Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1891-11-15 / 46. szám
tik fel őket, a dolgokat nem ismerő világ szemeiben; igy pl. mikor azt inszinuálja a megszólaltatott ref. papnak, hogy elfogadja lelkében az unitárius vallást, de a énptől visszaakarja azt tartani, mert «a népet féken kell tartani, ezt rendhez kell szoktatni, azt úgy kell kormányozni, a hogy Kálvin kormányozta Genfben, be kell zárni, ha nem megy templomunkba.)) Vitatkozó modorának főjellemvonása az, hogy a megtámadott református hitnek és a szentírás egyedüli tekintélyének védelmezésére ügyetlen, könnyen hevülő, argumentumokkal nem rendelkező defensort állit fel, kivel szemben aztán felhasználja a maga egész erudiczióját. Nem riad vissza a történet meghamisításától, valamint a bibliai kritika megmásitásától sem, igy mikor reáfogja Erasmus egy mondása nyomán a szegény angol reformátusokra, hogy ők csúsztatták be a János I. lev. 5. r. 7 versét a bibliába a szentháromságtan igazolására, holott az az 5—ik századtól kezdve a legtöbb latin fordításban benn van. Felhasználja bő mértékben azon meggondolatlan, alapos tudás hiányából származó nyilatkozatokat is, miket papjaink olykor elejtenek s melyekben quasi dicsekesznek az ő hitetlenségükkel. Egyik beszélgetésben két pap diskurzusával akarja elhitetni a világgal, hogy a ref. egyház is unitáriussá lett már hitelveiben, helyesebben mondva, mindenféle hitelv megtagadásában. Erre nézve tanítson bennünket bölcseségre e kis füzet, hogy szivünk buzgóságával kutassuk Istennek titkait, s a szentháromság mélységeit, melyek világosakká válnak az Istenben élő lélek előtt, csak a közöny és elbizakodottság látja zavarosaknak és az emberi lélek szellemi tartalmával össze nem férőknek. — (F—i.J KÜLÖNFÉLÉK. December hónapra, a zsinatok idejére, külön előfizetést nyitunk eg^y foi-intjíiv»l- A zsinatokról kimerítő, pontos és gyors tudósításokat fogunk közölni. Intézkedést tettünk, hogy a zsinat tartama alatt Lapunk hetesként kétszer fog megjelenni. Régi előfizetőink ráfizetés nélkül a rendes árban kapják a Lapot. A külön előfizetés beküldését kérjük minél előbb, hogy a nyomtatandó példányok száma felől tájékozhassuk magunkat. * Személyi hírek. A dunamelléki gimnáziumi tanárok zsinati képviselőjükké másodszori szavazás utján Vámossy Mihály igazgató ellenében, ki 21 szavazatot nyert, 30 szavazattal Nagy Ferencz kecskeméti tanárt választották meg a budapesti, n.-kőrösi, halasi, kecskeméti, kúnszentmiklósi és gyönki gimnáziumok tanárai. — Az erdélyi kollégiumok zsinati rendes képviselőivé Váró Ferencz nagy-enyedi és Bedőházi János marosvásárhelyi, póttagul Berényi János zilahi gimn. tanárok választattak meg. (Pr. KI.). — A kecskeméti egyházmegye részéről zsinati rendes képviselőül —• a lemondott Sziládi Áron helyéie — Ádám Kálmán esperes választatott meg ; az egyházi pótképviselő (Ádám Kálmán helyett) és a világi pótképviselőre uj szavazás rendeltetett el, az utóbbira szűkebb szavazás alakjában Ádám László és Szilassy István között. — Csíky Lajos debreczeni theol. akadémiai tanár a debreczeni fogház ref. lelkipásztorává neveztetett ki. — A tiszai ev. egyházkerületből a 'decemberi zsinat tanári képviselőivé megválasztattak Hörk József eperjesi theologiai és Pákh Károly iglói főgimnáziumi tanárok. — A pesti egyházmegyében most anyásitott duna-hogdányi egyház lelkészi állomására Szappanos Károly, Bálint