Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-05-05 / 22. szám

KÖNYVISMERTETÉS. Előmunkálatok a magyarországi református egyház megújítandó énekeskönyvéhez. V. füzet. Kiadta Fejes István, az egyetemes énekügyi bizottság elnöke. (Vége.) Legszebb e füzetben a XLII. zsoltár, mely ismeretes zsoltárnak átdolgozása. Kedves hasonlattal kezdi, megtartva az eredetinek gondolatmenetét és Istenhez való forró ragaszkodását. Pedig a világ, a hitetlen, ugyanám ostromolja a hivő lelket De az ostrom, bár gúnyolódásban lel kifejezést, a hivő lelket nem ingatja meg, hanem annál erősebben ragaszkodik Istenhez, minél magasabban csapkodnak körülte a szenvedések árvizei. Rendületlen hite szerzőnek az Istenben; megnyugvása az Ő szent akaratán jólesik szivünknek, s mi is megvigasztalódunk, mi is megenyhülünk, mint a szomjúhozó szarvas a szép híves patak mellett. Az első négy sor helyett talán szabatosabb lenne így: Mint a tiszta hűs forrásra (patakra) Kívánkozik a szarvas : Ugy száll lelkem óhajtása (óhajtatja) Hozzád örök, hatalmas ! Színtelen, halvány a XLIII. zsoltár jelen átdolgozásában saját dallamára átírva. Az Ür házába való sietés, az ő kegyelmének megszentelő ereje, igazságának világossága : meghatják lelkünket az eredetiben. Nem is olyan gyarló verselmény az, mint sokan gondolják. Legyen inkább az eredeti megtartva, mint ilyen átdolgozással helyettesítve! Egyértékü ezzel az LVII. zsoltár, mely igen emlékeztet a Dávid sok szenvedéseire, említvén oroszlánok vermét, lángok nyaldosását, ellenségek közeledését. Az ilyenektől már meg kell tisztítani zsoltárainkat s másnemű szenvedéssel kell pótolni az ilyen helyeket. Mert erre én is azt mondom, amit egy közönséges de gondolkozni szerető hallgatóm mondott, midőn előtte felolvastam ez éneket jelen átiratában : Igen szép, tiszt, uram, de nem igaz, mert én az oroszlánok vermébe soha nem jutottam s talán nem is fogok jutni! Hát hogyan énekeljem én azt, ami nem igaz! íme egy közönséges ember véleménye ez átdolgozott zsoltárról, mely vélemény találó, megszívlelésre méltó! A LXV. zsoltár Károli szerint »Lelki és testi jókért való isteni dicséret*. Első részében csakugyan lelki, második részében testi jókat foglal magában e zsoltár. Nincs meg benne az áhítat és buzgóság. E gyönyörű ének megérdemli, ha méltóképen dolgoztatik át! Erősebb kifejezéseiben költőibb a LXX1I. zsoltár. De van már ennél sikerültebb átdolgozásunk is — talán a II. füzetben. A LXXVII. zsoltárban azon gondolat van kifejezve, hogy a szomorú gondolatokat Isten csodadolgainak emléke zetivel oszlatja el. Saját dáliamára van átirva. Ez egyike azon zsoltároknak, melyekben az ószövetségi példák felhozása a ható eszköz. Az Űr csodadolgait állítja előtérbe, hogy kitűnjék az ő hatalma, mindenható ereje. Teljesen elfogadható szerző átdolgozásában is a példákra való hivatkozás; de nem kidolgozása, mely sok tekintetben még fogyatékos, itt-ott erőltetett. A LXXIX. zsoltár tartalmára vonatkozólag azt mondja Károli, hogy ez »a nyomorúsággal megterheltetett Anyaszentegyháznak panaszkodása«. Véleményem szerint inkább a honfiúi gyászra vonatkozik, midőn a zsidó nép száműzetést szenvedett s visszajövet csak romokat, ledőlt falakat, öldöklést és vérontást látott. Megható ecsetelése a