Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-31 / 16. szám

súlyos betegsége folytán nélkülöznünk kell s hogy őszinte szívvel kívánjam a teremtő Istentől, hogy egészsége minél hamarébb helyre állván, őt tanácskozásainknál munkaereje teljességében tisztelhessünk. S kérem a nagytiszteletü egyházmegyei közgyűlést, hogy ennek külön jegyzőkönyvi pontban kifejezést adni méltóztassék. Egyúttal méltóztassék kegyesen venni a lelkészi özvegyárva gyámintézet javára fölajánlott alapítványomat, (A nemes gróf kegyes alapítványa .1000 frt. Szerk.) melyről szóló okiratot az egyházmegye asztalára ezennel van szerencsém tisztelettel letenni. Ajánlom magamat a nagytiszteletü egyházmegyei közgyűlés szíves jóindulatába. ISKOLAÜGY. A Comenius-ünnepélyek jelentőségéről. i. Ritka szép látványt nyújtanak azok az ünnepélyek, melyeken e napokban Comeniusnak emlékezetét oly sok helyen s oly külömböző gondolkodású emberek egy szívvellélekkel felújítják. Vannak ugyan elegen, akik még ez alkalommal sem akarnak az igazi művelődés s a valódi szeretet oltárain áldozni, de lelki szemeink mégis nagy gyönyörűséggel vehetik észre, hogy egy jobb, okosabb és szeretetteljesebb kor eszményének uj Jeruzsálemébe száz ezeren vándorolnak olyanok, akikben a Comenius nagy és nemes lelkét betöltő világosság részekre osztva hatott s az egyes sugarak most az ünnepélyeken összetalálkozva, elvesztik pártszinöket, hogy a kibékülés s az ebből eredő közös lelkesedés vakító fehér fényébe olvadjanak össze. Ugy látszik, hogy a világ csak most jutott tudatára, mily nagy, mily dicső és fenséges volt az, akiben a tanférfiu is, a realitás embere is, a hivő keresztyén is, az is, aki a nemzetek sajátos egyéniségét hangsúlyozza inkább, de az is, aki a nemzeti eszmék mellett és fölött, az emberiség egyetemes céljaiért hevül, mindenik talál valamit, a mit becsesnek tart, ami vonzza s ami odaadó cselekvésre buzdítja és mindezt oly meglepő harmóniában, a minőt ami széthúzó egyházi, társadalmi és tudományos életünkben — fájdalom — még ma is oly igen ritkán vagy épen nem lehet találni. Amint Comenius szelíd. becsületes és jóságos arca, a megdicsőülés fényében emelkedve ki a XVII. század borzasztó harcainak komor sötétéből, feltűnik előttünk, ott látjuk ez arc szemléletébe elmerülve mindenekelőtt a tanférfiakat. Comenius első sorban az övék. Az övék ugy is, mint küzdelmeiknek osztályrészese, de az övék sok tekintetben mint olyan is, aki teremtő lelkével öntudatosan és biztosan megjelölte azokat az utakat, amelyeken a jövő reményét igazán szerető tanférfiunak járnia kell. Comenius előtt is voltak nevezetes paedagogusok, sőt olyanok is, akik a nevelés és közoktatás áldásaiban mindenkit akartak részesíteni. De ő volt az első, aki részletes, okos és öntudatos tervezettel lépett fel az oktatás egyetemessé tételére. Comenius, mint valami magasztos kötelességet, ugy tekinti a nevelést. A gyermekek előtte a legnagyobb kincs a világon, amint a családi iskoláról irt művében mondja: »a gyermekek a Jézus Krisztusnak és az angyaloknak társai, királyi papság, szent nép, az ördögök megitélői, a menny vigasza, a pokol rettenete, a véghetetlen örökkévalóság örökösei*. Ily felfogás mellett érthető, hogy Comenius szerint nem a tudományos képzés megadása végett, nem bizonyos életpályákra való tekintetből, hanem azért kell nevelni, védeni, gondozni az emberi lelket, mert az végtelenül becses. Ezért védi Comenius a gyermekek ügyét kimondhatatlan gyöngédséggel, mielőtt a világra jöttek volna. Inti az anyákat, akik szivök alatt a legédesebb terhet viselik, hogy amaz Istennek tetsző állapotban különösen vigyázzanak, nehogy a gyermek testi vagy lelki jólétét veszélyeztessék. Inti a szülőket általában, hogy gyermekeiket már a család körében öntudatosan kezdjék vezérelni az Istenség, az erény és a tudományok megszentelt csarnokaiban. Nála emelkedik ki határozottan az a gondolat is, hogy a gyermekeket s természetesen nemcsak a fiukat, hanem a leányokat is, a családból nem a tudományos, hanem az általános emberi nevelést megvalósító iskolákba kell vinni először. Ezeket ő nemzeti iskoláknak nevezi, mert belőlök a latin nyelvet, melytől megterhelve a régebbi elemi iskolák valódi népiskolává nem változhattak, kiküszöbölte. De Comenius a tudományos képzés fontosságát sem tévesztette szem elől. A családi és nemzeti iskola hatalmas alapján kell szerinte a tudományos előkészítő és a főiskolának emelkednie. A tudományos előkészítő iskolát latin iskolának nevezte eleinte, de mindenki tudja, hogy a latin nyelv tanításában is, általában az iskola tanterve megállapítását illetőleg is oly egyetemességre törekedett, melyben a latin, általában a klasszikus nyelvek, kellett hogy a természettudományoknak tért engedjenek. Amit ma rosszul »egységes* középiskolának neveznek, az nála. mint pansophistikus, egyetemes ismeretet nyújtó iskola tűnik fel. Egyetemes iskolája számára egyetemes módszert is törekedett felállítani, melynek mintájául a természetet vette s ha mi már oly részleges összehasonlítgatásokat, a milyeneket ő a »Didactica Magna*-ban elibénk állít, nem csinálunk is a természet és a módszer között, nem nagy dicsősége-e ama fáradhatlan szellemnek, hogy épen a módszerről szóló egyes tételei ma már minden jóravaló módszertani munkában szórói-szóra fellelhetők ? Comenius azonban nemcsak hirdette ujjáalkotó tanügyi eszméit, hanem a legnagyobb kitartással igyekezett is azokat megvalósítani. Lissa és Sáros-Patak s ezeken kivül még sok más hely lakói látták magok közt forgolódni. Hivatására nézve lelkipásztor volt, de mig a nagyoknak az evangéliomot prédikálta, a kicsinyekről sem feledkezett meg soha. S gyakorlati munkásságában ugyanannak a szeretetteljes léleknek mutatta meg magát, mint a minő-