Károly és Dörnény Zoltán segédlelkészek jelöltettek ki; választás, folyó hó 22-én lesz. * Szász Károly dunamelléki püspök ur a napokban kapta meg a királyi meghívót a néhai Révész Bálint halála által megüresedett főrendiházi tagságra. Tisztelettei üdvözöljük nagytevékenységű püspökünket ez uj működési körben, szivünkből kivánva, hogy minél hoszszabb ideig és anyaszentegyházunknak minél nagyobb hasznára töltse be! A meghívót jövőre közöljük. * Nagyváradon protestáns nőnevelő-intézet érdekében tétettek elhatározó lépések a napokban. A nagyváradi egyház, a bihari és szomszédos egyházmegyék hitbuzgó és munkás vezetői szervező bizottságot küldtek ki ez ügyben. Csak előre! Nagyon áldásos munkára tették kezüket. * Ifjúsági istenitisztelet Budapesten. Mult vasárnap, f. hó 8-án tartatott meg l /2 9~i<or a kálvin-téri templomban az első ifjúsági istenitisztelet. Jelen voltak a ref. gymnásium növendékei Molnár Sándor gymn. tanár vezérlete alatt s ezenkívül a fővárosi középiskolák növendékei közül is sokan. Az ifjúsági beszédet Hamar István hitoktató tartotta. Ott voltak az istenitiszteleten Szász Károly püspök és Papp Károly lelkész urak is, hivatalos minőségben. Az istenitisztelet igen sikerült volt. Szerettük volna azonban a méltóság emelése s a nemes példaadás czéljából a ref. gymn. tanári karát is ott látni; mert a nemes cél elérésében példaadókra is van szüksége ifjúságunknak. A legközelebbi ifjúsági istenitisztelet f. hó 22-én lesz l /»9 órakor. (Beküldetett.) * A gyülekezetek életéből. A szolnoki ev. ref. templom alapjavára f. év október hó 28-án Bajza Aladár műkedvelői előadást rendezett, mely előadásban többek közt résztvettek Ujfalussy Sándor főispán Sarolta és Leona leányai is. Áz eladott jegyekből befolyt 357 frt 25 kr., felülfizetésekből 167 frt 25 kr., programm elárusitásból, melyet Örley Pólika k. a. teljesített, befolyt 119 frt 42 kr., összes bevétel 644 frt 14, a kiadás 92 frt 77 kr, tiszta jövedelem tehát volt. 551 frt 40 kr. — A Nagy-Kőrös város tulajdonát képező Pótharaszt pusztán lakó (mintegy 25 család) ev. ref. híveket f. évben tractus és superintendentia a vasadi lelkész lelkipásztori gondozása alá rendelte. A vasadi h. lelkész, Szűts Károly f. évi nov. 8-án felkereste őket, s a pusztán levő, N.-Kőrös város községi iskolájában istenitiszteletet tartott. A hívek örömmel fogadták, szép számmal meg is jelentek. — Ez volt az első istenitisztelet Pótharaszton. * A Károli-alap érdekében kibocsátott alábbi körlevelet melegen ajánljuk- lelkésztársaink munkás szeretetébe. 1765/91. Nagytiszteletű és tisztelendő lelkész urak! Az 1790/1-ki XXVI. törvényczikk keletkezése százados jubileumának f. é. november hó 29-én összes egyházainkban leendő megünneplése tárgyában f. é. október hó 24-ikéről 1684. sz. a. kibocsátott körlevelem kapcsán szives tisztelettel s bizalommal fölkérem lelkésztársaimat, szíveskedjenek ez alkalommal a perselyeket a Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványaira szánt Károli-alap javára tenni ki s ajánlani a hívek buzgóságába; a bejövendő adományokat pedig egyházmegyéjük nagytiszteletű espereséhez küldeni, ki azokat összesítve lesz szives hozzám beszolgáltatni. Fogadják kiváló tiszteletem őszinte kifejezését, melylyel vagyok Budapest, 1891. november hó 10-én szerető szolgatársuk Szász Károly, püspök, úgyis mint a Protestáns Irodalmi Társaság elnöke.