Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-31 / 16. szám

mára, s hogy talán egyetlenegyszer életében kíméletlen szóra azért nyilnak meg ajkai, mert a westpháliai békekötésben nemzetét, különösen a nemzetebeli protestánsok szabadságát cserben hagyja az egész világ. És bár cserben hagyta, mégis ott ragyogott előtte élete végéig az a hatalmas eszme is, sőt ott élt szivében: az egész emberiséget átölelő nagy szeretet eszméje. »Panegersiá«-jában összehívja a nemzeteket, hogy tanácskozzanak őszinte óhajjal, miképen valósulhat meg a minden ellentéteket kibékítő békesség. >Akármi jöjjön is a jövőben, nekünk a jobbulásra kell gondolnunk s ennek eszköze az igazság nyugodt szemlélése*. Még a törököket, a keresztyén világ nagy ellenségeit is igyekezék Comenius a Krisztusi szeretet áldásaiban részesíteni. Valóban Comenius hányatott, küzdelemmel és csalódásokkal telt élete akkor látszik a legfelemelőbbnek, amikor kiűzve örökre hónából, megcsalva és megkárosítva embertársaitól, elhagyatva majdnem mindenkitől, ő folyton azt hangoztatja: Béke! Béke! Béke az Istennel! A civakodásnál többet ér a csendes és a lélekben elrejtett közösség Istennel! Az embereket harmóniába kell hozni egymássál. Dr. Szabó Aladár. TÁRCZA. Irodalmi társaságunk és az egyházi élet. (Részlet Kenessey Béla irod. társ. titkár jelentéséből.) Egy irodalmi vállalatnak, nemcsak, de magának az egész irodalomnak is folytonos szerves összeköttetésben kell lennie az élettel, az idők mozgató eszméivel, ha az életre, ha a közönségre és ha* a fejlődésre hatni akar. A napi és heti sajtónak egyenesen a napok és hetek eseményeivel s a változó idő hullámai által felvetett kérdésekkel kell lépést tartania és még csak azzal sem szabad számolgatnia, vájjon mi ezekből a megörökítésre méltó; — neki, ha érdeklődést akar fentartani, mindent registrálnia kell és ott kell állania a körülötte zajló és rohanó életnek a közepében. De az élettel kell összeköttetésben lenniök a nagyobb időközökben — hónaponként, negyed- vagy félévenként megjelenő — folyóiratoknak, szemléknek is. Ezek azonban már bizonyos tárgyilagossággal elvi magaslatról kell, hogy megítéljék a felmerült és a közérdeklődést magukra vont kérdéseket; szerkesztőiknek figyelemmel kell kisérniök, mint akárcsak a legelevenebb napilapnak, a változó eseményeket, történjenek azok bármi téren és a felmerült kérdéseket; de a folyóiratoknak vagy revueknek meg kell mérniök ezek horderejét, meg kell birálniok ezek értékét nemcsak, hanem ezek fejlődésére a távolabbi vagy a közelebbi mull tanulságainak a felmutatásával a jövőnek is irányt kell adniok. Feladatukat csak igy tölthetik be és létjogosultságuk is csak igy van! Még ha egy egészen kicsiny körben mozgó szakfolyóirat is mindig csak oly cikkeket közöl, melyek a jelent érdeklő dolgokkal semmiféle összefüggésben nincsenek: bizony hamar elveszti az az értékét s oda utaljuk a szobatudósok asztalára. Félek, hogy Protestáns Szemlénk is nemsokára ebben a sorsban részesül. Kivéve két rovatát — a könyvismertetést és az irodalmit — egyéb cikkeiben legnagyobb részben folyton csak a múlttal foglalkozik és nem tud szerves összeköttetésbe lépni az élettel, lm itt voltak a zsinati előmunkálatok és illetőleg a törvényjavaslat, ezekben a nagy szervezési kérdések: ág. hitv. testvéreinknél főleg az egyetemes gyűlés szervezése, nálunk a presbyteriális és consistoriális