Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-04-21 / 20. szám

lehet sikeresen alkalmazni, a szövevényesebb természettudományok példáján kell indulnia* — mondja Pauer és az eredmény mégis teljesen a metaphysikus Schoppenhauertől van véve. Igaz — és ezt Plagiosippus sem zárja ki — hogy a két külömböző methodussal lehetne ugyanazon eredményre jutni, kivált oly metaphysikussal, mint Schoppenhauer; de a baj ott van, hogy Pauer sem nem mutatja ki azt a processust, a melyen át az ő empiricus módszere a metaphysikusnak a módszere által elért eredményhez jutott, sem nem nevezi meg a kellő helyen Schoppenhauert, sőt ott hallgat mélységesen róla, a hol épen eltulajdonítja és eredetivé változtatja a más jószágát (51. 1.). De még félre is akar vezetni, mert hogy eredetinek tűnjék fel, birálat alá is veszi azt a munkát, a melyet »meglop«; azonban ahol birálja is, ott is nemhogy megértené, hanem merőben félreérti (50. 1). íme, itt van a dolog pointeja. A methodusban látszanék meg a conceptió önállósága és a kifejtésben az iró eredetisége. De erre a két vádra egyáltalában semmiféle feleletet nem ad a Válasz, hanem ezeket egyszerűen csak »üres fecsegés «-nek mondja, melyeket cáfolni nem is kell. Pedig, amíg ez nem lesz igazolva, felvilágosítva és ennek alaptalansága kimutatva: addig az egész védekezés és válaszolás csak üres szalmacsépelés. Mert a védelemnek s illetőleg a válasznak az a visszavágása, hogy Plagiosippus nem tisztességesen jár el, mikor megtámad egy tiz és egy két év előtt megjelent munkát s ily elavult ügyekkel hozakodik elő (4. és 5. 1.): nem bir semmi nyomatékkal. Ilyen dolgokat mindég elő lehet hozni az irodalomnak, íme pl. Ballagi Mór majdnem 300 év elavultságából vette elő Sz. Molnár Albert Dictionarium Ungarico-Latino-Germanicumát s mutatta ki róla, hogy ebbe a németet egy olyan ember igtatta a magyar-latin mellé, aki magyarul egy szót sem tudott stb. Irodalmi dolgokban mindjárt actualissá lesz valami, mihelyt azt valaki azzá teszi. Egészen henye dolog az is a Válaszban, hogy untalan emlegeti Plagiosippus álnevűségét. Itt a személy per absolute nem jő tekintetbe; itt csak az a kérdés, hogy igaz-e a mit mond, vagy nem igaz? Erre a kérdésre kell sine ira et studio megfelelni: mert ha rontott Plagiosippus az objectivitás benyomásán a maga személyeskedéseivel és durva kifejezéseivel, tizszer annyit rontott ezen Pauer a Válaszban. Ilyen kifejezések, hogy »erőszakos botrányhős«, »bandita támadó«, »az anonymitás minden gazságot elfedez*, ^bőszülten kiabálni*; »csoda-e, hogy undor fogja el az embert, a midőn ilyen förtelmes mocskot kell magáról lemosnia, a melylyel egy bandita-cég orvul bepiszkolta*, »cudarul gyanúsít« stb. a nagyon is felindult haragra vallanak, aki pedig haragszik, arról hajlandó az ember azt hinni, hogy nincs egészen igaza. Nem tudom, stylistikailag a két röpirat közül melyik inkább a »förmedvény« ? De annyi bizonyos, hogy a Válaszhoz képest Plagiosippus munkája magas irodalmi színvonalon áll. Az sem fontos, hogy szerző vájjon látta-e Oettingen első kiadását vagy sem; igen csekély jelentőségű az is, — amit pedig Pauer »a legcudarabb hamisításnak« mond, — hogy Vorlánder, Ulrici, Huber, Knapp stb. Oettingen előtt vagy után irták-e tanulmányaikat, — (itt mindenesetre félreértés történt Plagiosippus