszük, hogy a kis mustármag ott is nem sokára terebélyes fává növe­kedik ! * * * Portugáliában is erősen ingadozik a katholicizmus isteni intézményeibe vetett hit. Ebben a kis országban igazán botrányos, a katholikus intézményeket erősen com­promittáló dolgok történtek az utóbb lefolyt évek alatt. Még élénken emlékezünk a szellemi bárgyúság ama fel­tűnő esetére, amidőn az 1889-ben elhunyt jólelkű I-Dom Louis portugál király lelki üdveért a lissaboni bíboros pátriárka gyászmisét szolgáltatott, mely alkalommal a jeles római egyháznagy a hallgatók botránkozására a szó­székről kijelenté, hogy »az elhunyt király nem jut a menny­országba, hanem még hosszú ideig a tisztítótűz kínjait kell végig szenvednie* ; s máris a lissaboni szenthárom­ságnővérek zárdájában a 15 éves Pereire Sára növendé­ken az ottani »szent atyák* (!) által elkövetett vérlázító bűntény foglalkoztatja ott az elméket; mely felett az ottani »Van Guarda* lap elmélkedve, azt sürgeti, hogy »az erkölcsiség érdekében az aljasság azon undok helyei, melyek magukat zárdáknak hívják, örökre törültessenek el a földnek színéről*. Kár volt a nálunk minapában meg­jelent, egyháztársadalmi viszonyainkat fejtegető röpirat »Pax« álnév alá rejtőzött, különben nem ügyetlen szerző­jének ezt a kis epizódot is figyelmére nem méltatnia. Akkor bizonyára nem zengett volna oly ékes panegyriákat a barátcsuhák és apácaszoknyák viselői felett, mintha leg­alább is Szent Jeromos, vagy Assisi Ferencz korában élne a mai emberiség! * * * Bészemről megvallom, hogy valahányszor egy barát vagy apácaklastromról beszélnek előttem, melynek lakói a külvilág elől szorgalmatosan elzárják magukat, hogy ott a négy falak között jobban megőrizzék erényeiket, min­dig a szellemes Goldsmith szavai jutnak eszembe, aki azt mondja egy helyütt, hogy: »az olyan erény, amit őrizni kell, nem igen érdemli meg az őrizetet!« * * * Óriási összegek azok, melyeket jámbor katholikus hivők évenként a szent atya pénztárába szolgáltatnak »Péter-fillérek« gyanánt. Eddig azt hittük, hogy a >con­gregatio de propaganda fide*-t, s más szent kollégiumokat

Next

/
Oldalképek
Tartalom