Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-02 / 26. szám

Európa civilizatorius nagy nemzetiségei között és vezérszerepét megtartja ma is a számban is igen tekintélyes más nemzetiségek körében, oly óriási nehézségek közt, melyekről más államalkotó s vezető nemzetiségeknek fogalma alig lehet; 1000 éves alkotmányunk nemzetünk politikai bölcseségéről — Istentől megáldott tehetségéről tesz magasztos tanúságot! De ha megállta helyét a magyar nemzet a múltban a kor jó és bölcs irányzatának felismerése, elfogadása és önfeláldozó szolgálata, vitézség, megbizhatóság. szivósság által: fel kell ismerünk, hogy a következő ezredévben az emberi tevékenység jellege mind inkább változik; hogy az a két sark, mely körül forog: a szeretet és a munlca s hogy hazáját — hazája nagyságát az szolgálja igazán, aki magát s másokat erre készíti, erre neveli; fel kell ismerni, hogy a haza jóléte, gazdagsága nemcsak az anyagiakban van, nem elég az adóképességet emelni, az állam költségvetését felesleggel zárni: a haza legnagyobb gazdagsága az egyes egyén értékében fekszik. Ebből a szempontból már minden más elvet összehasonlíthatlanul túlszárnyal a pozitív keresztyén — a kijelentésen alapuló életelv — az egyéni felelősség e legnagyobb elve, és minél többet hallom hangoztatni, hogy az emberiség — már t. i. a civilizált része — nélkülözheti a vallást, mert a jónak, szépnek és igaznak oly erős és pozitiv tudata él a művelt ember lelkében, hogy ezek elégségesek, sőt egyedül üdvösek hivatása betöltésére s igaz az a bizonyos franczia közmondás, hogy Istenre csak a népnek van szüksége: az én egész életem tapasztalata, az emberiség fejlődése az ellenkezőről győz meg, hogy t. i. a pozitiv keresztyén hitre, mint az életet átható elvre egyformán van szüksége a népnek és a müveit embernek, sőt nem a politika, de az egyes egyén szempontjából ennek nagyobb szüksége van rá, mint annak, mert minél műveltebb, minél kitűnőbb valaki: annál több a kötelessége, az írás azt mondja: »valaki öregbíti a bölcseséget, öregbíti a gyötrelmet« (Préd. II. 1.), ámde a kötelességek teljesítésére nincs jobb iskola az embert átható ker. hitnél; meggyőződésem, hogy azok, a kik tagadják a ker. hitelvnek szükségességét s általános emberi eszményeket, az úgynevezett nemes gondolkozást állítják helyébe; akik hit nélkül tündökölnek minden polgári erényekben s emberi fényes tulajdonokban: erejüket azok is öntudatlanul vagy akaratlanul abból az alapból vették, melyet szavaikban megtagadnak: a be nem vallott, de a modern társadalom legmélyebb alapjában mégis ott lévő keresztyénség, mely azt élteti, nem legkisebb dicsősége az evangéliomnak; »a szabad gondolkozók erényei a mi hitünknek dicsősége . . . Krisztus Urunk oly magasztos igazságokat állított fel, melyek azoknak is javukra szolgálnak, akik az ellen a Krisztus ellen háborút viselnek« mondja gr. Gasparin (La famille). Eltekintve azonban az örök céloktól, egészen gyakorlatiasan véve fel a dolgot, az a kérdés, van-e szükség a hitre vagy nincs ? Tisztán azon fordul meg, hogy a keresztyén hit az ember életviszonyaiban valódi tényező-e vagy sem? Már én nem hiszem, hogy aki a maga és mások életét észlelte, tagadhatná, hogy gyakorlatilag a kötelesség teljesítésében, az élet nehézségeiben, de örömeiben is — nagy előnye van annak, aki a positiv hit alapján áll, a felett, aki — bármely kiváló tulajdonokkal legyen is megáldva — ezt nélkülözi. Természetesen nem értem azt a hitet, mely külsőségekben vél megfelelhetni Isten iránti kötelességeinek, mely csak vasárnap vagy más különös alkalmakkor lepi meg az embert s máskor nincs sehol, vagy mélyen hallgat az ember szivében és nyilvánulását nem látni: ez a hit nem reális tényező az ember életében, de értem azt az élő hitet, mely az ember tevékenységét minden irányzatában és összeköttetéseiben áthatja, s magát érvényesíti. E hit hatása mindenekelőtt abban nyilvánul s ez által teszi könnyebbé a kötelesség teljesítését, hogy az indító érdek súlypontját az emberen kívül, az Isten iránti hála és szeretetbe helyezi át, aztán hogy az ember előtt egy absolut mérték áll, melyhez nemcsak tetteit, de gondolatait és szándékait is alakítani tartozik ; egy mérték, mely az embertől nem függ, amelylyel tehát — amire az ember oly igen hajlandó — engedmények árán megalkudni nem lehet. Mily téves és végzetes az emberi elhatározásnál az az ismert elv, hogy én ezt vagy amazt megtehetem, vagy elmulaszthatom, mert még mindig jobb leszek sok másnál. A keresztyén ember nem másokhoz, de csak a Krisztus urunk által elibénk tűzött feladatokhoz mérheti tetteit; s a történelem tanúsítja, mily elfajulására vezetett az ember belső életének az, amidőn az a másik elv nyert szentesítést: ha bűnt követek el egyben, kipótolom azt sok másban. A keresztyén ember tudja, hogy a rosszra Istennel alkut kötni nem lehet. Mindenki bűnös és Isten a bűnt megbocsátja; de nem azét, aki előre kieszelt alku alapján véli azt másféle — szerinte jótett által leszolgálni, hanem azét, aki azt megbánja, akinek szivében Isten látja az állandó jó törekvést a bűntől tisztulni, életét benne s általa nemesíteni. Ott van a nagy különbség a lelkiismeretben, mely a hivő embernél Isten — a hitetlennél a saját ellenőrzése alatt áll, s mert a lelkiismeret ép ugy, mint más szellemi tulajdon, kifejthető, finomítható, de el is tompítható, sőt megfojtható: az egyéni felelősség tehát az egyén felfogásához képest teljesen az egyes önkényétől függ. Óh a ker. hivő ember kötelességeit mindig könnyebben, s a legtöbb esetben hivebben képes teljesíteni, mint aki ez erőt nélkülözni kénytelen, a testben megjelent Istenben hinni nagyobb erőt ád, mint a puszta eszmékért való lelkesülés! Jogász koromban a statisztikában azt hallottam, hogy Szászországban ugy számították, hogy egy-egy polgár nevelése átlag 20.000, akkor még forintot, képvisel; nem tudom nálunk hogy ütne ki a számítás, de azt tudom s láttam, hogy annak az államnak, melynek polgárait a gyakorlati életben érvényesülő hit hatja át — számokban ki nem fejezhető gazdagsága van s e gazdagsága a mindennapi élet kis és nagy tényeiben az egyeseknél kamatozik; világos, hogy minél bensőbb és élénkebb a 51*