Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-06 / 49. szám

Megemelékeztek vallásszabadságunk ez áldott esztendejé­ről az iskolák is számos helyen, valamint egyházi lapjaink, sőt itt-ott a világi sajtó is. E kegyeletes visszaemlékezés bizonyára jótékony hatással volt híveink vallásos és egy­'házias szellemének emelésére! * Vallásos estélyek pesti egyházunkban. A má­sodik vallásos estély f. hó 2-dikán tartatott a Lónyay­utcai főgimnázium dísztermében. Közönség épen oly díszes és nagyszámú, mint az első alkalommal. A ven­dégeket Papp Károly lelkész, a rendezőség elnöke fo­gadta házigazdai szívességgel. Enek, ima, előadás, ismét ima és ének : ebből állott a programm. Az előimát dr. Szabó Aladár mondotta a nála szokásos kenetesség­gel. Előadást Lapunk szerkesztője tartott a vasárnapi iskolák történetéről, jelentőségéről, jelen állásáról és a vallás-erkölcsi éiet emelésére gyakorolt rendkívüli hatá­sáról. Elmondta, hogy miként alapította meg Raikes- Ró­bert, gloucesteri nyomdász az első vasárnapi iskolát, mi­ként szedte össze az elzüllött gyermekeket, s szerzett szá­mukra tanítókat és tanítónőket, akik eleinte pénzért, később egy lelkes ügybarát indítványára, ingyen közöl­ték a gyermekekkel a miveltség elemeit s mindenek fölött az evangéliumi igazságokat. Elmondta, hogy a vasárnapi iskolákat pártoló egylet hogyan adott rendü­letet a népiskolai könyvtárak, a vallásos népies irodalom, gyermeklap-irodalom ügyének s hatott jótékonyan az an­gol nevelés- és oktatásügy felvirágzására. Statisticai ada­tokkal mutatta ki, hogy a világ különböző részeiben több, mint egy millió önkénytes vasárnapi iskolai tanitó és taní­tónő buzgólkodik a gyermekeknek a Jézushoz való veze­tésében. Végül szólt arról is, hogy a vasárnapi iskolák üd­vös intézménye Magyarországban is meghonosult, sőt már itt is élénk egyháztársadalmi tevékenységet idezett elő. A közönség a mind végig érdekes és tanulságos előadást feszült figyelemmel hallgatta s az összejövetel után többen adtak kifejezést a tetszésnek, melyet bennök úgy a tárgy, mint az előadás keltett. Az utóimát Kenessey Béla mondta bensőséggel és melegen. — Jövő szerdán Balogh Ferencz debreczeni theol. tanár fog előadást tar­tani és pedig a zsinati tagokra és a mind inkább növekvő érdeklődésre való tekintetből a vármegyeház nagy termében esté 6 órakor. — (X). * A Luther-társaság köréből Bachat Dániel el­nök és hcholcz Gusztáv titkár aláírásával meleghangú nyomtatott felhívást kaptunk, melynek e fontos hivatású társaság számára uj tagokat kiván toborzani. Készség­gel támogatjuk pártoló szónkkal. Az 1885-ben alakult társaság kiadásában eddigelé két imakönyv (Gyurátz és Sántha) 1 Luther-életrajz . (Szeberényi) 3. évfolyam tót naptár, 1 magyar egyháztörténeti népirat (Hörk), 1 val­lástan! kézikönyv (Bereczky Bibi. történet), 1 tót el­beszélés-gyűjtemény (Zathureczky) látott napvilágot, most meg négy egyháztörténeti népiratka készül sajtó alá. A felhívás kiemeli, hogy az eddigi tagok (mintegy 250) tagdíjai nem képesek fedezni: ujabb tagokra van tehát szükség. Alapitó tagdíj 100 forint, rendes 5 frt (4 évi kötelezettséggel) pártoló tag lehet bárki, ki a társulatot bármily adományban részesiti. * Statisztikai kimutatás a görög nyelvet pótoló tanfolyamról. Az autonom hitfelekezetek gimnáziumai közül, mint a Sp. L. irja, ez évben 14-ben van görö­göt pótoló tanfolyam. Az intézet ötödik osztályában