Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-28 / 4. szám

felelő a belső tartalomnak. Ízlés nélkül a legszebb tárgyat sem lehet megkedveltetni, sőt habozás nélkül ki lehet mondani, hogy a zsoltár-átdolgozóknak arra kell törekedni leginkább, hogy a külső forma legyen egyszerű, természetes, dallamos. Szó a gondolatnak szárnya, s ezt kell emelni könnyen Istenhez. Hiszen épen a dallamosság hiánya tette szükségessé, hogy énekeskönyvünket átdolgozzuk. A dallamosság alatt azonban nem azt értem, hogy kimért jambusi. vagy trocheusi lábakon haladjanak a sorok s csengő-bongó rimekkel végződjenek, ölelkezzenek, hanem azt a nyelvünk természetében rejlő zeneiséget, mely népdallunknak annyira sajátja. Még tehetségesebb költőinknek is a biblia mellett népdalainkat kellene tanulmány tárgyává tenniök, de miután egészen bele élték magukat azoknak elringató kedves dallamába s eltanulták a magyar nép észjárását, gondolkozásmódját: akkor kellene énekeinket átdolgozni. Es én azt hiszem, hogy mindaddig, míg szent lantosaink ezt nem cselekszik, olyan énekeskönyvet, mely a nagy közönség Ízlését mindenben kielégítse: aligha fognak előállítani! De általánosságban való megjegyzések helyett nézzük a füzetet s vegyük sorra annak darabjait. Az átdolgozott zsoltárok (27.) sorát a XVII. nyitja meg. »Erős várunk nekünk az Isten« dallamára átirva. Károli szerint Dávid ebben a hitetlenek ellen kér oltalmat. Szerző is e gondolatnak ad kifejezést. De az eredetihez való hűségen felül nincs semmi érdeme. Egymás mellé ragasztott sorok, belső tisztaság és külső csinosság nélkül. Hibája még a hosszadalmasság és ódonság. A XIX. zsoltár majdnem mindenik füzetben előfordul. Olvasható itt is. Mi a mellett bizonyít, hogy ez egyike a legkedvesebb, legtartalmasabb zsoltárainknak, s az átdolgozok szívesen bajlódnak vele, pedig ugvanám próbára teszi a poéta erejét! A tartalmas gondolatok rövid sorokban haladnak. — Ez átdolgozásra sem lehet azt mondani, hogy rossz; de egészen másképen szól hozzánk — ha jól emlékszem az I. füzet első átdolgozásában, melyen meglátszik. hogy költő irta ihletett lélekkel. Ebből hiányzik az erő és méltóság, kifejezéseiben a tisztaság; így nem tud hatni, annál kevésbé áhítatba ringatni! A XX1TI. zsoltár első és második verse sokkal rosszabb az eredetinél. Ött az úr ereje, hatalma van rajzolva s azon kérdés fölvetve, hogy ki jut mennyországba ? ! Egyszerűbb, igazabb, világosabb az eredeti. Az átdolgozó egy pár csengő-bongó rím kedveért féláldozott gondolatot, hűséget, értelmet. Pedig lélek és igazság nélkül még a legcsillogóbb ének is olyan, mint a zengő érc és pengő cimbalom. Megfoghatatlan előttem, miért tartja meg e zsoltár első sorát, mely nem magyaros s miért cseréli fel a másodikát, a jót e nehézkes sorral: Rajta mindent jóval tölt el! — mely első tekintetre is tízszerte rosszabb, mint a régi megszokott. Nem ilyen cserékben áll az átdolgozás lényege és tisztasága, hanem azon belső harmóniában, mely a felséges tárgyat a külső formával szerencsésen egyesítve, önkéntelenül is foglyul ejtse a szivet s egészen feledtesse a régit. A XXX. zsoltár azon szép keresztyén gondolatnak ad kifejezést, hogy a vallásos ember életében a szomorúság is örömre változik. Megszokott, kedvelt az eredeti ugy dallamára, mint szövegére nézve. Nehéz tehát sikerülten átdolgozni. Véleményem szerint ez éneknél csak egyes sorokat kellene módosítani, itt-ott a kifejezéseken szelídíteni. Ez átdolgozás gyengébb az eredetinél. Csak uj sorok az eredetinek tartalma és mélysége nélkül. Gondolatai is meghamisítva jönek forgalomba. Kár volt a nyomdafestéket rá pazarolni! A XXXVIII. zsoltár Dávid