Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-08-04 / 35. szám

TÁECZi A halhatatlanság hite a mai kor tudományosságának Ítélőszéke előtt. (Folytatás.) A tudattény megfejtési módjai Miután célomhoz képest a fentebbiekben számot adtam arról, hogy az öntudat mely problémát tűz a megfejtő elé és miután céloztam arra is, hogy a megfejtési kísérletek a tudomány újabb követelménye mellett sem vesztettek számukból, végig kell kisérnem ezeket újabb módosult alakjaikban. Ehhez képest a világosság és áttekinthetőség kedvéért — bár ha röviden is, de — külön alrészekben fogok szólni: á) a materializmus felmerülhető alakjáról; b) a dualizmusról; c) egy monizmusról, mely nem materialista, nem is idealista, hanem pusztán a tudattényre — mint egyedül lehető tapasztalati adatra — támaszkodik, ezért talán jogosan nevezhető ez az irány »empirikusnak«. * a) Az újabb materializmusról. Az által, hogy a természettudomány a fentebb leirt módon a megfejtési kísérleteket szűkebb körre szorította; a két — lényegében eltérő — substantiát egyneművé változtatta: mindegyik irányzatot közelebb hozta az igazsághoz, de ne gondoljuk, hogy helyzetünkön is könnyített. Mi, akik a valóságot akarjuk megközelíteni, úgy jártunk, mint az, kinek pl. az igazi zöld vagy piros szint kell kiválasztani több, megfelelő színárnyalatból. Mert nem így jártunk-e mi is? Midőn még a materializmus régi alakjában támadott, könnyű volt egyszerűen hivatkoznunk ellene gondolatainkra és különösen szellemi életünkre, mely oly világos ellentétet árul el az anyaggal szemben; de most, midőn a gondolatot az sem mondja puszta váladéknak, mint tette Vogt, hanem annak külön okot tesz fel és az alkotó elemek psychikus erőbeii sajátságaiból akarja levezetni a szellemi életei: cáfolatunk nem ejthető meg oly könnyen. Nem cáfolhatunk pedig könnyen azért, mert többé a tüneményt és vele az okot nem tagadja meg, csak a felfogás milyensége az, melyben az eltérés van. Ellenünkben vonzóvá teszi a felfogást az embernek a tapasztalat előtt megjelenő egysége. Mert ha elképzeljük, hogy az ember a maga egészében, vagy csak idegrendszere is oly alapelemekből van alkotva, mely alapelemekben phisikai, élettani és lelki tünemények — már minden egyes elemben — alapjában megvannak, az ember nek egységét, vagy jobban mondva testi és lelki tünemény együttességét szépen megmagyarázhatjuk Azonban ez az együttesség még egyáltalában nem minden, a talány fő nehézsége nem az együttességben, nem is annyira a kétféle tudatténynek egységében, hanem az öntudat egységében van. Az öntudat egységét azonban ez a felvétel aligha fogja valaha megmagyarázhatni. E kérdésben az én szavam aligha birna oly sulylyal, mint Lotze-é, ki ezt a felfogást épen a maga talaján, a természettudományok körében felette elemi és így nagyon általános törvénynyel igyekszik megcáfolni, midőn azt mondja, hogy az erők közös eredőt csak akkor hozhatnak létre, ha »egy ugyanazon oszthatlan pontra, vagy ugyanazon reális elemre hatnak*, mely létrejött eredő »épen állapota lesz ugyanazon elemnek, melyre a két componens mozgása hatott. A sok elem tehát, még ha lelki képességeik volnának is, egységes eszméletet csak úgy alkothat, ha van olyan oszthatlan pont, egységes elem, mely sajátos természeténél fogva képes reá, hogy mind e benyomásokat a maga eszméletében öszpontosítsa«. Bár megvallom, hogy engem e kérdésben felette nagy szerénység illet, mert hiszen