Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-06 / 49. szám

közvetlen szomszédságban a felsőbb leányiskola által is igénybe vehetők és igénybe is vétetnek. A kimutatott szükségletre fedezésül szolgál: 1-ször. A város által adott évi 600 frt 2-szor. Az egyházkerületi segély évi . . . 1000 » 3-szor. A szathmári egyház által adott évi . 320 » 4-szer. A németi-i egyház által adott évi. . 160 » 5-ször. A közelebbi évek tapasztalata szerint a rendes tandijakból, zongora- és kézimunka tandijakból bevétel .... 2000 » Az összes meglevő fedezet : 4080 frt. A fennt előterjesztett teljes berendezkedés melletti hiány e szerint 3218 frt. Mélyen tisztelt értekezlet! előtte állunk a kérdésnek, hogy honnan s miként nyerjen e hiányzó összeg fedezetet! Igazgató-tanács ugy találja, hogy a tandíj, mely most a helybeli protestánsokra nézve évi 26 frt, a vidéki protestánsokra és más vallásúakra nézve 36 frt, a kitűzött czélnak, intézetünk minél többek által való látogatása czéljának veszélyeztetése nélkül nem fokozható. Inkább mérséklése és lejebb szállítása volna annak kívánatos, ha a körülmények engednék. Igazgató-tanács körében megállapodás tárgyát is képezi, hogy a mint e közelebbi összeköttetésbe jövetel vidéki hitrokonainkkal, melynek alapjait épen most rakogatjuk — létesül; mindjárt a legközelebbi iskolai évben már, egyenlővé lesz téve a vidéki prot. vallású növendékek kötelezett tandija a helybeliekével. Az eddigi és jelenlegi megkülönböztetésnek is oka, nem szűkkeblűség, hanem az erősen való ráutaltság, és az a körülmény volt, hogy az intézet ugy alapitásának, mint fenntartásának terhe majdnem kizárólag a helybeli hitrokonok vállain nyugodott, tehát méltányosnak látszott, hogy azok, gyermekeik taníttatása esetén, a mérsékeltebb tandíj fizetés kedvezményében részesüljenek. Nem zárkózik el igazgató-tanács azon kétségtelen beismerés elől sem, hogy azon öt egyházmegyében, melyek támogatásának igénybe vételére intézetünk a főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés által utalva van, a legnagyobb részt csekély lélekszámú apró gyülekezetek, sokkal inkább terhelve vannak saját templomuk, iskolájuk, lelkész- és tanitó-lakjaik jó karban tartása, tisztviselőik fizetése, egyházmegyei, egyházkerületi közigazgatás koronként zsinat költségei előállításának anyagi gondjaival, sem hogy ezen tőlük távolabb eső czél érdekében, hogy a művelt középosztály leánygyermekei megfelelő képzésben részesüljenek, ujabb áldozatok hozatalára megkereshetők volnának. A mutatkozó hiány fedezetének kérdésénél tehát alig lehet másra, mint az egyházi társadalmi téren való tevékenységre támaszkodni. É téren pedig két ut áll előttünk, melyen elindulva hatni lehet és kell. Egyik az intézetet igénybevevő tanítványok számának szaporítására törekvés, másik, alapítványok, bizonyos évek sorára vagy élethosszigra tett ajánlatok gyűjtése. Az elsőt illetőleg bátor bizalommal hivatkozik és mutat reá az igazgató-tanács, a kormányzata alatt álló intézet tanulmányi színvonalára. Kivéve a női szakiskolákat, melyek bizonyos állásokra és élethivatásokra előképeznek, bár melyik hazai felsőbb leányiskolával kiállja intézetünk a versenyt. Mindazon családok körében tehát, a melyek leánygyermekeik részére eddig az óhajtott magasabb fokú műveltséget vagy a fővárosban, vagy egyik másik hírnevesebb zárdában keresték, a legnyugodtabb lélekkel és annál biztosabban ajánlható felsőbb polgári iskolákban tanításra jogosító okleveles tanerőkkel