Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-02-18 / 7. szám

vallásügyekkel és iskolaügyekkel foglalkoznak. Ezeket mondtam szóról szóra, sem többet, sem kevesebbet: A vallásügyekre nézve elvem : szabad egyház a szabad államban. Mert sem az állam az egyházat, sem az egyház az államot nem pótolhatja. Az állam az embereknek csak külső vonatkozásait szabályozhatja; de ha a lelkiismeretekhez nyul, minden szabadságnak vége. Épen azért nem tartom jónak az el keresztel ési törvényt, sem az erre vonatkozó felsőbb rendeletet, mert az ugy, amint most van. egyik bevett vallásfelekezet érdekeit sem elégíti ki. Miért is annak megváltoztatását követelem ugy a kormánytól, mint a törvényhozástól. És pedig oly értelemben, hogy a gyermekek vallásos nevelését első sorban a szülők határozzák meg. S csak ha erre nézve a megegyezés hiányzik: álljon elő és legyen irányadó a törvény intézkedése. Az egyházak positiv vallása és autonomiája történelmi tény, társadalmi szükség. E nélkül nem ismerek haladást, nem ismerek józan felvilágosodást, nem ismerek civilizációt. Épen azért autonomiát akarok a római katholikus vallásfelekezetnek is. Az 1848. és 1868. évi törvényhozások követelik ezt, melyek teljes jogegyenlőséget és viszonosságot alapítottak a bevett vallásfelekezetek között. Mivel így gondolkozom én a vallásról: épen azért nem akarok én vallástalan államot, de felekezetit sem, és erre helyezem a fősúlyt, hogy felekezetit sem. Hanem igen is kivánok < rös magyar nemzeti államot vallásszabadsággal. Ez azt teszi, hogy kövesse szabadon a maga meggyőződését mindenki, de az állam törvényeit is tartsa tiszteletben mindenki. Mert sok Magyarországon a vallás, de csak egy a haza. Ezen egy hazában teljes jogegyenlőséget és viszonosságot akarok én minden vallásfelekezetnek, még annak is, amely ez idő szerint azzal még nem bir (zsidó vallás receptiója). Szerintem az a legvallásosabb ember, aki azt tartja: a haza mindenelőtt. A vallás a hazafisággal és viszont nem ellentétben, hanem a legszorosabb összefüggésben áll. Hiába gazdag, hiába okos, hiába tudós valaki, vallás nélkül nem lehet igazán boldog. Az örömet csak felében, a szenvedést pedig tízszeresen érzi az, akinek csak sorsa van, de Istene nincsen. Az iskolaügyekre nézve pedig azt mondtam: A tudomány korunkban már első rendű nagyhatalommá lett. Győző és megragadó hatása ellenállhatatlan. Erőssé teszi azt, ki Őt megtiszteli s eltiporja, ki elfordúl tőle. Épen azért követelem, hogy a kormány a közoktatásügyet mindig megillető mérvben méltányolja, fejlődésére, felvirágozására a szükséges áldozatokat mindig meghozza; különösen pedig, hogy előforduló esetekben az iskolákat felekezetekre való tekintet nélkül támogassa és részesítse a segélyezésben. A felekezeti iskolákra nézve akarom, hogy azok teljesen egyenjogúak legyenek az államiakkal. Amely jogok, előnyök és kedvezményekben tehát részesittetnek az állami iskolák, ugyanazokban részesűtessenek a felekezeti és illetve a protestáns gimnáziumok és főiskolák is. Ezeket mondtam én programmbeszédemben a vallási és iskclai ügyekre nézve. Sem többet, sem kevesebbet. Ezek miatt fogták rám az ellenfél kortesei, hogy én nem katholikus, hanem protestáns ember vagyok. Ezért kellett Dulánszky pécsi püspökhöz fordulnom, mint a hetvenes években budapesti egyetemi tanárhoz