honfiúi gyásznak, telve fájdalommal, siralommal. Ez átdolgozás azonban nem szerencsés. Nemcsak azért, mert igen érezhető ez éneken a zsidó iz, a pogányokkal való veszekedés, hanem azért, mert a gondolatokat nem helyesen csoportosítja, nincs meg benne a fokozatos emelkedés, költői szárnyalás. Az ilyen tárgyú éneken az elégiái hangulatnak kellene átvonulni. De itt e hangulat helyett átok, számonkérés zavarja meg az összhangot, mely árt e hazafias ének külső és belső szépségeinek. Ennél solikal költőibb, magasztosabb a II. füzet átdolgozása. Ez hát bízvást elmaradhat ! Semmivel se értékesebb a LXXXIV. zsoltár jelen átdolgozásában. Az Ur szerelmes hajléka gyönyörűségeit rajzolja kedves vonásokkal. Édes vágy, boldog reménység fogja el a költő szivét az Ur házának már említésekor is. De nincs benne közvetlenség, buzgóság, emelkedés. Egy-két sikerült soraért pedig még nem érdemes ezt a régi megszokott helyébe tenni. Több erő, több méltóság van a XC. zsoltár átdolgozásában, mely hosszadalmassága dacára is egy a jobbak közül. Ugy látszik szerző felfogta ez éneknek mélységét és magasságát, s az Isten örökkévalóságával szépen állítja ellentétbe az emberi életnek rövid voltát, sok szenvedéseit. Odáig azonban még nem emelkedik ez átdolgozás, hogy érette a régit minden lelkiismereti furdalás nélkül el lehetne hagyni. A CXVI. zsoltár jelen átdolgozásában vajmi keveset ér. Az eredeti 11 versszakát 7-be foglalja, de az eredetinek tömörsége és költőisége nélkül. Meg aztán kidolgozása is nagyon fogyatékos. Értelmező jelzővel bőven meg van rakva, itt-ott rime is jobban összecsengő; de még messze áll a használhatóság mértékétől. Sőt az eredetiben a 7-ik versszak simább is; pedig ezt, közel háromszázaddal ezelőtt irta Szenczi. íme a példa: Eredeti: 7. Mit adjak az Urnák jólétiért ? A hálaadó pohárt én felveszem És az Ur jótéteményit hirdetem: Szent nevét áldom segítségiért! Uj: 5. Jóvoltodért, mely szállá rám hőven, Hogy mutassam hé én nagy hála-részem ? A hálaadás poharát felvészem És neved áldom minden időben. Utolsó e füzetben a CXXXI. zsoltár, mely a programúi szerint elmarad; Károli ezt mondja tárgyára vonatkozólag, hogy ez »Tüköré az alázatos léleknek«. Én sem tartom tartalmatlan éneknek. Sőt miután az alázatosság erénye ritkán említtetik a zsoltárokban: helyesen cselekedett szerző, hogy átdolgozta megfelelő dallamra. Sőt nem habozom kimondani, hogy ez ének három első versszaka teljesen kifogástalan s jöhet uj énekes könyvünkbe, mint külső és belső szépségekkel ékeskedő zsoltár. Azzal a megjegyzéssel azonban, hogy az utolsó versszakát a többihez méltóan fogja átalakítani szerző, mert így vontatott, döcögős, s örök igaz erős hitben nem is lehet lelkünket az Úrra bízni az időknek végeiglen! Jóval értékesebb darabok a zsoltárátdolgozásoknál a dicséretek, hol szerzőt mi sem nyűgözte, akadályozta szabad repülésében. Sőt akad egy pár ezek között, mely bátran kiállja a versenyt legszebb, legköltőibb dicséreteinkkel. És ugy látszik, szerző ihletett lélekkel irta e dicséretek legtöbbjét. Fenséges tárgyához megtalálja a kellő hangot és formát. Mert lehetetlen kitüntető dicséretben nem részesíteni az uj évi alkalomra a XXIII. zsoltár dallamára irott éneket, melyben magas költői szárnyalással