Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-23 / 29. szám

PROTESTÁNS Szerkesztőség': IX. kerillet, Pipa-utca 23. szám, hová a kéziratok cimzendök. Kiadó-hivatal : Hornyánszky Viktor könyvkereskedése, hová az előfizetési és hirdetési dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laplulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Előfizetési ára : Félévre: 4 frt 50 kr ; egész évre : 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalban és a kiadó könyvkereskedésében (Akadémia bérháza). ügyes szám ára 20 kr. Az evangelizáeió munkásai. Kürtharsanás hallik; trombitazengés indít hullámokat a levegőégben — az alvókat költögetik. A szó, melvlyel hívogatnak: evangelizáeió. Lelkek megújítása, megelevenítése; a lelkek foglyul ejtése és vivése Istenhez, vezérlése az ő törvényeinek utján, az igehirdetés mellett, szakadatlan egyháztársadalmi tevékenység által. Zászló is leng magasan. Feltűzve messze kilátszó szikla tetejére, lobogójának csapkodása gyönyörűséges és lelkesítő, várja, hívja a sereget, mely elfoglalja a sziklát, hol kitűzve van: az isteni kegyelem rendíthetetlen kőszikláját Szikla tövében, vallásos közöny, keresztyéntelen munkátlanság posványában fekszik egy halottnak tel sző tömeg: a magyar társadalom. Kürt és trombita ezt serkentené, zászló ezt lelkesítené, de a tetszhalott mozdulni még nem bír; tagjai megmeredve, füleinek hallása halálos zsibbadtságtól megtompulva; szemei megüvegesedve; tompán hall, homályosan lát, de talán már figyel és néz. Fog-e élő lenni valaha?! Igen, ha a vezérek mindent megpróbálnak, a költögetést minden eszközzel megkísérlik. Csakhogy most még a vezérek is sötétben tapogatóznak, félénkek. Sok van, a mihez nyúlni e munkában nem mernek, még a kinyújtott kezet is visszahúzzák. Különösen tapasztalhatni ezt abban, hogy az evangelizáeió első kardinális kérdését, melynek megoldása nélkül életerős munka nem is képzelhető: az evangelizáeió munkásainak kérdését senki sem meri bolygatni. Minden munkához első sorban jó szerszámok kellenek; az ács, mielőtt a fatörzs megfaragásához fogna, megköszörüli bárdját, s minden mesterember rendben tartja műhelyét s mestersége eszközeit, hogy úgy a hely, mint az eszközök, midőn eljő a dolog ideje, alkalmasak, használhatók legyenek a munka végezésére. Félve teszszük fel a kérdést: Hát ami papságunk alkalmas-e az evangelizáeió nagy munkájára; s hozzáteszszük még: olyan társadalmi s vagyoni helyzete van-e, amelyben lehető rá nézve csak hozzáfogni is a nemes és szükséges egyháztársadalmi akcióhoz? Egy sötét »nem« emelkedik fel szemeink előtt feleletül. Nem! A prot. lelkész nem bir azzal a társadalmi tisztelettel, sem azzal a vagyoni függetlenséggel, mely mulhatlanul szükséges volna arra, hogy sikeresen munkálkodjék. Igen szomorú tapasztalataink vannak arról, hogy sok ember mily véleményt táplál a papi állás, és aki azt betölti, a pap felől; a nép között csaknem általános — fájdalom azonban — még művelt, tanult emberek körében is gyakorta előforduló az a felfogás, hogy a pap cseléd, akit ugy fogadnak, mint a falu csőszét is szokás és ugy is bánnak vele. A kedvezőbb anyagi viszonyok közt élő intelligens emberek meg szeretik a lelkészt tivornyáik, kártyaestéik cimborájává s ha elég szellemes a pap, akár durva, akár nemesebb élcekkel van tele, társaságaik mulattató bohócává lealjasítani, akin, ha sikerült leitatniok, nagyokat nevetnek. Ily viszonyok között lehető-e, hogy a pap oly tiszteletnek, oly tekintélynek örvendjen, melynélfogva ugy az egyszerű nép, mely mindezeket látja, tudja, mint a köznépen felül álló elemek, melyek közvetlen szemléletből ismerik, intő, feddő, tanító szavait bizalomteljes készséggel befogadják és megfogadják! Lehet-e szó sikeres evangéliumi maghintésről ott, hol a magvető is igy megfelejtkezik szent hivatásáról, s ahol a talaj is igy van előkészítve! Szomorú, de igaz jelenségek, melyekről ha lerántatik a lepel, sok keserűséget szül; de a kórra rámutatásnak be kell egyszer következni, ha gyógyulást óhajtunk. Mi betegek vagyunk; betegek híveink, kiknek szivéből kiveszett a lelkészi állás, mint állás iránti tisztelet; de sokkal, nagyon sokkal betegebbek vagyunk mi papok magunk, kik megfelejtkeztünk állásunk tisztességéről s hivatásszeretetből folyó papos élet nem ékesíti fejünket. Hol az orvosság! Hajdanán a papja iránt tartozó tiszteletet megsértő hívet példásan megbüntette az erkölcsök felett híven őrködő presbyterium. Miért ne lehetne ez ma is