én önmagam által végrehajtott kutatásokról nem szólhatok, csak véleményeket csoportosítok, nem is mint önvéleményt, hanem talán mint valahonnét megmaradt reminiscentiát \ szabadjon megjegyeznem, hogy a természetnek az is álta/Vlanos törvénye, hogy az erő el nem vész soha; vagy minden \hol észlelhető tünemény az is, hogy az erő tétlenül sem vesztegel a természetnek egy pontján sem. És ha ez így •van, akkor a praeexistentia kérdéséhez hasonlóan azt kérdhetem e nézet vallóitól, hogy miután az emberi test a régebbi nézet szerint minden hét év, az újabb felfogás szerint még kevesebb idő alatt megcserélődik: a felvett elemekben hol rejtőzik a psychikus erő? Mintha hallanám az ellenvetést, mely még a kiindulást érheti és talán lehetnek olyanok, kik azt mondják, hogy hogyne volnának ténykedés nélküli erők? És én mégis állítom, hogy nincsenek, hanem mindegyik az időnek minden pillanatában actióban van. Ellenemben hivatkozni lehetne a villamosságra, melyről manapság tanítva van, hogy minden tárgyban otthonos, de nem észlelhető. Jusson azonban eszébe mindenkinek, hogy a villamosságnak két része van és ha szemünk előtt nem actionális is, egymást lekötik és már maga e lekötés az actió. Ilynemű lekötöttségről azonban a psychikus erőknél szólni, melyet sem tények, sem maga a valószínű felvétel nem igazol úgy, mint a villamosságnál: egy a tudatlanság bevallásával. Lehetne még számos ily esetet felhozni, hol az erő tétlennek látszik, de csak látszik, mert valójában mindenütt megvan a cselekvés, hanem az a lekötöttségben nyilatkozik, egyik felfüggeszti a másikat. Vagy e kérdéshez hasonlóan azt is mondhatom, hogy miután az erő, ha eltűnni látszik is, el nem vész, hanem csak változik : a felbomlás után az elemek psychikus tulajdonságai mivé alakulnak, miután a felbomlott elemeket a végletekig kisérve csakis élettani, vagy talán mondhatnám physikai tüneményeket adnak vissza, de e harmadiknak még csak nyomával sem találkozunk. Vagy talán nem is egy elemben vannak egyesülve ? Ez a feltétel azonban magát az eredeti magyarázatmódot semmisítené meg. De ha még néhány pillanatra magától a felvételtől eltekintek is és csak a magyarázatmódra függesztem is figyelmemet, ott is lehetnek kifogásaim. A felvétel azon alakját, mely szerint az elemek lelki képességekkel vannak felruházva, megcáfolta Lotze, de mondhatnánk még azt is, hogy az elemek egyenként is tudatosak, oly mérvű bennük a lelki képesség. Ez ellen elegendőnek tartom felemlíteni a tudatnak azon vonását, mely szerint az mindig ön- vagy öntudattal jár kapcsolatban. Ha most már feltennők, hogy az elemek tudatosak, akkor annak öntudattal kellene járnia, de ez esetben a többi atomus a másikra nézve mint nem-én léteznék és így az alkotó elemek milyensége nemhogy megmagyarázná, hanem épen megsemmisíti az öntudat egységét, ha mindjárt a testi és szellemi tünemények együttességét vagyis az ember egységét megmagyarázná is. Különben nekem ugy tetszik, hogy e felvétel — tekintettel a használni szokott magyarázatmódra is — még mindig a magyarázók gondolatában titkosan lappangó anyagi atomusban birja táplálékát, melytől még mindig nem tudnak megszabadulni. Ugyanis ha az atomot pusztán erőnek néznék, nem tételezhetnék föl, hogy egyik erő a másiknak csak függeléke, mert hogy egyik erő a másiknak tulajdonsága legyen, ezt elképzelni nem lehet, de arra a tévedésre, melyet én az ilyen felvétel alatt lappangónak