Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-07-07 / 31. szám

adjunk elő tanulságos, oktató eseteket, hogy egymással hivatalunknak ez elhanyagolt ágát minél jobban megkedveltessük s a próbálkozni óhajtóknak praktikus útmutatással is szolgáljunk. A lelkészi körök igazi feladatát s igy megújhodásunk egyik biztosítékát is, én ebben találom. Kövessünk el mindent, hogy azok az erények, melyeket híveinkben fel akarunk ébreszteni, bennünk is életre keljenek. E végből szokjuk meg a magunk feletti komoly bírálatokat. Nem mondom, hogy u. n. lelkigyakorlatokat tartsunk, mint a kath. papok, de foglalkozzunk sokat a magunk lelkével is. Erősítsük jellemünket. Válaszszunk magunknak egy jelszót, egy szentenciózus mondást, mely fékezze indulatainkat, legrosszabb szokásainkat. Figyeljük meg, micsoda hibára van leginkább hajlandóságunk és az ellen küzdjünk teljes fegyverzettel. E végből múlhatatlanul szükségesnek ítélek két könyvet (melyeket még meg kell írni valakinek), egyiket a lelkésznek jellemképzőül, melyben meg legyen rajzolva egy igaz prot. lelkipásztor képe; a másikat vezérfonalul az evangelizáló munkálkodáshoz. (Nagy szégyen és kimondhatatlan kár ránk nézve, hogy ilyet mindezideig nem bírt termelni a magyar irodalom, ha mindjárt fordításban is. Mikor pár évvel ezelőtt egyik leghíresebb és legpraktikusabb e nemű munkát, idegenből fordítva, közre akarta bocsátani egyik lelkésztársunk, két megrendelője akadt az egész országból. (Pedig a mi ekénknek ez volna a jobbik szarva). Olvasgasson, ismétlem, a lelkész minél gyakrabban hit és jellemerősítő könyveket, minők Smiles munkái, Széchenyi, Kölesei, Eötvös iratai, kiváltképen pedig a nagy egyházi szónokok: Kolmár, Székács, Török, Dobos, Tompa, Szilády János, Fejes, Mitrovics, Channing, kik végtelenül megnyugtató hatással lesznek reá. De mindenek felett olvasgassa és tükörül felvegye a bibliát. Amely pap ezt nem szereti, az felettébb sajnálatraméltó ember. Egyért azért, mert meg van fosztva attól a nemes gyönyörűségtől, hogy lelke fürödhessék a napsugaras keleti tájak verőfényében s abban a végtelenül derült, tiszta égboltozatban, melynek mélységes kékségében szemünk szinte szinről-szinre látja az Istent. Másért azért, mert az ilyennek óriási nyűg lehet a lelkipásztorkodás, a bibliával és a prédikációval való kénytelenkelletlen, kötelességszerű heti foglalkozás. Családi életünk különösen példás legyen és ne hanyagoljuk el gyermekeinket, mint szokták a papok általán, annyira, hogy azoknak rosszasága példabeszéddé lett. Vezessünk naplót. Nem arról, hogy az esperesi körlevelet tovább küldtük-e ? hány anyakönyvi kivonatot adtunk ki? a jegyző, szolgabíró megkeresését elintéztük-e? mert ezek az iktatókönyvnek tárgyai; hanem arról, hogy vittünk-e véghez e napon, ha csak egyetlen olyan cselekedetet is, a miért voltaképen élünk, mozgunk és papok vagyunk? Igaz lelkipásztori teendőt értek, aminő mindig akad, ha csak szándékosan nem riasztjuk el magunktól panaszkodó híveinket. Például ide igtatok pár följegyzést a saját naplómból, hogy világosabb legyen, mire céloznak szavaim. »Május 10. Szoboszlainé járt nálam felkérni, hogy az urát, a ki hetek óta köszvényben szenved s járni nem tud, hébe-hóba látogatnám meg és beszélgetnék vele, könnyebben viselné szegény megpróbáltatását. Egyúttal panaszolja, hogy a kisebbik unokája dologkerülő és szófogadatlan; az utcán, mezőn rendetlenkedik, mindenkibe beleköt. Nem hoz a házra becsületet. Kér, hogy feddeném meg. Megígértem, hogy holnap meglátogatom és mondtam, hogy a fiút tartsa otthon, hogy beszélhessek vele. Május 11. R. Jánosnak folyamodást készítettem, hogy jó tanuló fiát a pataki konviktusba vegyék be s egyúttal írtam érdekében a konviktusi felügyelőnek. Cs. József felkérésére, ma feleségét felhívattam s figyelmeztettem, egyéb intéseim mellett, hogy ha iszákosságával fel nem hagy, férje el fog tőle válni, mert gyenge gyermekeit, ilyen példán nőni fel, nem engedheti. ígérte, hogy parancsolni fog a természetének s ha szavát nem tartaná, hivassam bármikor a presbyterium elé. Május 12. M. Feri (fiatal, nagy vagyont örökölt árva fiu), mint sokaktól hallottam, mióta apja meghalt, minden este kompániát gyűjt magához s ott isznak és kártyáznak. Ma este elmentem hozzá s ott találtam a pápista kántort, a potya postamestert, a segédjegyzőt s két gazdálkodó fiatal embert. Kissé meglepte őket megjelenésem. Én hidegen köszöntem, hozzájok többet egy szót sem szóltam, hanem a fiatal gazdát áthívtam egy másik szobába s igyekeztem, a hogy tudtam, a lelkére beszélni. Könyezett és a legjobbat ígérte. De azért úgy látom, jó lesz minél előbb megházasítani. Május 13. R. Sámuelné arra kér, beszélnék az urával, hogy azt a birtokot, melyet mostanában szereztek, kettőjök nevére írassa, mert együtt gyűjtötték egy hosszú életen át annak az árát s nagy igazságtalanság volna, ha őt most az ura kitudná belőle. Ki tudja, melyik él tovább s ő szeretné a maga részét a testvéreire hagyni, miután magoknak nincs gyermekök. Megnyugtattam, hogy kerítek alkalmat az urával való beszélgetésre még az átíratás előtt.« stb. stb. Én ilyen naplót értek s nekem ez az ideálom a papi hivatalról, hogy a lelkész valóságos családfő legyen a maga gyülekezetében s ezekben az aprólékos eligazítani valókban s bizalomnyilvánulások-