Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-03-24 / 14. szám
körökben is a reformáció alapgondolatainak a római táborban való élesztése és erősítése iránt, s az iránt, hogy e legújabb katholikus reformmozgalomban, mint a régebbi német katholikus egyház és theologia Róma-ellenes fejlődésének természetes következményében, a katholikus egyház jobb eleme tiszteletreméltó kísérletet tett a katholicismusnak megmentésére, nehogy végre az ultramontánizmusba és jezuitizmusba beolvasztassék. Ugy hogy már 1886-ban »Az ó-kathilicismus martyriumairól« ir Nippold legújabb egyháztörténeti művében, s máig is, főleg Döllinger halála után, ilyen martyriumnak bizonyul a szerencsétlen németországi, Canossába induló egyházpolitika uralma alatt. A protestánsok, talán az Evangelischer Bund embereit kivéve, mellőzik, az államkormányok »az ó-katholikus törvények« dacára csak tűrik, néhol, mint p o. Bajororszában, egyenesen üldözik. Hiányzik a német kormányokban az ultramontánizmussal szemben a bátorság s az erő annak keresztülvitelére, amit a mozgalom elején helyesnek és üdvösnek ismertek. A fájdalom hangján említi Schultz, a hírneves kánonjogtudós s az ó-katholicismus klasszikus történetirója (1887), hogy az ó-kath. mozgalom külső eredménye kevés. Az a 120 ezer lélekből álló legújabb német, svájci, osztrák és olasz kath. vallási közösség sokkal kisebb, mint azt a vatikáni zsinatot követő lelkes mozgalmak után várni és remélni lehetett. Ennek okai a kedvezőtlen külső körülmények, u. m.: a romanizmus fanatizáló ellenakna-munkája, a nagy közönség érthetetlen közönye s a protestánsoknak e mozgalommal szemben máig is tanúsító rideg magatartása. Ez utóbbi állításunk igazolására elég hivatkoznunk Luthardtra és Bornemannra, kik ismételt izben is e mozgalom közeli enyészetét jósolják, sőt sokan a szabadelvű theologusok táborából is megtagadják ez ifjú egyház létjogát s életképességét, nem törődve azzal, hogy — a mint Istenországa fejlődési története bizonyítja — valamely vallási mozgalom nem a tagok száma, hanem belső tartalma szerint mérlegelendő. Még jobban mellőzik, sőt egyenesen üldözik e sokra hivatott derék ó-katholikus egyházközösséget az államkormányok, a minek hű rajza Schultz fejtegetéseinek egyik legtragikusabb fejezetét képezi. Poroszország politikája az »ó-k.atholikus törvények« (1875. julius 4.) garanciái dacára mellőzi, ultramontán hivei és hecc-káplán termékei a »Kulturkampf«-fal diskreditálják, a neki adott államsegély valósággal alamizsna, s minden téren megrövidíti az állam, főleg a reakcionárius Zedlitz-féle közoktatásügyi kormány az ó-katholikusok jogait és érdekeit a vatikánum embereinek javára. Bajorországban pláne, a hol pedig a vatikánizmus államvallási jellege elismerve nincsen, a legújabb reformmozgalom katholikus jellegét is megtagadták s azt a katholicizmus államjogi fogalmából kizárva s magán vallássá deklarálva, valóságos gyilkosságot követ el a kormány annak igaz ügyén, ugy hogy a mozgalom a nép szemében hova-tovább sectának fog föltűnni. A bajor kormánynak bánásmódja az ó-katholikusok irányában jogosnak, méltányosnak és igazságosnak épen nem A vatikáni érzelmű egyházpolitika itt is az ó-katholikus ügy s általában a katholikus szabadelvűség megölője. Az ősz Döllingerrel ugyan kíméletesen bánt, de az ó-katholikus ügynek s Reinkens püspöknek folyton ártott. Az egyedüli ó-katholikus theologus a müncheni egyetemen: Friedrich, a bölcsészeti fakultásba lett áthelyezve s az egyetemi theologia a vatikánizmusnak kiszolgáltatva, a bonni egyetem ó-katholikus tanszékét pedig valósággal elpusztulni engedik. Vallásuk szabad gyakorlatáért beadott kérvényük elutasíttatott, pedig csak azt kérték, hogy a katholikus egyház tagjainak tekintsék, sőt a püspöknek s a papoknak még a katholikus ornátus viselését is megtiltották ujabban Rajorországban. Ha adatokkal nem rendelkeznénk, ez eljárást a művelt nagy Németországban lehetetlennek 1 tartanok. Bajorország egyházpolitikája ezzel az osztrák vallásügyi állapotok niveaujára sülvedett, a hol e napokban a kormány az ó-katholikus egyházközségek alakulását vagy szervezkedését egyszerűen betiltotta, s államilag elismert ó-katholikus vallástanítóról vagy tanításról ép oly kevéssé lehet szó Bajorországban, mint Ausztriában. Pedig vallási, egyházi és irodalmi tekintetben az ó-katholikusoknak sokat köszönhetünk. Vallásuk, a tan és szervezet dolgában, a jezuitizmustól és vatikánizmustól megtisztított ös-keresztény katholicizmus. A romanizmushoz fűződő egyházi visszaélésekről náluk szó sem lehet; velünk potestánsokkal a keresztyén szeretet viszonyában élnek, s a kölcsönös türelmességet velünk együtt keresztyén erénynek mondják s ilyennek tényleg naponként tanúsítják. A milyen tiszteletreméltó az ő egyházi életük, olyan az ő irodalmuk. Döllinger, Beusch, Friedrich, Messmer, Michelis, Menzel, Baltzer, Reinkens, Weber, Langen, Comelius, Kampschultz, Knoodt, Huber, Weher, Schultz, Baumann és Windscheid fényes nevek az irodalom terén s az »Erasmus redivivus« fényes koszorújába méltán foglalhatók. Döllinger és Reusch kutatásainak a középkor, Friedrichéinek [pedig] a vatikáni zsinat terén maradandó becsű adatokat köszön a komoly történetírás, mig Róma történetírása legendákkal vagy Janssen-féle tendenciosus ferdítésekkel van tele. Michelis dogmatikája egyenes ellentéte a Peroní\,e-féle scholastikus érthetetlen praelectiones-eknek. A jezsuiták történetét klasszikus tollal irta meg Huber s általában a ránk nézve sok tekintetben bozzáférhetlen katholicizmust, főleg annak askétikus irodalmát az ó-kath. tudósoktól tanuljuk. Végül Schultz, mint kánonjogtudós, első rangú tekintélynek van elismerve az egész művelt világon. Méltó hely illeti meg tehát az ó-katholikusokat a keresztyén vallásos eszmék fejlődése történetében. S mert a lelkiismereti szabadságnak s a hiterős vallásos meggyőződésnek hívei és védői, a protestántizmus teljes rokonszenvére és kellő erkölcsi támogatására méltók és érdemesek. A bajor udvar és annak kormánya is bizonyára más egyházpolitikát követne, ha jobban ismerné — a vatikanizmust és az ó-katholicizmust. Az egyháztörténet ismerete hasznára lehet a politikusnak is! Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás.
