Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-16 / 28. szám

szóló történeti elbeszélés — és Beythe István kánonainak latin szövege és szerző által készített magyar fordítása. Az I. alatti bevezetésben velős rövidség és tömörséggel adja elő szerző a dunántúli magyar protestáns egyház különválásának történetét; az ezt előidéző és követő históriai eseményeket, melyek fölött sötét árnyként vonul el a mindkét oldalról legmérgesebb elkeseredés által fölidézett versengési jelenetezés, és a történet fonalát a végelszakadásig 1612-ig vezeti le. E bevezetés az 1598-ki törvénykönyv bemutatása mellett, különösebben felköltheti és lekötheti mindenek figyelmét. A protestáns egyház két részre válása az ország keleti részén — Erdélyben és a Tisza vidékén — a XVI-ik század második felének elején; a nyugoti felében pedig ugyanannak végén, sőt — helyesen mondja szerzőnk — a XVII-ik század elején, 1612-ben történt meg. Igen! a XVII-dik század elején 1612-ben történt meg itt a teljes elkülönözés. Mert ha figyelembe veszszük, már szerzőnk is fölemlíti, hogy a csepregi colloquium után egyelőre minden úgy maradt, a mint előbb volt, és Beythe elnöklete előtt Reczes, Tokoics stb. együtt tanácskoztak a többiekkel, együtt intézték az egyház ügyeit; hogy Beythe a csepregi nehéz napok után is megtett mindent, mit egy jó pásztor csak megtehet a gondjaira bízottakért; hogy kért, intett, buzdított, míg annak eredményét várhatta és a püspökségről — 1595 — csak akkor mondott le, midőn látta, hogy szeretet és szelídség lelkével tovább kormányozni nem lehet; ha figyelembe veszszük, hogy személyéhez még lemondása után is erősen ragaszkodtak, arról tudomást venni nem akartak és továbbra is superintendensüknek tekintették nemcsak azok, kik előbb közvetlen kormányzása alatt állottak, hanem maga a hatalmas Nádasdy is, ki őt 1598. január 23-ikától kelt levelében is még mindég superintendensnek címezi, mire Beythe e szavakban válaszol: »non piacet mihi dominandi in illos potestas — nec juste superintendentis nomen in litteris (mihi) tributum est; ha nem feledjük, hogy Schmalnak ama följegyzése : dum (Beythe) ad Calvinianos circa an. 1594. declinare videretur, ministri genuini evangelici Episcopatui ejus renunciarunt*, a történet Ítélőszéke előtt be nem bizonyítható állítás; ha tudjuk, hogy Reczes János. Tokoics György és Klazekovics István esperesek Nádasdy tói csak 1598-ban és így Beythe most említett levelének behatása után vettek meghatalmazást arra, hogy mit előbb a superintendens megbízásából végezhettek, az egyházakat — cum auctoritate — látogathassák, és tették ezt eddig mint ilyenek, nem pedig mint superintendensek, arra pedig, hogy superintendensi méltóságot vettek s nyertek volna, adat sehol nincsen; a bozzájok intézett levelek címzése is mindég csak espereseknek szól, sőt agendájok második kiadása is Reczes és társai, mint esperesek, neve alatt jelent meg; ha meggondoljak, hogy az 1598-ki most először világosságra hozott törvények »az Soprony Wármegyebeli Ecclesiac senioraitul irattattac« és tétettek kötelező törvényekké; ha értjük, hogy •Reczes és társai bár elszakadtak is, de az uj egyház megalakítását a hatalmas patrónus segítsége mellett is sem könnyen, sem gyorsan nem valósíthatták; ha végre tudjuk, hogy Beythe életében superintendenst nem választottak, mert Muraközi (kit Schmál és mások is szuperintendensnek tartanak, ki a Hittannak az