panaszát és könyörgését foglalja magában, de a panasz a vétek súlya miatt, a könyörgés a szabadító kegyelmes Istenhez megható, fölemelő. — Vannak versszakai (1., 2., 4., 5., 6., 7.), melyek bűnbánati énekeink között megállhatnak, melyekben a mély hit buzgósággal s a kifejezések tisztaságával, költőiségével jut érvényre s eléneklése után vigasztalást talál a bánatba borult lélek, megnyugszik a sokat szenvedett sziv. De a harmadik s utolsó 3 versszaka erőltetett csinálmány, mely sehogy sem illik a többihez s nem méltó befejezése e különben sikerült átdolgozásnak. Utána jön a XXXIX. zsoltár átdolgozása, mely a koronás költő türhetetlenségéröl szól. — Az élet ezerféle bajait, szenvedéseit meghatóan állítja szembe a mulandósággal, az élet rövid voltával. Tagadhatatlan, hogy vannak egyes versszakai, melyek hangulatba ejtenek, nemes Ízlésről tanúskodnak. De az egészben nincs meg azon összhang, mely kibékítene bennünket a világgal s fölemelné bizó lelkünket ahhoz, ki nem ismer változásokat, ki felette áll térnek és időnek. Javítandó! A XLII. zsoltár megint panaszról, fájdalomról beszél. Alig 'van ének, melyet jobban ismerne a protestáns közönség. A mai kételkedő, hitetlen világban fölemelőleg hat e zsoltárnak hangja és tartalma. Édes vágyódás, törhetlen hit és rendületlen bizodalom szól minden sorából. Talán azért annyira ismeretes, annyira megszokott! Ez átdolgozás azonban csak középszerű. Vannak sikerült képei, találó kifejezései s itt-ott a hangulat is zavartalan; de egészben véve még messze áll az elénekelhető javított zsoltártól. A XLIII. zsoltár szabadításért könyörög. Az eredeti egyes versszakait előénekül használta a gyülekezet eddig, s ezen célnak meg is felelt Ez átdolgozás hű az eredetihez tartalmára nézve, de a rímelhelyezés meg van változtatva, talán azért, hogy igy könnyebb volt megcsinálni ?! Ez újdonsággal azonban még nem juthat a halhatatlan énekek közé! Talán szerzője sem óhajtaná?! A XLVI. zsoltár átdolgozása egy a sikerültebbek közül. Isten oltalmába bizik a költő, akitől vár minden bajaira orvoslást, mert ő nagy, hatalmas, ő igazságos. Költői erő és izlés szerencsésen egyesül ez énekben s könnyen emeli a lelket az áhítat és költészet szárnyain. A természeti képek, az onnan vett hasonlatok csak emelik értékét, beragyogva minden sorát sajátságos keleti fénynyel és átható melegséggel. A dallamosság is megvan benne; igy könnyen elénekelhető. Pár sor javítást azonban az első versszak még eltűr; mi ha nem sikerülne, jöhet az eredeti szószerint is! Nemzeti éneknek kell neveznem a XLVII. zsoltárt jelen átdolgozásában. Háláadás ez az Isten jótéteményeiért, melyet tett az Ő választott népével. Igen nehéz az eredetinek alakja, s bizonyára ez sem sikerült átdolgozás, mert helytelen igekötők, pótlószócskák csak ugy hemzsegnek a rövid sorok elején és végén; mi igy sokkal szembeötlőbb, mert a kényelmes, méltóságteljes hosszú sorokba jobban beolvad egy-egy kisegítő szó, vagy jelző, mint ott. a hol mindössze csak pár szótagból áll. Különben elmaradhat e zsoltár: vele nem sokat veszítünk! A LXII. zsoltárról azt mondja Károli, hogy ez panasza Dávidnak a Saul szolgái ellen, csalárdnak, hamisnak nevezvén őket. Ez is a 24. zsoltár dallamára van átirva, mint az eredeti, anélkül, hogy jónak, hasznavehetőnek lehetne mondani Ugy látszik szerzője kiváló gondot fordított ütemre, rímre, ezáltal vélvén elérni a dallamosságot. Hibátlan rythmusával. szemenszedett rímeivel azonban nem érte el azt, a mire törekedett; mert sok helyen épen ezáltal válik mesterkélté, homályossá, mit nem szabad megtűrni zsoltárainkban. Érdem tekintetében mellette áll a LXIIl.. mely első