Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-02-18 / 7. szám

KÖNYVISMERTETÉS. Görög Nyelvtan rövid, áttekinthető előadásban. Gimnáziumi használatra irta dr. Maywald József. Második átdolgozott kiadás. Budapest, 1891. Kókai Lajos bizománya. Ára 1 frt 40 kr. Örök igazság marad: »Actio reactionem parit«. Soha annyi görög irodalmi munka és tankönyv nem hagyta el a sajtót, mint a mióta hivatalosan hajszát indítottak a görög nyelv ellen. A 8 évi kurzussal biró latin nyelv és irodalom nem dicsekedhetik annyi szakmunkával magyar nyelven, mint a mennyi mű jelent meg legutóbb könyvpiacunkon a 4 évi kurzussal biró és fakultatívvá degradált görögségről. Különben mi görög professorok csak hálával tartozhatunk ez uj antihellén hadjárat megindítóinak, mert elérték vele azt, amit annyi hivatalos rendelet és lenéző kritika (utón-útfélen) nem tudott kivinni: a görög nyelvnek és irodalomnak intensiv tanítását! Hogy mily fontos a görög nyelv protestáns iskoláinkban, arról a mult évben értekeztem e lapok hasábjain. (42. és 43. számaiban.) Most csak annak eredményesebb tanításához akarok egy kis adattal járulni azáltal, hogy egy ügyes és rövid idő alatt mind nagyobb elterjedésnek örvendő nyelvtant mutatok be a t. kartársaknak. Maywald budapesti professor görög nyelvtana az, mely 18«7-ben jelent meg először, s hogy jó szolgálatot tett a görög tanításnak, tekintélyes bírálóinak egybehangzó dicséretén kivül (melyek igen praktikusnak, hozzávaló olvasó-könyvét pedig egyenesen »úttörő «-nek nyilvánítják) legnyomósabban bizonyítja az, hogy most már 2-ik kiadásban lát napvilágot, s már protestáns iskoláinkban is több helyen (pl. a budapesti ág. ev., a sepsi szentgyörgyi ev. ref. iskolákban) tankönyvül alkalmazzák ! Ezt azért hozom fel, mert ha prot. iskoláink csupán a kebelünkből kikerült tanférfiak munkáit alkalmaznák, pl. a valamennyi felett magasan álló Dóczi nyelvtanát vagy Szinnyeiét, akkor Liviusként »supersedissem loqui apud vos«. A könyv egyik nagy érdeme a rövid, áttekinthető előadás. Hála az égnek, tanügyünk világában is kezdünk már túladni a »nagyképűsködés«-en, mely középiskoláinkban is egyetemi előadásokat akart meghonosítani, s már az alsó osztályokba hatalmas corpusu tankönyveket vitt be, a kis discipulusok fejét nem akarta megfosztani a nyelvtani szabályok tömkelegének legkisebb zugától sem. Most már oly tankönyveink is vannak, melyek kizárólag az iskolai auctorok olvasásához alkalmazkodnak, s tanításunk is inkább a klasszikusoknak minél nagyobb terjedelemben való olvastatására, de azokból visszatükröződő szellem megértésére, az aesthetikai érzék fölkeltésére, mint a nyelvtani szabályoknak száraz, lelketlen eldarálására szorítkozik. Hogy mennyire iparkodott elérni e célt, vagyis csak azt foglalni tankönyvbe, amire az iskolában van szükség, e II. kiadás igazolja csak igazán; mig ugyanis az elsőé 227 lap terjedelmű volt, a II-iké már csak 181 lap, a többi a mondattanra s a homérosi alaktan vázlatára. Jóval rövidebb tehát a Curtius-Ábel, Szamosi, Hintner-Schill stb. nyelvtanánál. A hangtannal 18 lapon végez, a declinatiókat kevés paradigmával könnyedén áttekinteti, mig az igetanban, főleg a fjii végű igék tanításában újítást hozott be, a mely egyrészt rationalisabb módszer az eddiginél, másrészt könnyebben megérthetővé teszi magát az egész igetant is, t. i. a vo[u végzetű igéket tanítja