Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-13 / 50/b. szám

retet szelleme a mely az 1791 : XXVI. törvényczikk fölött lebegett. A vallási villongás megszűnése után, a megnyugvással csakhamar megindult munka, a haladás ügyének ápolása, az emberszeretet erősödése, az összetartozás érzetének élénkülése sokszorosan gyarapitá hazánk erőforrásait, fokozta a képességet, hogy nehéz időkben szilárdul megálljon és fokozta képességét, hogy a népek családjában neki jutott szerepnek minél inkább megfelelhessen. Állami szempontból tekintve nagy az érdeme az 1791 : XXVI. tczikknek abban is, hogy az alapul vett elv kifejtésére és legnagyobb részében kellő alkalmazására törekedve, rendezte az evang. testvéregyházak viszonyát az államhoz, s ezzel az államszerkezet lényeges részébe hozott hasznos közreműködés előmozdítására szolgáló összhangot. A magyar állam ágost. hitv. evangelikus polgárainak nagyobb része egyszersmind nyelvére nézve is magyar lévén, a helvét hitvallásuak pedig majd mindnyájan a magyarsághoz tartozván s mert mindegyik felekezetnél élő nyelv az istenitisztelet nyelve : ennek következtében, a mint egykor üldöztetésük nagy kárára volt a magyar nyelv ügyének is, ugy viszont az 1791. 26. t.-czikk adta szabad mozgás és fejlődés nagy szolgálatokat tett a magyar nyelv ügyének és hathatósan közreműködött abban, hogy eme rendeltetésénél fogva állami nyelv jogaiba lépjen. És most még csak kettőt emlitek. Az egyik, a mi hangsúlyozva volt az 1791. 26. t.-cz. tárgyalása közben, hogy t. i. az ország törvényhozói minőségükben polgároknak érezzék magukat és polgári állásponton álljanak. Fontos ez, mert ezen nyugszik a jogosult állami követelmények érvényesülésének egyik biztositéka. A másik elv: szem előtt tartása annak, hogy a magyarhoni evangélikusok szabadságukat, önkormányzatukat saját kitartásukon kivül a magyar nemzet 100 év előtt is tanúsított jog- és szabadságszeretetének köszönik. Fontos ez, mert csak erősítheti a magyar államhoz való ragaszkodást. Tévedek-e ezek után méltóságos és főtiszt, gyűlés, ha állítom és állítom a meggyőződés teljes erejével, hogy az 1791. 26. t.-czikket nemcsak mi ismerhetjük nagy idők nagy eseményének, nemcsak mi emékezhetünk meg róla áldva és hálás szívvel : hanem mindebben őszintén osztozhatik velünk hazánknak minden fia, a fölvilágosodásnak, az emberméltóság diadalának minden barátja. De első sorban ez a megemlékezés, a köszönet és hála nyilvánítása bennünket illet. E haza minden igaz protestánsának lelkében az ember, a polgár, az egyháztag mindig egybeolvadt fogalmak voltak. De nem ezért illet bennünket első sorban a kegyeletes megemlékezés, hanem azért, mert egyszersmind azoknak a kincseknek, melyeket ez a törvény a testvér evangeliumi egyházaknak adott, mi vagyunk örökösei. Az a tudat, hogy mindazt, mit az 1791. 26. tcz. akár tartalomban, akar megalkotásának példájában, akár hatasában bármely irányban nyújtott, mi birjuk teljességében, mi birjuk egészen, megalkotása százados évfordulóját ránk nézve méltán ünneppé szenteli. Ha rágondolunk a nemeslelkü fejedelemre, ki e törvény alkotásánál oly hathatósan közreműködött, ha rágondolunk azokra az elődökre, kik e mü létrehozásában annyi szabadságérzet mellett annyi törvényességgel, annyi lelkesedés mellett annyi türelemmel fáradának, lehetetlen, hogy elismerés, köszönet és hála érzetétől ne dobbanjon meg szivünk. Tegyük le emlékükre ezen érzelmeink koszorúját e testvéries, együttes gyűlésünkben is. Tegyük le első sorban a békeközvetitő, a föl világosul t szellemű, alkotmányos érzelmű II. Lipót királyunk emlékére. Tegyük le a testvér evangyeliumi egyházak javának és jövőjének azon buzgó bajnokai emlékére, kik között gróf Teleki József és Balogh Péter vezérkedése mellett a Vayak, Rádaynak s a két Domokos, a Prónayak, Podmaniczkyak, a Radvánszkyak az első sorokban harczolának. Tegyük le azon katholikus férfiak emlékére, kik jogaink védelmében hű szövetségeseink valának és tegyük le azon primás emlékére is, ki a törvény létrejötte után, emelő példát mutatva utódainak, a béke és szeretet igéit hirdeté. Emléküket igaz dicsőség környezi, érdemeik magasztalására méltán nyilik a hálás utódok ajka. Egy sötét és fényes korszakokkal változó század telt el azóta, hogy elődeink vissza szerezték s örökül hagyták ránk evangyeliumi vallásunk szabad gyakorlatát s önkormányzatunkat. Egy százada annak, hogy az ellenzők részéről fölhangzott először, hogy a protestánsokat szabad vallásgyakorlatukban valódi és őszinte szeretettel szemlélik s hosszú viszály után a vallási béke a haza oltárán megköttetett. Azóta egy századon át, jó és rosz napokban, nemzedék nemzedék után őrizte, védte a becses örökséget s őrizzük, védjük mi is. S azóta egy századon át, ha fölbukkant is néha a szellem, mely a békét megelőzte, a haza polgárainak túlnyomó többsége, nehéz napokban is gondosan ápolta a felekezetek közti jó viszonyt s a vallási békességet. Évszázados tanúság ez az érdemnek nagysága s a szellemnek, melyből az érdem fakadt, áldásos volta mellett. — S ez a tanulságtétel legfényesebb elismerése, legékesebben szóló magasztalása az örök dicsőségnek, legnagyobbszerű kifejezése az utódok hálájának. Ebben a tanuságtételben az egymást fölváltó nemzedékek lelke azt a sugallatot követte, melyet a köztünk ülő költő Szász Károly oly szépen fejezett ki, mondván: «Forgó szerencse, rosszat, jót, a mit hoz, Légy hű magadhoz, nagyjaidhoz !» Él bennünk is e sugallat. És követjük, midőn őrizzük, védjük és nem pazarolni, de gyarapítani törekszünk az 1791. 25. t.-cz. által visszaszerzett és ránk hagyott örökséget, melyet valiásunk szabad gyakorlásában és önkormányzatában birunk. Követjük, midőn gondosan igyekezünk ápolni a hazai két evangéliumi egyház közötti testvéri viszonyt, miről ime e mai gyűlésünkkel is élő tanúságot tettünk. Követjük, ha nem csak közös gonddal őrködünk a közös örökségbe kapott kincs fölött, de teljesen áthatva a testvéri érzülettől, teljesen áthatva a vállvetett működés fokozottabb sikerének tudatától és nem keresve azt, a mi elválaszthat, de keresve azt, a mi összetart: megsokszorozzuk a figyelmet és erőt is, a melylyel a közös örökség fölött őrködünk. Követjük, midőn rendületlenül őrizve, védve a magunk jogát és szabadságát és tisztelve a másokét, mindenkor élénk viszhanggal fogadva és vallva azt a jelszót : hogy adassék meg államnak, egyháznak, egyes-