Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-21 / 3. szám

Szerző ábécéjét »hangíró ABC*-nek kereszteli, azt állítja, hogy ennek a többi rendszerek fölött »fölénye* van. Az »idom-szavak« kezdőbetűiről s a kis betűk »idomai«-ról szól. Érti »a hangjelző idomok alkalmazását*, de a himez-hámoz népies kifejezés különben érthetetlen előtte. Azt mondja: »A j-re nem kellett külön idom, miután azonos az i-vel, csakhogy magánhangzó előtt nem ejthető ki csak j-nek«. Hogy értsük ezt? Magyar embernek, avagy latinoknak szól ez a mély bölcseség? Szerző szerint az o »idoma* végre a száj alakját mutatja. Azután így folytatja: »Ezzel a hanggal szokta különben szerző, mint a legegyszerűbb (kör) alakkal, mely az együttes rajzolás, számolás és olvasás-írás kiinduló pontját képezi, kezdeni«. Mennyi tévedés és fogalomzavar van csak e nehánv sorban is ! Szerző a hangot alaknak nézi, hát a betűt akkor minek ismeri? Aztán azt mondja, hogy a köralak a legegyszerűbb. A rajzolás, a számolás és az olvasás-írás a köralakból induljon ki. Szerinte ez megfelel annak az elvnek, mely a könnyebbről a nehezebbre tér. Na, aligha csalódunk, ha azt hiszszük, hogy szerző ezen eredeti nézetével egymagára marad. Szerző kimondja nyiltan, hogy az utókor hálájára is számít, a miért sok évi fáradozása és tanulmányai e gyümölcsét közhasználatra bocsátja. De azt elfelejti megemlíteni, hogy az ez irányú mozgalom tulajdonképen a külföldön keletkezett s különösen Franczia- és Angolországban már régebb idő óta foglalkoztatja a paedagogusokat. A mi magát az eszmét illeti, hogy a természetes hangokat egyes tárgyakon szemléltessük és a betűk alakjait hozzájuk hasonló tárgyakkal hozzuk kapcsolatba: magában véve nem rossz. De minden a kiviteltől függ. Rónainak ebbeli kísérletét sikerültnek épen nem mondhatjuk. Ugyancsak erős képzelőtehetség kell ahhoz, hogy valaki a brúgón a b, a citerán és a »cirkalmon* a c, a nyitott szájon az c, a madárfejen a g, az orr és a száj metszésén az i, a kulcson a k, a levélsimítón az l, a fúrón (Rónai szerint: lyuk-furó!) az ly, az orr és száj hajlásain az m, az orr, száj és áll vonásain az ny, a füstgomolyon és a pipán a p, a rokkán az r, a kutva tátott száján az u, a villám cikkázásán a z és a dorombon a zs betű alakját fölismerhesse. Némely betű alakjának feltüntetése olyan mesterkélt, hogy nem ismertük ki magunkat. Pedig szerző azt igérte, hogy az olvasástanítását szerfölött egyszerűsíteni fogja. Aztán annyira nincsen tisztában magával a dologgal, hogy egyszer azt kivánja a. tanítótól, hogy lehetőleg mindig természetben mutassa be a tárgyat, másszor meg így biztat bennünket: »A gyermek élénk képzelő tehetsége mellett maga a tárgyak hiánya sem »járand« hátránynyal*. Most már melyik tanácsához tartsuk magunkat? Szerző azt kivánja, hogy hivatkozzunk a rokka és a szellőztető kerék forgására és hangjára, a »lyukfuró* sebes forgására, a kardnak a hüvelyéből való kirántására, mely utóbbi művelet a ty hang szemléltetésére alkalmas. Vájjon kis gyermekek gondolatkörébe vágó dolgok-e ezek ? Hány hatéves gyermek látta már a kardot hüvelyéből kirántani ? Szerző kísérletének különben nem jósolunk jövőt nálunk, itt a magyar földön. A magyar nyelv t. i. egyike a legtermészetesebbeknek és a legegyszerűbbeknek. A betűvetés és a kiejtés között megvan az az összhang, melyet hiába keresünk az angoloknál, franciáknál, sőt a németeknél is. Azok a népek és nemzetek, melyek egészen másként írnak, amint kiejtik a hangokat, természetesen nagy gondot kénytelenek fordítani a hangoztatásra. Ezek az olvasás előkészítésére hosszas és kimerítő hangoztatási gyakorlatokhoz kénytelenek nyúlni. De hogy a gyermek meg ne unja a száraz elő gyakorlatokat, játékszer üvé kellett azokat tenni. Mi sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk. Becsüljük ezt meg és oknélkül ne töltsük az időt pepecseléssel az iskolában. Ami gyermekeinknek semmi nehézséget sem okoz a hangokat egyes szavakban felkeresni. És ez is elég örömet okoz nekik. Ami viszonyaink között a Gyertyánffy-féle írás-olvasási előgyakorlatokat tartjuk a célnak leginkább megfelelőknek. Egyébiránt érdeklődéssel várjuk Rónainak: »Az összpontosító olv.-tanítási módszer lényege és alkalmazása* c. legközelebb megjelenő müvét. Hátha talán kerekdedebben, tisztábban és alaposabban szól a dologról! Mert a haladást mindig szerettük. De csak a helyes és biztos uton történő előre haladást. Akkor a Nagy tiszt, Szerkesztő Úr b. engedelmével *) a most elejtett fonalat ismét felveszszük. Bönyérfi János. Megemlékezés a magyar néptanítókról. — Felkérésre közölve. — »Néptanító« és »megemlékezés* minő messze jár egymástól e két fogalom! Alig lehet egymás mellett kettőjüket elképzelni. Ugyan kinek is jutna eszébe a szegény néptanítóról megemlekezni ? Hiszen megszoktuk, hogy e nehéz hivatásu intelligens osztály kiváltságos figyelmekben és javadalmakban nagyon-nagyon ritkán részeltetik. De hát a század alkonyán élünk és e haladott időszakban még olyan is találkozik, aki a magyar néptanítókról is munificens módon gondoskodik. Mauthner Ödön budapesti magkereskedő a Szent-István korona országaiban működő néptanítóknak olyan meglepetést szerzett, amelyet bizonyára lelkesedéssel fogja tudomásul venni az egész hazai tanítókar. Már több izben volt a napi sajtóban és a szaklapokban szó arról, hogy a községi faiskolák kezelése a néptanítónak munkát sőt gondot is eleget, de javadalmat és élvezetet eddigelé vajmi keveset adott. Fölösleges e helyütt az okokat fejtegetnünk; mert eléggé ismeretesek. A községi faiskola azon állapotban, amelyben jelenleg képezi a tanító munkásságának tárgyát, azonban nem képezi külön jövedelemnek forrását, a tanítónak aligha fog i *) Mindig szívesen látjuk tanulságos fejtegetéseit, Sserk.