Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-22 / 47. szám

szükség van arra, hogy az evangeliumi-protestantizmus czéljainak megvalósítása végett minél több evangéliumi erőt adjunk a női nemnek s gyűjtsük, szervezzük azokat, akik családalapításra hivatva nincsenek, diakonisszaszövetségekké, adjuk meg nekik úgy az evangeliumi keresztyénség, mint a gyakorlati szükség szempontjából a kellő kiképzést s lépjünk már végre teljes lélekkel a keresztyén-humanitárius törekvések mezejére. Minden lépésnél, a mit e téren teszünk, hasznos szolgálatokat tehet a diakonissza. Azért a harmadik kérdésre azt a feleletet keli adnunk, hogy 3-szor meg kell tennünk mindent, hogy ez intézmény felvirágozzék és megerősödjék. Nem ringatom magam e tekintetben illusiókban. Nem kívánok nagyszerű tervezgetéseket, sőt egyenesen kimondom, hogy a vallás-erkölcsi élet terén jobb szeretem a lassú, de biztos haladást, hogy úgy mondjam a szerves fejlődést. Az egyeseknek, a sziveknek és lelkeknek megnyerése a krisztusi, a testet s lelket egyaránt gyógyító szeretet megvalósítása végett: ez az egyetlen biztos út, melyen a diakonissza-ügy helyesen fejlődhetik. Nem arra kell tehát törekedni, hogy gyorsan érjünk el sikereket s felületes munkát végezzünk, hanem nyíltan ki kell mondani, hogy a diakonissza élete csak akkor könnyű, ha az élő, igaz Istennel van az megbonthatlan összeköttetésben, s ha az illető ismeri azt a hitet, mely a világot meggyőzi. Ezt azonban hirdetni kellene minél többször és minél többféle módon. Tudom, hogy e tekintetben történt már valami. A budapesti <cBethesda» derék elöljárói által közzétett jelentéseken kivül a debreczeni, sárospataki, pozsonyi s budapesti prot. egyházi lapok s a «Prot. Szemle» az eszme jogosultságának kifejtésére készséggel ajánlották fel hasabjaikat, de ha jól tudom, lelkészi értekezletek tárgyai közt hazánkban most csak másodszor fordul elő a diakonissza-ügy. Pedig minden tekintetben üdvös lenne, ha legalább ismerni tanulnók az evangeliumi protestantizmus egyháztársadalmi bámulatos munkáját. S hogy mindjárt arról is megemlékezzem, aki lelkésztársai előtt, ha nem is kizárólag a diakonissza-ügyről, de mégis arról is szólt, t. i. Czinke István-rb\, kijelentem hogy fölötte fontosnak tartom az ő általa felvetett eszmét, hogy t. i. elő kellene készítenünk a serdülő leányokat a diakonisszaságra. Ha azt a közönséges elterjedt felfogást, hogy a lányoknak első és legfőbb kötelessége a férjhezmenetel, azzal tudnók helyettesiteni, hogy az első az Istennek tetsző élet, akkor egyfelől a diakonissza-ügynek, de kétségkívül a családi életnek is jó szolgálatot tennénk. Az is szerény kívánat, aminek a «Prot. Egyh. és Isk. Lap» szerkesztője adott először kifejezést, hogy t. i. a zsinat rendeljen el egy diakonissza-vasárnapot s ha e kívánat teljesedésbe menne, akármily anyagi eredmény mellett is sokat érne, hogy általa az ügy mind ismertebbé válnék. Nagyon jó lenne felolvasásokat tartani a protestantizmus nagy emporiumain s felhívni a művelt protestáns közönséget, hogy legalább a meglevő intézeteket támogassa anyagilag. Igy lehet remélni, hogy a lelkészeknek lassanként mind több alkalma nyílnék a lelkes gyomai pap, Garzó Gyula példája követésére, aki, valamint Baltik ev. püskök, diakonissza-növendékeket toborzott. Hiszem, hogy a