összesen 514 tanuló van bejegyezve s ezek közül 313 tanul görögöt, 201 pedig a görögöt helyettesítő tan­tárgyak tanulására vállalkozott. Az ev. ref. gimnáziumok közül Csurgón 36 tanuló közül 20, Debrecenben 88 közül 27, Hódmező-Vásárhelyen 30 közül 7, Máram; • ros-Szigeten 35 közül 13, Mező-Túron 23 közül 6, rimaszombati egy. prot. gimnáziumban 32 közül 20 ne tanul görögül. Az ágostai ev. középiskolák közül Epei jesen 26-ból 12, Iglón 53-ból 23, Rozsnyón 15-ből 4, Nyiregyházán 47-ból 29, Szarvason 49-ből 16, Selmec­bányán 20-ból 5, Pozsonyban 38-ból 10, a kolozsvári unitárius gimnáziumban pedig 22-ból 9 iratkozott a görögöt pótló tanfolyamra. Jelenleg az egész országban 77 gimnásiumban van szervezve a görögöt pótoló tan­folyam. Ezekben az ötödik osztálybeli növendékek száma 2711. Ezek közül 958, tehát a növendékek 35°/»-a nem tanult görögül. A mult iskolai évben a tanulóknak 30°/»-a nem vállalkozott a görög tanulására. * A protestáns egyházak zsinatja f. hó 5-én nagy számú érdeklődők jelenlétében ünnepélyesen meg­nyittatott. Az előértekezleten történt megállapodás sze­rint az alakulás és tisztviselők választása is megtörtént, valamint a presbyteri szövetség küldötte és az evang. zsinat küldöttsége részéről a testvéries üdvözlet is. Mind­ezekről csütörtöki számunkban részletesen referálunk. * A bécsi evang. egyház társadalmi tevékeny­sége. A bécsi ág. h. evang. egyházközségben egyesü­let alakult, mely azt tűzte ki célul, hogy a nagy ki­terjedésű osztrák főváros bel- és külterületén uj isten­tiszteleti helyeket vallásos összejöveteli állomásokat lé­tesítsen. Ezen kerületenként szervezendő állomásokon vasárnaponként, különösen az esti órákban, istenitisz­teietek tartatnak, s ezenkivül hétköznapokon, szintén az esti órákban vallás-erkölcsi előadások, felolvasások, estélyek tartatnak, időközönként pedig a nagyobb góc­pontokon szélesebb kiterjedésű vallásos ünnepélvek ren­deztetnek. Az előadásokat néhány kerületben már tény­leg megkezdték s a közönség nagy buzgalommal láto­gatja, a mi bizonyára jelentékenyen fogja fejleszteni a bécsi protestánsok egyházi közszellemét. Ugy tudjuk, . hogy Budapest is készül ehhez hasonló egyháztársa­dalmi actióra ! * Gyászrovat. Özv. Alföldi Sándorné szül. Gózon Ida és gyermekei Viktor nejével Niertit Fánival, Irén jegyesével Papp Zsigmonddal, úgy a maguk, mint a mélyen sújtott rokonság nevében mély fájdalommal je­lentik nagytiszteletű Alföldy Sándor kórósi ev. reform, lelkész- és f.-baranyai kiérdemült esperesnek a legjobb férjnek és atyának f. hó 26-án d. u. 3 órakor életének 61-ik, boldog házasságának 30-ik és lelkipásztorkodá­sának is 30-ik évében történt gyászos elhunytát. A bol­dogult bült tetemei f. hó 28-án d. u. 2 órakor, fognak a kórósi temetőben örök nyugalomra tétetni. Kóróson, 1891. évi november hó 26. Áldás és béke poraira! HIRDET2SEK. ki ajtót De! Az ajtó nyitvamaradása vagy becsapó­dása és minden léghuzam lehetetlenné van téve a mi 2—ó zajtalan önműködő ajtózáróink által. Osztr,-magyar szab., hatszor kitüntetve. Nélkülözhetetlen tem­plomok, iskolák, hatósági és minden magán épületre nézve. SCHULZE C. F. ÉS TÁRSA, Budapest, Teréz-körnt 3. szám. Bővebbet az árjegyzékben, mely ingyen és bérmentve küldetik. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: Szőts Farkas. DEUTSCH M.-féle műintézet, Czettcl cs Deutsch Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom