Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-04-14 / 19. szám

néptanítók helyzetének javítását és ezáltal a népoktatás ügyének nagyobb mérvö fejlesztését, minden oldalról kifejezett óhajtásnak is megfelelőleg, törvényhozási úton előmozdítani törekszik. Óhajtva vártuk ezt már mi is, amint ennek egyházunk egyetemes konventünk utján kifejezést is adott. Ezen kijelentésünk mellett azonban engedje meg Nagyméltóságod, hogy amily őszinte örömmel és köszönettel üdvözözöljük a fent érintett törvényjavaslatot és annak üdvös célzatát, épen oly őszintén feltárjuk egyszersmind azon aggodalmainkat is, melyek lelkünkben támadnak, ha a törvényjavaslat minden részletében ugy vitetnék keresztül, amint az jelenleg előttünk áll. Vannak ugyanis eme javaslatnak oly részletei, amelyek kételyt támasztanak bennünk a nemes cél zavartalan elérésére nézve, s amelyek ennélfogva ev. ref. egyházunkban közmegnyugvással nem találkozhatnak. A néptanítók fizetésének rendezését és javítását s ezzel együtt a népoktatás hathatósabb elővitelét elsőrendű szükségnek tekintvén, eltekintünk most attól, hogy a törvényjavaslat 1-ső §-ában a tanítói fizetések minimuma hitfelekezeti iskoláinkra nézve is kötelezőleg állapíttatik meg, noha meg kell jegyeznünk, hogy ezen intézkedés önkormányzati jogainkat érinti, s e részben az 1883-iki évi középiskolai törvény sem ejtett ezen jogokon csorbát; nehézséget tehát ezen intézkedés ellen annyival inkább sem emelünk, mert az fennálló egyházi szabályainkkal is megegyez; azonban, nem találhatunk már ily megnyugvást a törvényjavaslat 2. §-ában, amely a korpótlék kötelező voltáról szól, s amely e szerint iskoláink legnagyobb részében 180 frttal emelné fokonként feljebb a tanítói fizetéseket. Távol van tőlünk, Nagyméltóságú miniszter ur, hogy mi ezen korpótlékot, különösen a tanítói fizetések 300 frt minimuma mellett, méltányosnak, szükségesnek és igazságosnak ne tartanok; de fel kell hívnunk Nagyméltóságod figyelmét arra, hogy ezt azon iskolafentartó egyházak, amelyek a 300 frt minimumot sem képesek megadni, nem lesznek képesek teljesíteni, de nem lesznek képesek ezt tenni a nagyobb egyházközségek sem, mert ezek előtt is még mint el nem ért célul áll iskoláik fejlesztése és szaporítása, de nem lesznek képesek az esetleg rendezettebb egyházak sem, mert legközelebbi időkben ezek is épen az iskolák emelése miatt szorítottak háttérbe minden más egyházi érdeket; igy tehát általában az a legvalószínűbb, hogy igen kevés kivétellel, az összes korpótlék az állam terhére fog esni, azonban ha egyházi hatóságok mégis erélyesebben sürgetnék annak az egyház által leendő terjesztését, könnyen megtörténhetik, hogy amott a tanítók jönnek nyugtalanított helyzetbe, szabadulni akarván tőlük egyházközségeik, mielőtt a magasabb fizetést volnának kénytelenek nekik megadni. Igy állván tehát a dolog, hogy a kötelező korpótlékot egyházközségeink legnagyobb része nem birván teljesíteni, miután pedig ezzel szemben a törvényjavaslat 13. §-a azt rendeli, hogy ahol az állam adja meg akár részben, akár egészben a korpótlékot, ott egyszersmind az állami befolyás a 12. §. értelmében fog érvényesíttetni, mi természetesebb, minthogy ily úton majdnem összes iskoláink elvesztenék önállóságukat. Ebből küzdelmek és zavarok támadhatnak; itt lemondhatnak a továbbfejlesztésről, ott összébb vonhatják az iskolákat, inkább akarva önkormányzat épségben tartásával kevesebbet, mint annak csorbításával többet, másutt pedig s talán igen sok helyen, ahol kisebb népességű egyházaink eddig is nagy áldozatokkal tartották fen iskoláikat, hajlandóbbak lesznek azokat átadni az állam teljes rendelkezése alá, ha jogaik csekélyebb segélyért igy is csorbát szenvednek. Tiszteletteljes kérésünk ennélfogva az, hogy a korpótlékot, midőn az államsegélyből fog megadatni, ne méltóztassék az állami befolyás alapjául venni, legfeljebb azon esetben, ha az iskolafentartás összes költségének felét túlhaladná az összes állami segély. Ezzel összefüggőleg kiemeljük a 11. §-ban foglalt azon intézkedés aggályos voltát is, hogy már 50 frt segélynyújtás mellett, ezen csekély segélylyel semmi arányban sem álló jogokat kiván fentartani magának az állami kormányzat. Nagyméltóságú miniszter úr! Ev. református egyházunk hívei az önkormányzat becsének tudatában viselik az iskolafentartás nagy terheit; nem találjuk azért méltányosnak, hogy egy kisebb egyházközség, mely már végsőkig megfeszítette erejét és csak az utolsó 50 forintot nem képes megadni, már e miatt rövidséget szenvedjen azon becses jogában, mely a nagy erőfeszítésre képessé tette. Tartunk azért tőle, hogy az ebből származható zavarok nemcsak egyházunknak, hanem az államnak is nagyobb kárával járnának, ha ezen ügy a törvényben méltányosabb alapon nem oldatnék meg, aminél fogva e részben is felkérjük Nagyméltoságodat, hogy a segély fentebbi nagyobb mérvét méltóztassék fölvenni az állami befolyás biztosítása végett, s hogy különösen méltóztassék figyelni arra is, hogy egyházunk fegyelmezési tekintélye meg ne rendíttessék. Ugyancsak a 11. §. b) pontja alatt foglalt rendelkezés is bővebb felvilágosítást igényel; mert ha igaz az, hogy a minimumon alóli fizetéssel ellátott tanítók száma 5000-en felül megy, s ezeknek legnagyobb része képesítés nélkül van alkalmazva: akkor, ez idő szerint, kikre fog tehát kiterjesztetni a segélyezés? mert 2—3000 oklevél nélküli tanító helyett, csak évek hosszú során lehet képesített egyéneket növelni, s addig nem volna méltányos, hogy a sok szegény s törvényes oklevelet többé nem szerezhető tanítók kizárassanak a 300 frtos minimum élvezetéből, habár rájuk nézve a korpótlék nem lenne is kiterjeszthető. Felhívjuk Nagyméltóságod figyelmét a 9. §. rendelkezésére is, ezek közt különösen arra, hogy az 1868-ik XXXVIII. t.-c. 35. §-a alapján kivethető iskolai pótadóra nézve világosabb rendelkezést méltóztassék tenni, hogy ez a kérdés egyházi adózásunkban zavarok forrásává ne váljék. Midőn ezeket Nagyméltóságod elé terjeszteni szerencsénk van, mély tisztelettel maradtunk stb.