Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-05-26 / 25. szám

mert ez legalább a vallásosságnak ha csak a látszatát is megőrizni igyekezik. Az intelligencia. Tisztelet a kivételeknek, de ez az osztály szerzi nekünk papoknak, bizonyos idő óta, a legtöbb keserűséget, A biró, (mert ez is oda számítja már magát), a jegyző, a végrehajtó, a doktor, itt-ott egy-egy fiskális, a kis ur és a nagy ur, ez most mind sikkesnek, előkelőnek tart három dolgot, u. m. a templomot kerülni, a papságot és vallást lejárt intézménynek tekinteni és harmadszor, ezen vélekedésének (a nép nagy lelki épülésére s hogy valamiképen az ő rengeteg felvilágosodottsága véka alá ne rejtessék), úton-útfélen hangos kifejezést adni. Pedig hogy mind ezzel mennyit vétkezik önönmaga ellen és hova fog ez vezetni, ki fogja az árát utoljára is megadni: megdöbbentően figyelmeztetik rá Párisból Ravachol és cinkostársai. Meg végül az iskola. Nagy szorongások között mertem ugyan ezt is ideírni, félvén a kőzáportól, mely miatta majd fejemre zúdíttatik, de mégis leírtam és nem bánom, hogy leírtam, mert ez is igaz, nagyon, de nagyon igaz. Igen az iskola, annak szintelensége, egyoldalúsága a népiskolától kezdve fel a jogakadémiákig. Még a theologus se olyan, a milyennek lennie kellene; a joghallgató pedig a felekezeti akadémiákon is, mintha csak Tokióban vagy Yeddóban hallgatná az előadásokat, annyira nem lát, nem hall és nem gyakorol semmit abból, ami keresztyén, közelebbről protestáns vallásnak neveztetik. A gimnáziumi nevelést tönkre tette a szaktanári rendszer, a népiskolát pedig — hol legközvetlenebbül érezzük a hátrányokat — idegenné tette ránk nézve az, hogy a profán tudományok tömege kiszorította belőle a vallástudományt s természetesen a nevelést is. Hogy micsoda szokatlan nyavalyák támadtak mindebből, következő fejtegetésemben legalább nagyjából elősorolni megkísérlem, talán könnyebb lesz úgy az orvosságára is rátalálni Isten segedelmével. Czinkc István. A keresztyén munka, és ebben az ifjúság szerepe. (Irta és a ref. ifjúsági egyesület alakuló gyűlésén Budapesten felolvasta : Szilassy Aladár, pénzügyi biró.) Tisztelt uraim! Nagy sajnálatomra szolgált, hogy az utolsó összejövetelükről el kellett maradnom, s elestem az élvezettől, amelyet nagytiszteletü Szőts Farkas ur eszmékben gazdag s közvetlenség által mindig lelkesítő előadása szerzendett. Csak a lapokban olvastam vázát, s a váza is gyönyörködtetett. Mint ékesen szóló kalauz vezette végig hallgatóságát az egyház s abban a keresztyén emberiség vallásos érzelmei fejlődésének nagy mezején, rámutatva azon kimagasló elvekre, melyek egy-egy korban az egyházat vezették, míg elérkezett a jelen kort mindinkább átható legnemesebb — az írásnak is központját képező elvre, a keresztyén szeretetre! Ugy tűnik fel előttem, mintha egy szép síkról mutatna rá az a felett többszörös láncolatokban fölemelkedő hegyóriásokra, melyek közül a hozzánk legközelebb álló a legnagyobb; szemlélete gyönyörködtet, meghat, de engedjék meg, hogy figyelmöket ama felséges képről levonjam a közvetlen közelbe. Ez orom lábánál áldott vidék terül el, melynek egy részét munkás kezek már művelés alá fogtak s földi paradicsommá varázsoltak, melyekben a testi és lelki nyomor sok ezer és ezer részesei találnak enyhet és áldást; de e vidék nagy része még míveletlen, nem foglalta el senki: pedig a föld egyformán áldott termékenységben, ama bérc tiszta és éltető vize, a keresztyén szeretet táplálja mind! Nem a tér hiányzik, csak munkás kell, hogy ama kihasználatlan területek is szép, áldott kertekké alakuljanak a keresztyén szeretettől áthatott tevékenység által. Munka, fáradság, nehézség nélkül ez nem megy, de hisz a munka a keresztyén élet eleme! Engedjék meg, hogy a keresztyén munkáról mondjak el — mint egyszerű hivő ember — egyet-mást,, s arról, hogy e munkában az ifjúságnak mi szerepe van. I. Sokszor hallottam mondani, hogy »a munka az ember átka«, akkor szakadt rá, mikor a bűnt elkövette, büntetésül; a paradicsomban mindene megvolt az embernek, csak ki kellett kezét nyújtani s a magától termő gyümölcsöt leszakíthatta, és e siralom völgyében eltöltött élet után, ismét kipihenjük magunkat, az öröklét, a végetlen nyugalomban. Ha Isten igéjét olvasom, s az emberi természetet nézem, ezt egészen tevésnek kell tartanom. Isten maga a szeretetteljes tevékenység legmagasztosabb fogalma. Isten szeretet, szeretetből teremtette a világot s az embert, s szeretetből tartja fenn, tevékenységének indító oka, a szeretet. Imé az Isten által saját képére teremtett ember rendeltetésének is a képe! És a midőn megteremti az embert, első amiben részesíti, áldása; megáldja s áldásából kifoyólag kivánja s tehát rendeli: hogy virágozzék, hozzákapcsolván a munkát e szavakkal: »hajtsátok a földet birodalmatok alá« (I. Móz. 1. 28.), ami pedig a szavak értelme szerint nem jelenthet mást, mint munkát, mert ha munka nélkül nyerték volna meg a föld felett az uralmat, akkor nem kellett volna uralmuk alá hajtani azt, hanem az Ur egyszerűen uralmuk alá adta volna. De még világosabb egy további íráshely, amidőn t. i. a Teremtő szeretetteljes gondoskodásából előállott paradicsom szépségeit irta volna le, azt mondja: »vevé az Ur az embert, és helyezteté azt az 49*