Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-10 / 10. szám

nosságra, hogy tisztáztassék e kérdés. Mostani zsinatunk e bajon segíthetne. 4. 223. §. Mig a választó egyház a 194. §. I) és d) pontjainak nem tesz eleget, talán nem kellene inkább elrendelni a választást, mint aztán a költséggel megtörténtet felfüggeszteni, melylyel elégedetlenséget, ingerültséget támasztanak a népben. Harasztoson. Nagy István, ev. református lelkész. KÜLFÖLD. Németországi egyházi szemle. »Újdonsült porosz ultramontanizmusnak*-nak lehetne azt a mozgalmat jelezni, mely a január 14-én benyújtott Zedlitz-féle legújabb porosz népiskolai törvényjavaslathoz, s a legközelebb lefolyt egyetemes zsinat határozataihoz fűződik. A protestáns elveknek feladása karöltve halad itt a két mozgalomban a centrum-párt által élesztett ultramontanizmus előtti kapitulálással, oly annyira, hogy a Canossába indult Bismarck-féle egyházpolitika ez időszerint csakugyan tetőpontjára jutott. 1. A mi mindenekelőtt a Zedlitz-féle népiskolai javaslatot illeti, úgy az a Windhorst-Lichtenstein-féle ultramontán iskolaügyi javaslatok vágyainak netovábbja, a melyeknek eddigi szószólói az évenkinti egyetemes kath. nagygyűlések voltak. Ez uj javaslat szelleme és tendenciája annak a mult évben benyújtott Gosslcr-íéle javaslattal való összehasonlításából tűnik ki teljesen, mely utóbbiról pedig Caprivi kancellár annak idején kijelentette, hogy az »azt a végső határt jelenti, amelyen túl az állam az egyházhoz (már t. i. a rómaihoz) való engedékeny viszonyában nem mehet«. Sérti az uj javaslat a szülők lelkiismereti szabadságát gyermekeik vallásos nevelésére vonatkozó jogainak egyenes mellőzésével (17 §.), a közös iskolákat teljesen föladja, mivel »uj iskolák csakis felekezeti alapon létesítendők* (14. §.), a tanítónak előképzését teljesen a felekezetiség alapján szervezi, amidőn megengedi a képesítésnek »a vallástanítás kivételével* való felekezeti meghatározását, mely intézkedés a tanítójelöltet a vallástanítás tekintetében teljesen az egyházi hatóságnak rendeli alá, a vizsgáló bizottság jogainak mellőzésével, s végül megengedi az egyházi) rendeknek az iskolaügy szervezésére vonatkozó jogát az u. n. közös iskola, magán iskola vagy állami népiskola egyenes feladásával. Mint látjuk, e javaslat a felekezeti elv egyoldalú felfogásában és érvényesítésében gyökerezik, miáltal a kath. népiskolákban az állami beavatkozás mellőzésével a vallástanítás terén a Krisztusban való hit helyére a Mária és pápahit jutott diadalra. E javaslattal Poroszország egyház-és iskolaügyi politikája a romanizáló reakció terére lépett, s azon az úton van, mely egvházilag Rómába, politikailag véve pedig »a német nemzet (hajdani) római birodalmába* vezet. Pedig az államnak az iskolai tanítás paedagogiai egységére s a vallástanításnak az összoktatással való organikus összefüggésére, nem pedig annak felekezetieskedő elkülönítésére vagy kiszakítására kellene törekednie. Igy azonban a Zedlitz-féle javaslat a porosz népiskolának feladásával s annak az egyoldalú felekezetiséggel szemben való feláldozásával azonos. E javaslattal a porosz egyházpolitika újból egy lépéssel közeledett a curiához, s ha ez igy tovább megyen, ugy ezek az utak Nippold szerint csakugyan »Rómába vezetnek!« Ilyen egyházpolitikában csakugyan bajos megtalálni »a morált*, amelyet Bismarck tudvalevőleg a politikától megtagadott. 