Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-31 / 16. szám

nek munkáiban látszik. Ha Gomenius, aki a népiskolába irandó tankönyveknek ily címeket szánt: Violarium, liosarium, Puradisus Aniniae, aki »Orbis pictusában« szemléleti oktatásunk legkitűnőbb segédeszközeinek is ősapjában képeket nyújtott a grammatikai formalizmussal agyonkínzott gyermekeknek, hogy ezek annál nagyobb bizalommal és kedvvel tanuljanak; mint gyakorlati lelkész és tanító is igy működött, hogy azt a sokat mondó kifejezést alkalmazták reá: nincs neki epéje. Azután a gyermekek és az ifjúság iránti odaadó szeretet mellett mennyi lelkesültség volt benne az ügy iránt! Nemcsak anyagi bajokkal folytatott mindennapi küzdelmek, de a legirtózatosabb csapások, a száműzetés, még csak kéziratban . levő műveinek elégetése, hazájának csúfos megaláztatása, nem tudták nemes lelkét annyira elkeseríteni, hogy nehéz, de fenséges tanügyi munkásságát félbeszakítsa. Különösen négy nagy eszméről kell röviden megemlékeznem, melyek Gomenius tanügyi munkásságában is kifejezést nyernek ugyan, de a tulajdonképeni tanügyi tevékenység keretein áttörve, különös jelentőséget is nyertek. Említettem, hogy Gomenius a classicus nyelvek uralmát a középiskolákban megtörte s tért engedett azokban a természettudományoknak. Hozzá tehetem, hogy ebben a tekintetben is voltak már előfutárai. De annyi bizonyos, hogy senki Comenius előtt oly öntudatosan, oly biztosan meg nem látta ama feladatot, mely nemcsak a középiskolák, deáltalában minden iskola elé a modern művelődés s az újkori reális világnézlet megalakulása állal oda lett állítva. A sort körülbelől igy állapíthatjuk meg. A keresztyénség hosszú küzdelmek után kiseperte az emberek egy részének lelkéből a babonákat s lehetővé tette a természet elfogulatlan vizsgálatát. Baco a tudós világot felhívja, hogy tervszerűen hajtsák végre a nagy munkát. Előtte s utána sok kiváló természettudós lehetővé teszi, hogy a régi sok phvsikai és chemiai képtelenség helyett egy csomó tisztességes természettudományi tétel álljon az iskolák rendelkezésére. Comenius felismeré a helyes időpontot s kimondja, hogy már a család körében öntudatos és helyes magyarázatot adjanak az optikai és chemiai tüneményekről s attól fogva felfelé mindenütt közöljenek annyi természetismeretet, amennyi a nagy közönségnek a természettudományi művelődés áldásaiba való bevezetésére s arra elég, hogy az igy nevelt nagy közönség a természettudományok müvelésére mind több alkalmasabb erőket szolgáltasson. Arról felesleges is beszélni, hogy Comenius természettudományi nézetei nem voltak tökéletesek. Hiszen ezt még a mai kor felfogásairól sem lehet mondani. Épen most állunk azon a ponton, hogy egy 50 évvel ezelőtt még mindenki által dédelgetett gondolatot, a generatio aequivocaról szóló tant sok kesergés és fájdalom után végre örökre eltemessünk. Nem is az a fődolog, hogy egyes természettudományi kérdéseket illetőleg Comeniusnak milyen nézetei voltak, hanem az, hogy ő nagy erővel és öntudatossággal hangsúlyozott egy felette nevezetes modern gondolatot és teljesen kidolgozott tervvel állott elő annak a nagy célnak megvalósítására, hogy természettudományi, az anyagi világ fontosságát feltüntető ismeretek nemcsak a természettudósoknak, nem is csak általában a művelteknek, hanem ezeken kívül azoknak is szellemi kincsévé váljanak, akik a népiskoláknál feljebb nem mennek. De mig igy Comenius az anyagi világ fontosságát feltüntető eszmének tett nagy szolgálatokat, lelke sohasem lett az anyag zsarnokságának rabszolgájává, röghöz tapadttá. Megértette és másokkal is megértetni kívánta a természet dicsőségét, de azért nagyobb dicsőséget sohasem szűnt meg bámulni, melynek a természet minden pompája is csak gyenge visszasugárzása. A keresztyén vallásosság fájáról, melynek gyökerei ott vannak a zsidóság örökszép irataiban, táplálkozott Comenius lelke s az örök szeretet forrásaiból merített. És nemcsak a vallásos nevelés érdekében kifejtett munkássága, de egész becsületes, sokat rágalmazott, de mindig tiszta élete sziklaerős bizonyságtétel a mellett, hogy az Isten élő hatalom. Vallásos nézeteiben is régi és uj jót egyesít. A »Didactica Magna «-ban oly komolyan, oly megrendítően rajzolja az emberiség bűnös nyomorát, mint a hogy azt különben az Ezsaiások és Pál apostoloknak az Isten szentségeibe és mélységébe leszálló lelke sem tehette, tle nem áll meg kétségbeesetten a bűnösség hangoztatásában, hanem a nevelés és oktatás célját a túlvilág tökéletességébe helyezi s a felmagasztosultság hangján jövendöli meg, hogy abból az elrothadt, sárral fedett magból, az emberi lélekből isteni és emberi ápolás után még egy fenséges, mindenféle ékességekkel felruházott növény lehet. Nem lehet azonban elhallgatnunk, hogy Comenius vallásosságának egy nagy hiánya is volt, t. i. az, hogy oly próféciáknak adott hitelt, a melyekben itt-ott meg-megtetszik ugyan az igaz ügyért való lelkesedés csilláma, de a #

melyek mégis inkább gyarló okoskodások eredményei valának. Erre nézve nem kora sajátságos nézetvilágát hozom én fél Comenius mentségeül. mert hiszen az ő kortársai közt is voltak elegen, akik ama jóslatokat elvetették, hanem inkább azt s ugy hiszem teljes joggal, hogy ama kalandos próféciák őt soha, de csak egy pillanatra sem vonták el a keresztyén vallásosság józan, erkölcsös, családi és társadalmi életében való érvényesítésétől s az ember jóravaló feladatainak szakadatlan munkásság általi megvalósításától. A harmadik nagy eszme, amely Comenius életében megvalósulást nyer, a nemzeti eszme. Életében és nemcsak tanügyi tevékenységében. Valóban nem elég azt hangsúlyoznunk, hogy az iskolákban tiszteletet szerzett a nemzeti nyelvnek, hogy ő a cseh-morva hangoztatja svédek és magyarok felé egyaránt:»Tanuljatok a magatok nyelvén!« Meg kell mondanunk, hogy a nemzeti eszme, Comenius gondolkodását teljesen át- meg átható erő volt. Legfőbb művét a »Didactica Magná«-t cseh nyelven írja meg. Nem esetlegesen. Világos és határozott cél lebeg itt is előtte. »Hadd legyen az nemzetemnek oktatója!« mondá. Azután elfelejthetjük-e, hogy cselekvéseiben is irányadó volt a nemzeti eszme, hogy Magyarországba is egyebeken kívül azért jő főleg, mert innen vár szabadulást nemzete szá-31*