először, s teszi a (u végzésű igék első osztályának. Azok a rendhagyó igék, melyek annyi tanulónak a rémei, nagyon ügyes csoportosítás utján mindössze 3 levelet foglalnak el. A mondattanban az ismert dolgokat, melyeket a tanulónak a magyar és latin nyelvből kell tudnia, elhagyja s csupán az eltérőkre vagy a specialitásokra terjeszkedik ki, pl. »A görögben nincs consecutio temporum, mint a latinban, de van consecuiio modorúm stb. (155.1.) Szabályaihoz, melyek rövidek, könnyen megértheíők, a tanulók és nem a tanárok felfogásához ?nértek, nagy gonddal gyűjtötte a példákat, melyek többnyire rövid metrikus és tartalmas axiómák, könnyen emlékezetbe véshetők. De kiváló érdeme, hogy tekintettel van anyanyelvünkre, és felvilágosításul sok helyen megfelelő magyar analógiákat hoz fel. A tankönyvet ügyes tárgymutató zárja be, mely a tanulók keresését megkönnyíti, s melylyel együtt az egész könyv terjedelme 196 lapot tesz. Ha még megemlítem, hogy kiállítása szinte fényesnek mondható, minővel alig dicsekedhetik egy-két tankönyvünk, a szem hygiaenáját kiválóan respektáló nyomással, s ára csak 1 frt 40 kr, ugy alig marad más mondani valóm, minthogy újra t. kartársaim figyelmébe ajánljam e derék munkát, főleg azoknak, akik tankönyvüket változtatni óhajtják, s meg fognak győződni, hogy Maywald görög nyelvtana egyike a magyar tanügyi irodalom legtisztességesebb munkáinak, mely az ifjúság dolgát megkönnyíti, munkakedvét emeli, s vele legrövidebb idő alatt juthatunk a görög remekírók halhatatlan, örökszépségü müveinek sikeres olvastatásához! Vdrkonyi Endre. BELFÖLD. Dr. Herczegh Mihály nyilatkozata. *) Igen tisztelt Szerkesztő úr ! Becses lapjának f. évi február 11-én megjelent 6-ik számában dr. B. B. ezen cím alatt:»Újdonsült ultramontanizmus«, a többek közt az hozza föl ellenem, mintha én programmbeszédemben Ígéretet tettem volna arra nézve, hogy én harcolni fogok a felekezetek egyenjogúsága ellen, a vallásszabadság ellen, a polgári házasság ellen, a budapesti egyetem dekatholizálása ellen s egyáltalán minden ellen, ami a korszerű haladás és felvilágosultsággal összefüggésben van. Ugy hivatalos állásomnál, mint egyéni reputációmnál fogva is becsületbeli kötelességemnek tartom ezennel kijelenteni, hogy azok az állítások, melyek ezen idézett cikkben foglaltatnak, épen nem felelnek meg az igazságnak, mert teljesen valótlanságot tartalmaznak. Megcáfolják azon cikkbeli állításokat: a) azok a számos idézetek, melyek »Magyar magánjog* cimü munkámból felsoroltatnak, de megcáfolják különösen b) programmbeszédemnek azon részei, melyek a *) Készséggel adok helyet e tárgyilagos válasznak, mely szabadelvű egyházpolitikai elvei által, azt hiszem, hogy dr. B. B. t. munkatársunkat is meg fogja nyugtatni, íróját pedig az ultramontanismus vádjától eléggé tisztázza. A dolog érdemére nézve csak az a megjegyzésem, hogy a fennálló vallásügyi törvénynek cikkiró által is követett oly értelmű megváltoztatása, hogy »a gyermekek vallásos nevelését első sorban a szülők határozzák meg s csak ha erre nézve a megegyezés hiányzik, álljon elő és legyen irányadó a törvény intézkedései: elvileg kétségkívül helyes és szabadelvű követelmény, de gyakorlati alkalmazása csak a teljes egyházi jogegyenlőség és viszonosság egyidejű realizálásával helyes és célszerű, mind az állam, mind a gyengébb vallásfelekezetek szempontjából. Szerk. U