2. Valamivel örvendetesebb képet nyújt a mult évi november 10-től december 3-ig tartott porosz egyetemes zsinat, amelyen a legnagyobb ev. egyháztestület Európában ülésezett. Beyschtag tanár, a zsinat egyik előkelő tagja »Deutsch-Ev. Blátter* cimü lapjában kimerítő részletességgel ismerteti annak külső és belső történetét, amelynek fontosabb adatait a következőkben foglalhatjuk össze: A »positiv unió« hivei 82, a »jobbpárti konfesszionalistáké* 64, az úgynevezett »evangéliomi középpárt* hivei 49 zsinati taggal voltak képviselve, mig az úgynevezett. »egyházi balpárt«, tehát a szabadelvű protestantizmus hiveit, mint »protestantenvereinler«-eket eléggé érthetetlenül teljesen mellőzték. Már ez a politikai fogás is, amely ellen a berlini Websky-féle »Prot. Kirchenzeitung* éles hangon tiltakozott, eléggé elárulja a zsinat döntő köreiben uralkodó szellemet. A zsinat főpontjának különben az egyházkormányzat ellen intézett »rendszeres támadás* bizonyult. A zsinat elnöke dr. Barkliausen volt, mely zsinat Beyschlag szerint nem igen állott a parlamentáris tárgyalás magaslatán, mivel azon »zu viel geredet, insonderheit zu viel gepredigt und zu wenig discutiert«. Egyes gyakorlati kérdésekben teljes erkölcsi egyértelműséget tanúsítottak a zsinati tagok. A lelkészi álláshoz nem illő stólákat az állam évi IV4 millió márka árán váltotta meg, ügy szintén a szervezeti kérdések körül is meglehetős egyetértés uralkodott. Az istentiszteleti kérdések dolgában a porosz agenda revideáltatott, a 24 éven át revideált bibliai szöveg befejezésre jutott s Frick örömmel jelentette, hogy a revideált Lutherbiblia legközelebb hagyja el a sajtót a haliéi árvaházi Constein-féle biblia-intézetben, a császárnő kívánságára a templomokat az istentiszteleti időn kivül is nyitva hagyni határozták stb. stb. A vallástanítás kérdésében annak a magasabb tanintézetekben való intenzivebb és célirányosabb fejlesztését sürgette Nebe és lilémért indítványára a zsinat, a melynek eddigi sikertelensége a rideg orthodoxia helytelen tanterveinek tulajdonítandó; a népiskolai ügyekben a kilátásba helyezett Zedlitz-féle törvényjavaslatra való tekintettel, annak felekezeti jellegét és szervezetét hangsúlyozta, s a tanítói kar iránt elég jóakaratot tanúsított. Ezenfelül foglalkozott a zsinat a lelkészi hivatalra való képzés, a cura pastoralis s a bel- és külmisszió körébe tartozó ügyek fejlesztésének kérdésével, s igy határozatai és tárgyaiásat méltók az ilyen nagy egyházi képviselethez. E kérdések körüli erkölcsi egyértelműség azonban azonnal szétfoszlott, mihelyt a zsinatilag szervezett egyház u. n. nagyobb szabadságáról és önállóságáról volt szó az államhatalom s a tartományi egyházkormányzattal szemben. E ponton az elvi ellentétek igen erősek voltak, s a romanizáló orthodoxia a Hammerstein-Kleistféle ismeretes javaslatok alapján valóságos rohamot intézett az 1876. egyházszervezeti törvény s a theologiai tanszabadság ellen, követelve az »egyház« nagyobb beavatkozási jogát a theologiai tanszékek betöltésénél s a generál superintendensek jogkörénekés hatalmának öregbítését és kiszélesítését. íáchultze és Kleist volt »az egyház nagyobb önállóságának* legerősebb szónoka, értve itt a prot. egyháznak az államhatalom parlamentáris oldala alól való mielőbbi felszabadulását. Ezzel szemben a zsinat józanabb része s az evangélikus középpárt Beyschlaggal az élén hangsúlyozta az evang. egyháznak s a prot. államhatalomnak a reformáció tanaiban és történetében gyökerező összefüggését s azt, hogy az állam a tolerantia s a paritás elvének sérelme nélkül lényegében protestáns legyen, s a római egyházhoz való viszonyában az evang. prot. nép lelkiismeretét meg ne za-