Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-10 / 10. szám

leszélyezett szabad bírálatát, melynek következménye bizonyos jól eső kiábrándulás, a való életre ébredés s a dolgok ama józan szemlélete lőn, mely a theologiára oly üdvös, az életre oly gyakorlati, de a költészetre bizony kedvezőtlen befolyást gyakorolt. E hatást teszi ránk XVI-ik századi vallásos költészetünk ama nevezetes ága, mely bibliai epika néven van irodalomtörténetünkben feljegyezve. Az esthetikus hidegen s bizonyos szánalommal tekint le az e nemben létrejött irodalomra, nem lát abban egyebet a tartalom szárazságánál, a verselés ügyetlenségénél s a technika darabosságánál. De a kor történetírójának felettébb becsesek e nehéz lélekzetü versek s nekünk, protestánsoknak, jól esik azokat magunkéinak ismernünk, mert bennök egy, az egész művelt világot mozgásba hozott nagy eszme lüktet s a csiszolatlan külső alatt, mint durva kőtömegben az arenyér, ott csillog az örök igazság, melyet művészien feldolgozni nem tudtak ugyan, de a mely azért forma nélkül is igazság maradt. A Toldy után meghonosodott »bibliai epika« név valamivel többet fejez ki, mint amit az e gyűjtő cím alá foglalt müvek nyújtanak, mert ezek csak annyiban epikai munkák, a mennyiben történeti dolgokat tárgyalnak verses alakban, egyébként pedig alig van azokban valami elem, mely az époszt alkotja. Amint a XVi-ik század világi történeti énekeiben, a Tinódi krónikáiban senki sem keres és talál nemzeti époszt, hanem csak verses históriát, ugy e bibliai tárgyú szerzemények is a sokat igérő »epika« név helyett megelégedhetnének a Szabó Károly által használt »szent históriás ének* szerényebb igényű címével; de mivel a név ugy sem lényeg, a már megszokott »epika« jelzés mért ne maradhatna? (Folyt, köv.) Kiss Ferencz, református segédlelkész. BELFÖLD. Észrevételek az egyházi törvényjavaslatra. Állam és egyház a kölcsönös érintkezésben természetes hatást gyakorolnak egymásra. Hazánkban a protestantizmus életelve : a szabadság, éltetőleg hatott ugy az állam, mint a társadalom szellemére és vezette, irányította annak nyilvánulásait mindenkor, jólehet azoknak a száma, akikben az eszme megtestesült, a reformáció első századán tul, mindig aránytalanul csekély volt az államban. A politikai alkotmányért és szabadságért vivott küzdelmekben sok ideig ennek az egyháznak szelleme járt elől, mint vezérlő fény; ezt követték a haza minden vallású gyermekei, a kik a szabadság zászlói alatt vivnak, tudatosan, vagy nem tudva bár, honnan származik a fény! Ma nem igy van. Most az állami mindenhatóság elvei, mely minden más elvet megnémítva, mint a politikában egyedül idvezítő, fogja megörökíteni nevét a XIX. sz. végének történetében, uralkodik az elméken az egyházban is; a politika, az országok kormányzásának mai iránya, mely az idők követelménye bár, de muló, vezeti a prot. egyházi szellemet, mely nem időszerű most, de halhatatlan. Az idők jele aztán, hogy a protestáns egyházban sokan nem veszik észre, mások pedig megengedhetőnek, sőt szükségesnek tartják, hogy amaz egyetemesebb életkör: az állam érdekében és mindenhatóságának erősítése céljából emezt egy kissé megláncolják, békóba verjék. Hogy ma, e meghamisított államelvnek van vezérlő, irányzó befolyása a protestáns egyházi életre, vagy talán megfordítva: arról már a debreczeni zsinat alkotásában, de még inkább a mostani zsinat elé terjesztett törvényjavaslatban megnyilatkozó szellem szomorú bizonyságot tesz. Van, amiben e törvényjavaslat az 1881-iki törvényekhez mérten haladást mutat a szabadelvüség felé (ilyen a lelkészválasztási törvény), de több, a miben visszaesés látszik attól és közeledés a kevesek kezébe helyezett hatalom minél korlátlanabbá tételéhez, a centralizációhoz. Ha igaz az, hogy a különben is gyengéknek még inkább gyengítésével az erősek ereje, hatalma növeltetik: ügy ezt mozdítja elő a 28. §. is 11-ik pontjával, mely az egyház kormányzatában lélekszámnak ad befolyást, nem a gyülekezetnek, holott a prot. egyház nem a lélekszám szerint való szavazatokon, hanem a gyülekezeten áll és azokban él, mert nem növeli erejét a szétszórtan élő hívek egész serege, míg igen csak egy kis gyülekezet is. A javaslatkészítők is érezték, hogy nehéz javasolni azt, a mi nem java az egyháznak, hanem érdeke — és pedig hatalmi érdeke egyeseknek; ezért botlott meg lábok a törvény teljes kivitelében, mit ma még sokaltak, de a mit egy jövendő zsinaton nem fognak sokalni, ha a kísérlet most kedvezően fogadtatik. Az 56. §. a konvent összeállításával, a 361. §. e) és f) pontjaival szintén alkotmány- és szabadságellenesek. Hogy ez utóbbi szégyenéül a prot. egyház lelkiösmereti, vizsgálódási és szólás szabadságának, szégyenéül a XIX. század végének az inquizició sötét szellemének felidézése akar lenni, ez nagyon világosan bebizonyul majd a gyakorlatban, a hol is, mint egy középkori pápa ülnek a nyakán a prot. egyháznak a szent és sérthetetlen hatóságok. A centralisztikus hatalom veszélye nyilván fenyeget a konvent javaslatában, hanem ezt az indokolás takargatni próbálja, annyival inkább igényel hozzászólást. Az egyházkerületi gyűlések által eszközlendő választás mellett nem kerül sok nehézségbe a hatalmat tartóknak bármikor elejteni a konventben részvételtől esetleg a legjelesebb férfiakat, ha azok velők nem értenek egyet; és így nem lehetetlen alakítani egy hatóságot, melyben nincs élet, nincs akarat, hanem csak a hatalmasoké és amely testület így minden más, de nem protestáns; centralisztikus hatalom, de nem alkotmányos prot. egyházi kormányzó hatóság. Az indokolás ezt mondja (61. 1. III): >Az egyházkerületi közgyűlést az 1881/3. évi zsinat előtt alkották: az elnökökön kívül az esperesek és az egyházmegyei gondnokok, kik hivataluknál fogva voltak tagjai az egyházkerületi közgyűlésnek, továbbá minden egyházmegye által küldött lelkészi és világi képviselők, kik az egyházmegyei közgyűlés választása alapján vettek részt a közgyűlésekben és az egyházkerületi tisztviselők s az egyházkerületi képviselőket most is az egyházmegyei közgyűlések választják. Ennek a szervezetnek a közigazgatási hatóság magasabb fokán: a konventen következetesen megfelelő szervezet az, hogy a konventnek hivatalból tagjai a püspökök és főgondnokok, választott tagjai pedig az egyházkerület által választott s felerészben az egyházi, felerészben világi férfiak. Valamint az egyházmegye közgyűlése választ közgyűlési tagokat az egyházkerületre s nem a presbyterium, úgy a konventre válaszszon tagokat az egyházkerületi közgyűlés és nem a presbyterium. Nézetem szerint ez az okoskodás egyszerűen hamis! Mert annak az említett szervezetnek a közigazgatási ható-