és volt kollégámhoz, hogy ezen rámfogás ellen legalább néhány katholikus plébánost világosítson fel arra nézve, hogy én római katholikus születésü és vallású vagyok. El is várom cikkiró úrtól, mint lovagias embertől, hogy mindezeket elhiszi nekem s nyilatkozni fog: tartja-e ezeket, vagy ezek bármelyikét ultramontanizmusnak és akár a hazafisággal, akár a vallásszabadsággal, akár pedig egyáltalában a jól felfogott mai felvilágosodottsággal összeegyezhetlennek. Igen tisztelt szerkesztő urat pedig fölkérem, hogy az ellenem intézett, de semmikép sem érdemelt támadással szemközt ezen védelmi nyilatkozatomat becses lapjában minden kihagyás nélkül közölni szíveskedjék. Budapest, 1892. febr. 14-én. Kiváló tisztelettel Dr. Herczegh Mihály, egyetemi jogtanár. KÜLFÖLD. Charles Haddon Spurgeon. A világhírű angol baptista prédikátor, a jelenkor legtermékenyebb egyházi beszéd irója, kinek nevét a földnek majdnem minden népe megtanulta nemcsak kiejteni, de becsülni is; kinek ékesszólásából az igének annyi ezer meg ezer hirdetője merített és merít még sokáig uj lelkesedést, bátorságot, Krisztus iránti szeretetet; ki ajka és tolla ihletett erejével oly mély nyomokat vágott be egy egész nemzedék vallásos életébe, mint senki más ugyanazon korból — meghalt. Elnémult a csudálatos bűbájjal csengő ajak. mely 40 hosszú éven meg nem lankadott, meg nem erőtlenült; megszáradt a tinta a ragyogó tollon, melynek hegyét mintha égi nemtő csókolta volna meg, oly utolérhetlen szépséggel és erővel irt; elpihent a gondolattól soha meg nem üresedett agy, melynek redői közt annyi szent költészet, fenséges mennyei kép született meg; megszűnt dobogni a szív, melyből mint egy központból, egyetlen nagy és szent érzelem vezette, irányozta az indulatok, az akarat és a cselekvés idegszálait: a Krisztus és az ő evangéliuma iránti lelkesült szeretet. Bár nem volt közülünk való, az egyházi közösséget tekintve, nem lehet mégis, hogy meg ne lobogtassuk mi is gyász-fáklyánkat koporsója felett annak, ki mint cédrus a fenyők közül, emelkedett ki kora egyházi szónokai közül; ki nagy volt mint író, nagy volt mint tanár, nagy volt mint ember; s igazán nagy volt abban, amiben mi csak csecsemők vagyunk, az Urnák szolgálatában. Halála nemcsak gyülekezete és nemcsak felekezete körében kelt részvétet, mert ő nem egy gyülekezeté s nem egy felekezeté volt, de mindnyájunké, kik a Krisztus váltságában reménykedünk, s az ő igéje, mint zászló alá csoportosulunk, egybe füzetve ugyanazon Szent-Lélek ereje s ugyanazon szeretet kötele által. Ha benne az angol nonconformista felekezetek egyik legnagyobb támaszukat s legfőbb büszkeségüket siratják: mi fájlaljuk a kegyelemből hit által való üdvözülés nagy apostolának elköltözését. Egyike volt ő azoknak a »Self-made« — önalkotta embereknek, akiket az angol talaj és klíma meglehetős számban termel; kiknél az Istentől nyert genius az iskolák sorvasztó levegőjét kikerüli, s a tudományok mezejének szabad téréin járszalag nélkül csapongva, önerején izmosodik nagygyá és szabaddá; megveti a formális qualificatió külsőségeit s apró cifraságait, melyek a közönséges embernek legfőbb kincsét s gyakran egyetlen érdemét képezik; és képesítettségét választott munkaköre alapos betöltésére munkáival, eredményekben mutatja meg. Ilyen szabad fejlődésü genie volt Spurgeon is.