Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-10 / 10. szám

hogy a testi táplálkozás eszközeit nyújtsa az ifjúnak, hanem hogy a nemzeti haladás fegyvereit adja kezébe. Azt mondják, hogyha Görögországnak nem lett volna Homérja, Aeschvlusa, Sophoklese, Phidiása : nem lett volna Pythagorasa, Platója, Euclidese és Archimedese, nem lett volna Nagy Sándorja sem. Ugyanazt mondhatjuk magunkról. Nekünk is voltak a múltban kitűnő államférfiaink, tudósaink, orvosaink és tanáraink, mert voltak kitűnő humanistáink. Ha azt akarjuk, hogy jövőben kitűnő mérnökeink, mechanikusaink, fizikusaink legyenek: műveljük szorgalmasan az aesthetikai és morális tanulmányokat: irodalmakat, történelmet; dobjuk ki középiskoláinkból a szakiskolákba való »hasznos« ismereteket, tegyünk úgy, mit az angolok, kik az orvosjelölteknek az alapvizsgálaton az ethikát és logikát teszik első kötelező tárgygyá. Ha a Ratio Educationis tantervét nézzük, elbámulunk, hogy atyáink kevés tantárgy tanulása mellett mily sokra mentek, s még inkább elfog a bámulás, ha látjuk, hogy a mai középiskola polyhistor ifjának mily csekély az értelmi és erkölcsi súlya és értéke. Fordítsuk meg tehát a dolgot : dobjuk ki azt a sok »hasznos« (?) ismeretet az iskolából s tegyük helyökre a szükségeseket: azokat a tanulmányokat, melyek az emberi elmének legfőbb gyakorlója, legéltetőbb tápszere, s az itjú szilaj érzésmódjának legigazibb szelidítője — humanizálója. Nem tehetünk róla, de testileg úgy vagyunk alkotva, hogy gyermek- és ifjúkorunkban játszótérre kell mennünk, hogy izom- és csontrendszerünk kifejlődjék. Elvettük volt fiainktól ezt a játszótért s most szégyenkezve újból visszaadjuk. Hasonlóan szellemünk is megköveteli az ifjú korban azt a gyakorlást, mely elménk mozgékonyságát és könnyedségét biztosítja. Ilyen szellemi játszótér a középiskola. Elég balgatagúi azt hasznos ismeretek kertjévé alakítottuk volt; de kezdünk észre térni, s közel az idő, hogy újból szellemi gyakorlóhelylyé (gimnáziummá) alakítjuk át. Immár kezdjük világosan látni, hogy hazánknak első sorban nem tudósokra van szüksége, hanem emberekre; s a középiskola arravaló, hogy az ifjúnak ama tehetségeit fejtse ki, melyek az embert alkotják; s ezeket a tehetségeket nem a tények ezreivel tápláljuk, hanem a legmagasabb igazságokkal, s a legmélyebb érzelmekkel, melyek valaha az ember agyát és szivét átjárlak. Alkotandó középiskolánk, mint a humán és nemzeti tanulmányok melegágya, arravaló lesz, hogy benne az ifjú nemzedék a nemzeti genius és az emberi elme legfőbb alkotásaival megismerkedvén, soliclaritásba jöjjön mindazzal, ami emberi és a mi nemzeti, hogy ez alapon lehessen a társadalmi élet fáklvavivője, s a legfőbb életpályákon a nemzeti haladás eszközlője. Befejezésül hadd említem meg az értekezlet többi, jobbára egyértelmű megállapodásait. Csak egy középiskola legyen, és pedig az újjászervezendő gimnázium. Legyen az új középiskola egységes, azaz ne legyen a tantárgyakban elágazás se két, se háromfelé (bifurcatio, trifurcatio), de a VI. vagy VII. osztályon kezdve lehessen választani az iíjúnak (azonban kötelezően) a francia vagy angol nyelv, görög nyelv s némelyek óhajtása szerint egy vagy két természettudományi tárgy között. Toldassék meg a tanfolyam alant egy kilencedik (előkészítő) osztálylyal úgy, hogy a harmadik elemi osztály végzése után mehessen a fiú középiskolába. A kilenc éves tanfolyam legyen folytonos, minden tagoltság nélkül való, tehát nem kell al- és felgimnázium. Az alsó két osztályban a magyar nyelvben megerősödés okáért ne tanuljon a fiú idegen nyelvet. A latin nyelv tanítása kezdődjék a harmadik osztályban, s húzódjék végig a középiskolán. Mi protestánsok egyáltalán reménynyel nézhetünk a reform elé, mert az csak rendszeresítni fogja azt a nemzeties irányt, melyet gimnáziumaink eleitől fogva képviseltek. Felméri Lajos. ISKOLAÜGY. Horvát-Slavonországi tanítóink. Hitelt érdemlő történeti forrás után tudva van, hogy Slavoniában a reformáció idejében tiszta református magyar község 92 volt, tanúbizonyságául annak, hogy ezen vidék, a régi időkben sokkal gazdagabb volt magyarságban, mint most. E községek nagy részét, hihetőleg exponált helyzetök miatt, széthánvta-vetette a pusztító s romboló török had, mely annak idején gyakran látogatta ezen útjába eső, különben is ellenséges érzelmű, idegen nép közé települt magyar községeket. Nem is maradt meg több belőlök, mint azon 5, mely ma is megvan ugyan, de egy része nem a régi viharedzette erőben, szilárd kitartásban és áldozatkész hitbuzgóságban. Horvát-Slavonország ugyanis a neki adatott vallás- és közoktatásügyi önkormányzatánál fogva, minden lehetőt elkövetett és elkövet, hogy ezen hatalmát terjeszsze, növelje; erre nézve a legtöbb felekezeti iskolát államivá változtatta ; tanítóinak pedig jó készpénz fizetést biztosítva, existentiájukról az előnyösen szervezett állami nyugdíj áltaí is oly mértékben gondoskodott, már ezelőtt tíz évvel, hogy a magyarországi tanítók olyat még talán további tíz év múlva sem kapnak. Ezen nyugdíj kötelékéből azonban minden más jellegű iskolatanító ki lévén zárva, csak a községiek, illetőleg államiak élvezhetik annak jótékony erejét. A hitfelekezeti tanítókról s iskolákról való teljes gondoskodást meghagyta az állam magának a hitfeleke-