jelszavak alatt egy csomó kérdés vitatása, majd mindkét egyháznál az adózás, a köznevelés és közoktatás, a lelkészválasztás stb. vitális kérdései és a Prot. Szemle mindezekről nem tudott és nem hozott semmit, mintha csak már egy megvénült ember volna, aki csak a múltban él, mindig csak a régi időkről regél s ha vagy egyszer a jelenre is ügyet vet, akkor is künn a külföldön legelteti szemeit. A vád az egyházi sajtóban nyilvánosan és egyesek részéről — hogy ugy mondjam, négyszem között •— méltán érte e miatt. Vagy itt volt az 1790/91. XXVI. törv.-c. évszázados emlékünnepe. Országszerte zengett templomainkban a hálaadó zsolozsmák éneke, szállott fel az ima megtartásunkért és szólott a felszabadulást hirdető örömharsona, hogy ébresztgesse a jelen elközönyösödött nemzedéket a múltnak nagyságával és lelkesítse a jelen és jövő feladatainak teljesítésére. Mindenki ott volt az ünneplésen, csak ami Irodalmi Társaságunk volt távol! Még csak egyetlenegy levélkét sem tűzött be az ünnepi koszorúkba. Ezért is bátran neheztelhetnek reá. A Szemlének fel kellett volna ölelnie azokat a nagy egyházpolitikai és egyházkormányzati kérdéseket, melyek több mint egy év óta napirenden vannak; teljes tárgyilagossággal, elvi magaslaton, a fejlődés múltjának tanúságra hivása mellett hozzájuk kellett volna szólania nagy tudományos apparátussal és menten minden célzatosságtól. A Társaságnak pedig a jubileumi sokaság közé kellett volna állania s egy nagy értékű, hozzá, hivatásához méltó emléket állítani oda a száz év határára. De t. közgyűlés, annak, hogy sem a Prot. Szemle, sem maga a Társaság nem tette meg azt, amit meg kellett volna tennie és hogy általában még a való élettől mind a kettő s illetőleg a Társaság és annak organuma annyira távol van: egészen rajtok kívül fekvő okai vannak. Egyik és nem jelentéktelen ok az, hogy protestáns közönségünk tudatában, főleg az írókéban, még legerősebben az a benyomás él, ami a társaság megalakulásakor annyira hangoztatott, hogy t. i. társaságunk legelső sorban egy protestáns történelmi társaság, s hogy Szemléjével és monográfiáival csupán e történeti célnak szolgál. Innen, hogy azok, kik műveikkel felkeresik a társaságot, legnagyobb részben történeti tanulmányokat adnak, melyek a multat elismerésre méltóan derítgetik ugyan, de a mai való élettel kevésbbé tudnak élő összeköttetésbe lépni. Ez az ok azonban, mindjárt megjegyzem, csakis impressio, mert hiszen alapszabályaink elég cáfolatul szolgálnak és azok e tekintetben oly latitudeőt engednek, hogy keretökbe minden tudományosan feldolgozott tárgy befér. Hanem fontosabb ok az, hogy nálunk egészben véve hiányzik az egyháztársadalmi élet. Jelen dolgainkkal, mai egyházpolitikai, egyházkormányzati és egyházszervezeti kérdéseinkkel egy-két tiszteletreméltó kivételen kívül, állandóan csupán azok foglalkoznak, akiket meg e kérdések gyakorlati oldala valósággal agyon is nyom, akik minden egyéb tevékenységben meg vannak bénítva a tömérdek administrationalis dologgal, bele vannak sodorva a mindennapi teendők árjába, ez vagy ama tekintetben érdekelve vannak, s a kérdésekkel tudós szempontból rá sem érnek foglalkozni; mig a többiek meg csak egy-egy gyűlés alkalmával, tehát egészen alkalomszer iíleg foglalkoznak ezekkel; már pedig ahhoz, hogy valaki valamely kérdést revue színvonalán tárgyalhasson, az kell, hogy azzal a kérdéssel tudós módon is, állandóan