Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-21 / 3. szám

külső, anyagi, hatalmi, sőt kormányzói működés a magistratus, a polgári hatóság uri kezében volt; sőt az erdélyi fejedelmek korában a püspök is csak udvari pap volt, a fejedelmi tanács végrehajtója, viszhangja. Mikor aztán egy század múlva a kálvini elv behozói a dualismust megszüntetendők, egy szervbe — a presbyteriumba — akarták összpontosítani a kül- és belkormányzást: lőn nagy harc. A két eddig külön tényezőnek egyensúlya a félreértések, kínos gyanúsítások, sokszor kíméletlen támadások közepett ismét egy századon át lebegett, csakis századunkban éretett el a szép vívmány: a dualizmusnak a felsőbb egyházi hatóságok kebelében megszilárdult összhangzó paritása által. Micsoda egyház-politikát kövessünk tovább? e másik kérdés nyomul előtérbe. Erre is megadta a tiszántúli választás a feleletet. A hosszas rázkodások által kivívott paritást a gyülekezetek között is fentartani, a helyesen felszerelt egyház-egyedeket, az első ős kormányzó hatóságot, a presbyteriumokat egyenjogúságokban híven megőrizni, s alá nem rendelni sem az idegen térről kölcsönzött virilisi intézménynek, sem a íömeguralomnak. a tagok számának. Az egyházban, ha nagy, a fejlesztés és növés törvénye által lehet a kiegyenlítést eszközölni; alakuljon talentomai szerint a nagy egyház több presbyteriummá, s azonnal megnyeri egvház-egyedi jogosítványát s a presbvteri elv csorbát nem szenved. E szép és termékeny elv alkalmazásával érkezhetünk a reformáció megmentése és fentartása céljához: az evangeliomnak minél szélesebb körben való terjesztéséhez. Az igehirdetés, lelki gondozás, szeretetművek létesítése, Krisztushoz kapcsolás, a hit felébresztése: ezek az egyház tulajdonképeni feladatai. Ily újító mozgalom indítását várjuk az uj kormánytól, az uj zsinattól... ha máskép cselekszik, világi, jogászias intézménynyé idomulhat az egyház de hivő és élő egyházzá nem szilárdul; pedig csak ez és csak ez a biztos védszer, egyházvédelmi rendszer ugy a romanizmus, mint a hitetlenség és közönyösség elhódító hadjáratában. Az Isten és Megváltó után sóvárgó léleknek táplálék kell. ezt nyújtani bő mértékben s minden alakban, ez a te dicső hivatásod, evangeliomi egyház! Kis egyház, nagy egyház! ezt kell neked tenni, különben elhulladoznak tagjaid s leszesz leveleidből, lombjaidból megtépett fához hasonló, akár kisded bokor, akár óriás fa lettél légyen előbb. A »peragit tranquilla potestas« titkos erő az elvek mellett bizonyít; igenis, aki tisztán az elv mellett áll, a mellett dolgozik a »tranquilla potestas«, hiszen ennek segélyével jutottunk egyházjogi fejlődésünkben a mai tisztultabb álláspontra. Legyünk tovább is kitartók, akkor a mi még mai napig is elvellenes rendszerünkben, idő multával el fog tűnni. Imé! az elvek tranquilla potestása már ez erdélyi egyházkerületet is oda vonta, hajtotta, hogy az első lépést megtette, és zsinatra a presbyteri elv szerint fog küldeni képviselőket. Majd fokonkénl tovább is kell haladni a zsinatpresbyteri elv diadala felé. Végül feladatunk legyen: ne politikai szemüvegen nézni az egyház belügyeit, ne legyen az egyház politikai célok szolgája se jobbra, se balra, üzzük el a bizalmatlanság dermesztő kisérteteit. s mikor Krisztus ügyéről, ennek felvirágoztatásáról van szó, épen úgy, mint a gályák és pátens korában, rakjuk le a politikai lobogókat, s földi oldalról az autonómia, lelki oldalról a christonomia égi lobogója alatt sorakozzunk, legyünk egyek, akarjunk együtt. Ez a haladás útja. És most forduljunk még egyszer a választott püspök felé! Vele új szellem fuvalata kezdődjék. Sorakoztassa maga köré minden körből a buzgó erőket, hogy a belső építés nagy munkája meginduljon. Tömörüljön minden árnyalat »csak a Krisztus« s földi szerve, csak *az egyház« előbbvitelére. A Péterek, a Jánosok, a Pálok, az Áronok, a Mózesek, a Sámuelek, a Józsuák hozzák, ki-ki a maga Istentől nyert ajándékát, az oltárra. Tiszteljük, becsüljük és támogassuk egymást mint igaz testvérek, a nagyobbak a kisebbeket, a gazdagabbak a szegényeket, a kisebbek a nagyobbakat; az egyesek hatalma-—erkölcsi, értelmi vagy anyagi — az egésznek hatalmába olvadjon, azt emelőleg. Az érdemet, a kitartást, egy hosszú és áldott életnek közügyre szentelését jutalmazá meg a püspökre szavazás. Mi kálvinisták, nem tudjuk máskép méltatni igazi bajnokainkat, mint közbizalommal a dolgok élére állítani. Ezt érte el Kiss Áron. Van valami felemelő, a jövő nemzedéket tettre biztató, ha ily elismerés koszorújával köríttetik az, ki kétségtelenül érdemes arra. Babérokat szerzett ő a mi multunk kutatásának mohos mezején úgy is mint protestáns történetirodalmunk forrásmüvelője, s tudós ío. Hát a tudományt nem kell-e épen nekünk jutalmazni? Hófehér tiszta babér az is, hogy a hit, Krisztus hite mellett mindig szilárdan állt, s példát mutatott. Ha valaha, épen most kell az ingadozás és nézetek elágazása vegyiiletes korában kitüntetni azt, a ki az evangeliomi igazság mellett híven küzdött. Uj püspökünk elmondhatj a az Orániai Vilmos ajkára kortársai által adott ama szózatot: »Mindig igyekeztem az Isten félelmében élni«. Fohászkodjék fel ő ugyancsak Orániai Vilmos, a nagy kálvinista szabadsághős imájával: »Isten igazgasson engemet, mint jó eszközét!« Az Úr pedig