esperesek után ötödik helyen irt alá) soha sem volt superintendens, csak a való tényállás és történeti igazsággal összehangzólag mondhatjuk és állíthatjuk, hogy a dunántuli egyházak végleges különválása, két részre szakadása, független szervezkedése a XVII-dik század elején 1612-dik évben következett be, mely évben a különvált lutheránusok Klazekovics Istvánt, a magukra maradt kálvinisták pedig Pathai Istvánt választották püspökükké. Szöllősi Antal, (Folyt, köv.) ev. ref. lelkész. BELFÖLD. Az ág. evangélikusok zsinatja. A törvénykezési javaslat. Az utolsónak maradt törvénykezési javaslat, voltaképen érdemileg társai között az első; mert kiválóan sikerült. Dr. Markó Sándor, rozsnyói kir. közjegyző, tiszakerületi és most zsinati jegyző tollából került az ki. Dr. Markó Sándor kiváló jogász és ügyes fogalmazó. Munkájának sikere előtt meghajlottak a zsinat kiváló jogászai is, milyenek Fabinyi T. és dr. Győry E. stb. Csakis az, hogy oly jól sikerült a javaslat, tette lehetségessé azt, hogy két nap alatt teljesen letárgyaltassék s elfogadtassék. Eleinte nehezen indult, különösen az első általános résznél. De a dr. Győry, Fabinyi, b. Prónay D. által támogatott, egy-egy kérdésben, fogalmazásban megjavított javaslat tárgyalása azután gyors tempóban haladott. Ami különben az egyes zsinati üléseket illeti, azokról a következőkben számolunk be: A május 24-iki ülés. Markó Sándor előadó a javaslat elveinek, beosztásának, célzatának ismertetésére gyönyörű beszédet mond, melyet a zsinat tagjai lelkesen megéljeneznek. Az általános vitában legelsőnek b. Prónay D. áll fel és alaposan értekezik a fegyelemről és a megtorló büntetésekről. A római kánonjog — úgy mond — ismer poena vindicativát és poena medicinalist. Ő az egyházban az utóbbit kivánja, a megtorló büntetéseket nem akarja. Neki nem kell a »fegyelmi*, mert az a fegyházra emlékeztet. Különben elfogadja a javaslatot. Hasonlót nyilatkoztat ki Fabinyi Theophil, ki egy szakavatott ember finom látásával mutatott a javaslat előnyeire és csekély fogyatkozásaira. Ekkor feláll dr. Györy E., az ország legkitűnőbb jogászainak egyike, a nagy, az ügyes codificator és feltünteti, hogy az egyetemes gyűlés által kiküldött zsinati bizottság miképen oldotta meg e kérdést. Amúgy ugyan simábbnak, következetesebbnek találja, de jelen alakjában is elfogadja, azonban módosítványnyal. Ezen módosítvány azután az egész általános részen, sőt az odavágó részleteken is változtatna. »Nem tartja lehetőnek, hogy az egyházi törvénykezés keretébe a fegyelmi ügyeket is bevonják.« A »fegyelmi ügyek« helyébe mindenütt »egyházi vétséget« kiván felvétetni. A zsinat b. Prónay D. és Fabinyi Th. hasonló irányú felszólalása után, elfogadja dr. Györy E. módosítványát és a részletes vitánál az 1. §. Stehló K. védő szavai dacára, ilyen módosítással fogadtatik el, a 2-ik §. ellenben ennek következtében elesik. A 3-ik §. az egyházi vétségeket sorolja fel 11 alpontban. Ennél dr. Györy E. az egész §-ra kiterjedő styláris módosítványt ád be ugy, hogy annak következtében a §. uj fogalmazást nyert. Ezen alakjában az a) pontnál, mely azt mondja, hogy »egyházi vétséget követ el azon egyházi tisztviselő, aki az egyház hitvallásával ellenkező tant hirdet«, Schneller J. a »hitvallás* szó helyébe »hitelvei« szót kiván; b. Prónay D. védi a szöveget. Ő az ev. egyház hitvallását abban látja, amit az evangélium tanít. Dohnányi L. a symbolikus könyveket