részéről), ez a dolog érdemén alig változtat valamit: hanem a legfőbb az, hogy megtudja-e cáfolni azt a vádat, hogy ítéleteit, bíráló megjegyzéseit is másoktól vette és hogy képes-e felvilágosítani azt, hogy miként lett a két merőben ellentétes methodusnak: az empíriának és a metaphysikai módszernek egy és ugyanazon eredménye? Felettébb csodálkozom, hogy a Válasz szerzője mint philosophus, nem érezte ki, hogy tulajdonképen az egész röpiratból erre kellett volna válaszolnia, mert itt van önállósága, eredetisége és tudós reputatiója vérig sértve. Nem különböző insinuatiókkal kellett volna foglalkoznia, mert az tökéletesen mind egy, hogy az álarc miféle vallású embert takar, »felekezeti agitátort«-e »antisemita vezért«-e, vagy pedig egy egész »sötét szellemű kisebb kört«-e? hanem magával a főkérdéssel. Abban tökéletesen igaza van szerzőnek, hogy Plagiosippus a C-vel jelzett részszel igen gyorsan végez; de amit mond azt oly concréte állítja, hogy itt már egyáltalában semmi szüksége nem volt a bizonyítás kedvéért a hasábos összeállításra, úgy hogy ezekkel a dolgokkal szemben szerző részéről bizony nem elég csak egy tekintélyi bizonyítékra, a dr. Brassai Sámuel bírálatára apellálni; mert hiszen épen az akadémiai bírálatok dacára támadott és azokat cáfolja Plagiosippus. Szóval, teljes tárgyilagossággal tekintve dolgot, a »Válasz* még nem lehet az utolsó szó ebben az ügyben, különösen pedig nem a pályaművet illetőleg. De bármiként dőljön el a Válasz szerzőjének ügye, avagy múljék el ez is »mint minden a világon« (a mihez szerző végszavaiban bízik): az egész egy nagy tanulságot ad, hogy t. i. magának a sajtónak, ha nagy hatalmasság akar lenni, állandóan és folytonosan kell gyakorolnia a maga ellenőrző jogát a tudományos mozgalmak felett is és teljes erejével meg kell törnie a szellemi szabadság birtokában azt a protectionális klikk-eljárást, mely, fájdalom, tudományos téren is oly gyakran érvényesül. Kenessey Béla. BELFÖLD. Ultramontán szédelgés. Az egész ország örömmel hallotta annak idején a hercegprímás ajkairól e szót: »pax«. Hozzám intézett válaszában ő Eminentiája azt hangsúlyozta, hogy a »pax« nem frázis, nem elrepülő szó. A róm. kath. püspökök a hercegprímás szavait különféleképen fogták fel. Ismeretes Steiner székesfehérvári püspök körlevele, melyet megyéjebeli plébánusokhoz intézett az országgyűlési képviselőválasztások ideje alatt. Bizonyára a püspök ur, nem lelkesül a primás ajkairól elhangzott »pax«-ért, s máskép értelmezi azt a vele együtt érző egy-két püspöktársával, olyformán mint a cár minisztere, midőn azt felelte: Felség csend és béke, halotti béke uralkodik Lengyelországban, az ultramontánok is ilyen békét óhajtanak. A haza törvénye minden igazi róm. katholikus előtt tiszteltebb, mint az ultramontán szédelgés, semmi ilyféle igazgatás, szédelgés hazánkban tápláló talajra nem talál. Istennek hála csak szórványosan fordul elő. Tudja azt minden mivelt róm. katholikus, hogy hová vezetne ez, s borzadva fordít hátat a hecc plebánusok és káplánok szédelgéseinek. Én ugy tanultam, hogy tisztességes ember a törvényt szántszándékkal meg nem sérti. Mi vezérli ezen hecc urakat, hogy keresve keressék az alkalmat törvénybeütköző dolgok elkövetésére ? Mi adja ajkaikra ama szavakat: »bárcsak bebörtönöznének*. »martyr lehetnék* ? Melyeket 40*