Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-04-28 / 21. szám

fogunk a küzdelemhez, ugy győzni fogunk, s győzelmünk a haza, a jog, igazság és az emberiség győzelme leend. Igen, az emberiségé, nemcsak a mi egyházunkké, mert mi Róma és az ultramontánizmus hatalmi törekvései ellenében a jogot és a szabadság eszméjét, a felekezeti elfogultság ellenében az igaz vallásosságot viszszük harcba. Hisz a mi előnyt földi javakban és fényben egyház vagy felekezet élvezhet, azt a róm. katholikus egyház már mind birja, maga részére lefoglalta, s ma már azt is el akarja tőlünk venni, hogy a haza egyenjogú polgárai legyünk, s hatalmi gőg és szükkeblűséggel megtagadja a nemzeti törvényhozás jogát akkor, midőn e haza minden keresztyén felekezetére egyenlő jogot és kötelességet állapít meg. Hiszszük, hogy a magyar állam nem hátrál meg Róma és az ultramontánizmus előtt, de ha mégis meghátrálna, nem fogunk mi meghátrálni és felveszszük a küzdelmet; s a protestántizmus a veszély percében egygyé lesz, a veszély, a harc megizmosítja azon karokat, melyek rá mérik az ultramontánizmus korhadt fejére az igazság és erkölcsi fölény fegyverével a halálos csapásokat. Andorka Gyula. ISKOLAÜGY. »Magyar Protestáns Néptanító.« A tanítói fizetések rendezése protestáns és magyar szempontból. Mint tudva van, a tanítói fizetések rendezéséről szóló s a közoktatásügyi m. kir. miniszter által az országgyűléshez beterjesztett törvényjavaslatot a képviselőház legközelebb bizottságilag, ezt követőleg teljes ülésben tárgyalás alá veszi. A protestáns, különösen pedig az ev. reform, tanítóság igazán sajnálhatja, hogy a javaslat épen abban az időben kerül országgyűlési tárgyalásra és a 300 frtos minimum esetleg épen akkor lesz ismételten is törvénybe igtatva, mikor a reform, egyházi zsinat a tanítók anyagi ügyeinek rendezésével is foglalkozik. Meg vagyok felőle győződve, hogy a protestáns tanítókra nézve sokkal jobb lett volna, ha a közoktatási miniszter javaslatát vagy évekkel ezelőtt terjesztette volna be, (mikor most már következményeit is ismerhetnők); vagy legalább addig várt volna vele, míg a zsinat a maga hatáskörében intézkedik az ev. reform, tanítók emlékiratában foglalt kérelmek anyagi vonatkozású része fölött is. Noha erős a reform, tanítóság bizodalma, hogy a zsinati atyák nem lesznek szűkkeblűek a jogos és méltányos kívánalmak kielégítése tekintetében s a tanítók fizetési minimumát (mit a dunamelléki egyházkerület több mint tiz évvel ezelőtt 400 frban állapított meg) nem fogják 300 frtra határozni: de mégis megeshetik, sőt bizonyos, hogy a miniszteri javaslat — mivel épen nem alkalmas arra, hogy a tanítói fizetések méltányos rendezésére bármelyik iskolafentartó vagy iskolai főbb hatóság valami nagyon buzdítva érezhetné magát — közvetve bénító és káros befolyással hat a protestáns tanítók anyagi ügyeire. Nem szándékozom itt e helyen a 300 frtos minimum tarthatatlanságát kimutatni vagy a törvényjavaslat minden egyes §-ára hosszadalmas megjegyzéseket tenni, csak utalva azokra a keserű hangú felszólalások és mondhatni kifakadásokra, melyek majd minden tanügyi lapban kifejezésre juttatják a tanítók összeségének — szerintem is jogos — elégedetlenségét, a javaslatnak csupán azon részére kívánok megjegyzéseket tenni, mely a 300 frton aluli fizetéssel biró tanítók fizetésének állami segélylvel való kipótlásáról szól. Azt mondja a törvényjavaslat 1. §-a, hogy a 300 frt tanítói fizetési minimumot megadni a hitfelekezetek is kötelesek, a 9. §. pedig azt, hogy hol erre az egyes hitközségek épen nem képesek, ott a tanító fizetésének vagy ötödéves korpótlékának kiegészítésére állami segély adatik. Ez eddig (nem vonatkoztatva a minimumra) helyes. De már az nem helyes, hogy: »hol a fizetés kiegészítéséhez az állam 50 frtot meghaladó segélylyel járul, a tanító alkalmazása a miniszter jóváhagyásától függ» s a miniszter utasíthatja az illető iskolafentartót, hogy az esetben, ha neki nem tetsző tanítót választott, 30 nap alatt mást válaszszon; ki ha szintén nem felel meg a miniszter tetszésének, választása megsemmisíttetik s helyébe, az iskolafentartó további meghallgatása nélkül, a miniszter nevez ki tanítót. Korlátozva a miniszter csak annyiban van, hogy felekezeti jellegű iskolához csakis olyan tanítót nevezhet ki, a ki ugyanolyan felekezetű. Ezek szerint ott, hol valamelyik egyházunk tanítója fizetéséhez az állam 60—70 frttal járul, elvétetik az eddig országos törvényekben és békekötésekben biztosított önkormányzati jog egyik sarkalatos tartozéka: a tanító-alkalmazás joga. És mi lenne ennek a következése ? Röviden ezek : a) A tanító most már nemcsak a szülőknek, iskoláztatóknak, presbyteriumnak, iskolaszéknek, lelkésznek, iskolalátogató dékánnak és canonica visitatiónak lenne felelős és többé-kevésbbé alárendelve, hanem a tanítóval közvetlenül rendelkezni (esetleg az egyházi hatóság kívánságával merőben ellenkenkező dolgok teljesítését megkövetelni) a miniszteri iskolalátogató, járási és megyei kir. tanfelügyelő is feljogosítva fogná magát érezni, s a tanító nem fogja tudni: kinek engedelmeskedjék ? 6) Nem lévén szabatosan körülírva, (azaz sehogy), hogy a tanító alkalmazásának joga, a már alkalmazott tanítóval vagy az illető iskolafentartóval szemben milyen befolyást biztosít az államnak és tanügyi közegeinek: vagy a hitfelekezet jöhet súrlódásba a kir. tanfelügyelővel vagy a tanító mind a kettővel anélkül, hogy akarná. c) Az esetben, ha valamelyik egyházközségbe (két választás megsemmisítése után) a miniszter nevezne ki tanítót, bizonyos, hogy annak a tanítónak egy pillanatig sem lenne nyugodalma. Személye gyűlölt volna, mert egy választói joggal biró erkölcsi testület akarata ellenére volna oda erőszakoltnak joggal mondható. Örökös baja lenne az egyház által fizetni kötelezett járandóságáért s ami fő — úgy az előbbi két esetben, mint ez utóbbiban — az iskoláztatás, a népoktatás, a tanítás ügye szenvedné az erkölcsi kárt. Ha nem fejezi is ki nyíltan a törvényjavaslat és indokolása, mégis tudjuk, hogy az iskolai jogok megcsorbításának, illetőleg az állam által való elvételének a kifelé gravitáló nemzetiségi elemek befolyását meggátolni a főcélja; de azt hiszem, hogy a magyarellenes iskolák és áramlat megzabolázására van más út és mód is, nemcsak az, hogy a kétségtelenül legmagyarabb és kifogástalan hazafiságú iskolafentartó nagy felekezet iskolai jogai tétessenek kétségessé.