ellátott intézetünk, mivel kétségtelen, hogy az egész hazában több százra menő szerzetes nővérek közül, kik a leánygyermekek növelésével foglalkoznak, alig egy néhány lehet olyan, ha ugyan van, kik az országosan elismert és rendelt szakbizottságok előtt tett vizsgálatok alapján, polgári iskolákban azaz női középiskolákban való tanításra jogosító oklevéllel bírnának. De vegyük a mérsékeltebb vagyoni viszonyok közt élő, a közép osztályhoz tartozó családokat, s számítsuk ide a református lelkészek és tanítók családjait is, melyek az esetleg elérhető és elnyerhető anyagi haszonért óhajtanák megszereztetni leányaikkal a magasabb műveltséget és képzettséget. Művelt korunk számos kenyérkereső életpálya ajtaját nyitva tartja a nők előtt is, kik azok teendőinek végzésére a megfelelő előtanulmányokat megteszik, s a törvény által követelt szakképzettséget megszerzik. A szegényebb sorsú művelt családok leányai a világi részen is, de főként a többnyire számos gyermekkel megáldott lelkészi és tanítói családok leányai, vannak arra utalva, hogy kivált a férjhez nem menetel esetén tanítónői, óvónői, postai, távirdai, vasutaknál pénztárnoki, kereskedésekben kiszolgáló és pénztárnoki állások betölthetése utján önálló keresetforráshoz jussanak, s ennek segélyével abban a társadalmi körben, melybe bele születtek és a melyben felnövekedtek öntevékenységük által meg is maradhassanak. Már pedig törvény és miniszteri rendeletek által megállapított tény, hogy egy ily intézetben milyen a miénk, az alsó négy osztálynak jó sikerrel elvégezése följogosít arra, hogy az azt elvégző, a tanítóképezde, ovónőképezde első osztályába magát fölvétethesse, sőt följogosít arra, hogy a minisztérium által több helyen szervezett női kereskedelmi csupán 8 hónapon keresztül tartó tanfolyamot bevégezhesse. Ugyancsak az alsó négy osztályról nyert bizonyitványnyal pályázhatni a póstakezelói- és távirászati tanfolyamra való fölvételért is. A ki pedig már egy ily szervezetű felsőbb leánynevelő intézetben, milyen a miénk egész hat évi tanfolyamot bevégezte, bizonyos pótvizsga mellett kérheti a tanítóképezde harmadik évfolyamára való fölvétetését. Ha egyébre nem reflectálnánk is, csupán csak arra, hogy a ovodai törvény életbeléptetésével, hazánknak mintegy 16 ezernyi városa és községe óvónővel ellátandó leszen: már ez elegendő okul szolgálhatna arra, hogy a mérsékeltebb vagyoni állásban élő családok leányai közül minél számosabban előkészüljenek ama törvény gyakorlati életbeléptetésének idejéhez, kétségtelen levén, hogy a jobban díjazandó állásokra csakis magasabb műveltségű nők alkalmazását fogja megengedni az óvás ügyét szabályozó törvény és miniszteri rendeletek. Ily viszonyok között valóban csudálatos, hogy a jelzett anyagi helyzetű családok leányai közül, azok jövőjének biztos alapra helyezése czéljából jóval számosabban nem látogatják intézetünket, mint amennyien azt tényleg igénybe veszik. De valószínűnek tartja igazgatótanács, hogyha a vidéken számos propagatoriai lesznek ez eszméknek, megnépesül intézetünk ; miáltal még az is lehetővé válik a jövőben, ami régóta melegen ápolt buzgó törekvéseink és reményeink tárgyát képezi, hogy tanítónőképző intézetté fejlődjék. Ily minőségében aztán, nemcsak a műveltség utáni vágy; de a jövőjét építeni óhajtó, haszonkereső érdek is ösztönözne sokakat valószínűleg nemcsak a közelből, hanem a haza távolabbi vidékeiről is, hogy útba ejtsék intézetünket, s emeljék ennek népességét. Hiszen