Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-05-12 / 23. szám

a mi iskoláink lesznek legjobban ellátva az egész ország­ban, de az iskolának a tanár a lelke: hol veszünk taná­rokat. Most, az állami tanárok fizetésének felemelése előtt, egy-egy ref. gimnáziumi tanárra az átlagnál 200 forinttal jut kevesebb évi járandóság. Meddig tartható fenn ez az állapot ? Ha az összes gimnáziumok személyi kiadásainak a mieink nem 16%-át, hanem — iskoláink s azok osz­tályai számának megfelelően— 19%-át tennék : a kiadási többlet ennél a tételnél közel 56 ezer forint lenne; ha a ref, gimnáziumok összes kiadásainak a személyiek nem 52°/0 -át tennék, hanem — mint valamennyinél átlag — 61 és fél m ®g több: 69 ezer forint. A debreceni ref. tanárképezde költségeivel egy idő­ben ezt a hiányzó összeget is elő kell teremteni. TÁRCZA, Mit akarok én? — Tervezet a munkához. — III. Minthogy az előző cikkben elég bőven szólottam a nyomdahibákról, itt azon kell kezdenem, hogy a 19. sz. közlött LXI. zsoltár 5. sorának utolsó hangja is nyomda­hiba, a harmadik vonalközön álló G helyett a második vonalközön álló Á teendő! Azután a 19. sz. említett skálákon túl van még egy — az ujabb korban felmerült — magyar skála, mely a zsoltárokban is feltalálható, a X. zsoltár örökszép dallama például ép ennek felel meg, magyar dicséretdallamaink jó része pedig szintén ilyen, erre különös vigyázattal kell lennünk! és a hol csak feltalálható, ápolnunk és megtar­tanunk. Ami már az énekügyi munka teljes tervezetét illeti, azt röviden így foglalhatom egybe: Az énekügyi bizottság, bold. Nagy Péter elnöksége alatt igen jól kezdte a munkálkodást, azonban ma már dugába dőlt minden! Ha az énekügyet helyes úton akarjuk vezetni és benne lelkiismeretes buzgósággal munkálkodni — amint már többször hangoztatám — gyűlést kell tartani, előbb azonban a dunántúli és tiszáninneni egyházkerületek töl­sék be az elhalt buzgó munkás tagok helyeit, a többi egyházkerületek is válaszszanak vagy válaszszák meg azon érdemes férfiakat, kik az énekügyet szivükön viselvén, abban eddig dicséretesen munkálkodtak. A gyűlés tárgyai: 1. A dallamok kiválogatása és meghatározása, vagyis átírása az eredeti forrás, az 1607. és 1652-iki kiadások szerint, (ez utóbbit azonban a tagok otthon végezhetik, nagyon bajos volna ugyanis minden egyes dallamot gyűlés­ben irni át), vannak régi magyar dallamaink, mik mostani énekeskönyvünk szerkesztésekor eltemettettek, ezeket ha­lottaikból feltámasztani nemzeti kötelességünk, minderről én már eleget irtam. Ha kell, uj dallamok felvétele, s az így összeszedett dallamoknak különféle alkalmakra leendő elosztása (majd erről alább is lesz szó!). Ez egy gyűlés tárgyul untig elég, tanácsos, hogy a tagok készületlenül ne menjenek s az elszámláltakra ajánló munkálatot vigyenek magukkal. 2. Az ekként megállapított dallamok átírása az 1607. és 1652-iki énekeskönyvek szerint, ezt a tagok otthon végezzék, ugy hogy a gyűlés nekik kiadja. Csomagonként (egynek-egynek 20—30) kiadni nem jó, hanem minden hozzá értő tag készítsen az összes dallamokról egy teljes munkálatot, s a dallamokra Szenczi Molnár Albert — vagy a dicséreteknél az illető dicséret — szövege szerint rythmizálva s tisztán leirva vigye a gyűlésbe, s ott minden egyes dallamot külön-külön átnézzenek s meghatározzanak. Ez ismét untig elég egy gyűlés tárgyául. Az igy összeszerkesztett dallamok sokszorosítandók, az elnök a poétáknak példányonként adja ki, hogy lássák a rythmust, melyszerint irniok kell, mert: nagy nyomorú­ság az, hogy például a 28-ik zsoltárt még eddig aki csak irta, mind coriambusban irta, holott maga a zsoltár kiáltja hogy Ő dactylicus. 3. A szöveg a tagoknak bírálatra kiadandó, a tagok készítsenek róla tüzetes recensiót, s a gyűlésben minden ének bírálatát minden tag külön olvassa fel, egyeztessék, állapítsák meg, ugyanakkor elosztandók szöveg szerint különféle alkalmakra, ez folytatandó, míg elég számú szö­veg érkezett. 4. Némely dicséretek más nótára Írandók és pon­tosan meghatározandó: mire ? Példát mondok: egyik leggyönyörűbb dicséretünk a 131-ik, hadd irjam ide a 2-ik versét: Nagyobb kegyelem ennél mi lehet, Hogy a bűnös Te hozzád úgy mehet Mint Atyához, a ki könnyen könyörül, És szerelmes fia kárán nem örül. A terhes kereszt alatt levőknek, ínség, betegség miatt nyögőknek, Ez az egy gondolat ád könnyebbséget: Hogy Atyjuk vagy, s látsz bajukban jó véget. Már kérem alássan, nem a világ legnagyobb absur­duma-e, hogy nekünk ezeket az igazi evangéliomi igéket, a 104. zsoltár felséges, harsogó, a tengerek mélységében és az egek magasságában járó dallamán kell énekelnünk! Próbálja meg csak valaki (nohát meg is nevezem: Rácz Géza vagy Nagy Ignácz) ezt az éneket 6—7. strófában a »Kegyes Jézus* dallamára átírni, majd meglátjuk, hogy mily lélekemelő gyönyörűség származand belőle! Hozhat­nék fel akárhány példát, de legyen elég most csak ez az egy. Titeket pedig atyámfiai! kiket itt megneveztem, sze­retettel felkérlek, csináljatok egy nemes versenyt ezzel az énekkel, s küldjétek hozzám, hadd lássuk, zeng-e még lelketekben a szent Dávid hárfája úgy, mint a fentebbi években, mikor gyönyörű énekeiteket Írtátok ?! Itt kell még egy nagy abnormitásra vigyáznunk: nem valóságos absurdum-e az, hogy karácsonyban is (64.), nagy-pénteken is (16.) egy nótán énekelünk?! Hálaadó örvendezésünket, midőn az elvett áldásokért Isten dicsé­retét hirdetjük (135. zsoltár), ugyanazon hangokon zenge-

Next

/
Oldalképek
Tartalom