patakocskak majd folyammá egyesülnek s alkothatunk egy diakonissza- vagy beimisszió egyletet, melynek feladata lenne gyakorlati téren megvalósítani azt, a mit az elmélet szükségesnek javall s a mely a diakonissza-ügynek is nagyobb lendületet adhatna. Különben, hogy az egyesek az adott körülmények közt mit tegyenek, arra nézve kinek-kinek saját szive sugallata megmutatja a helyes utat, csak a közönyt és a kishitűséget tudjuk legyőzni. Most már miután köszönetet mondok a figyelemért, melylyel a tisztelt lelkészi értekezlet*) tagjai megajándékoztak, nincs egyébb hátra, mint hogy arra kérjem a lelkészi értekezletet: helyezze erkölcsi súlyát a jó ügy serpenyőjébe s mondja ki, hogy a diakonissz iintézméuy erősítését s felvirágoztatását h izai prot. egyházunk érdekei szempontjából szükségesnek tartja! Dr. Szabó Aladár. KÖNYVISMERTETÉS. Prédikátori Tár. Szerkezti. Ssáss Gerő kolozsvári ev. ief. ehő pap, esperes és egyházkerületi főjegyző. Uj folyam. III. kötet. i8pi. 237. nagy 8-rét lap. Ára 2 frt. Nagy lelki örömmel és sok igazi benső gyönyörködéssel tanulmányoztam át a Prédikátori Tár nem rég megjelent III. kötetét, a melyben igen nagy részben a fiatalabb írói nemzedék kért és nyert tehetségének megfelelő helyet s épen ez ifjabb nemzedéknél láttam nagy örömmel a prédikátori modornak némi előnyös megváltozását, a hangnak bensőbbé, igazabbá, közvetlenebbé válását, a léleknek az evangelium szelleméből való táplálkozását és az irálynak egyszerűbb, természetesebb, keresetlenebb, de azért választékos nemességét. Úgy tetszik, hogy e prédikációk legnagyobb részükben már nem csak eldörögnek, vagy szellemesen elczikáznak a hallgatók felett, hanem egyenesen hozzájuk szólanak, velük foglalkoznak, őket eszméltetik s a külső és belső élettel vannak összefüggésben. Mintha a Krisztus lelke teljesebben kezdene ismét ihletni ; mintha az ő mennyen és földön adott hatalmát jobban kezdenék érezni a prédikátorok és úgy tetszik, mintha elvalahára belátnák, hogy sehonnét máshunnét nem lehet venni a lelkeknek táplálkozását, mint csak abból az élő vizforrásból, melyből ha ki iszik, soha meg nem szomjúhozik. Kezdik érezni, hogy vissza kell menni magához ahoz az ős eredeti forráshoz, melyből a vallás eredetileg fakadt s vissza kell térni arra az egy és örök állandó alapra, a melyen kivül senki más fundamentumot nem vethet. A napi sajtó szinte banalis frázisként emlegeti örökké a fin de siécle-t s ennek megromlott társadalmi és erkölcsi viszonyait; de a legkomolyabbak is sokat foglalkoznak ezzel s a jelenségeket figyelő úgy veszi észre, mintha a romlásból valami megújhodás után vágyódnék a társadalom, mintha a sok bizonytalan^ és változó helyett valami állandót keresne, a melyben elvesztett nyugalmát megtalálhatná s convulsiói közül békességet nyerhetne. Ugy látszik, hogy az «őráljók» is kezdik e symptomákat észrevenni s szükségét érzik annak, hogy itt a legfőbb ideje, hogy minél közvetlenebbül mutassanak reá a Krisztus evangéliumának megújító erejére, megszentelő hatalmára, örökkévaló igazsagára és állandóságára. Kezdik látni, hogy mélyebbre: az evangelium, az emberi szív és a társadalom legmélyére kell lebocsátani a hálót, mert különben hiába állanak mellette napok és éjek hoszant. Ez ébredés tulajdonképeni okait keresni nagy feladat is volna, nem is tartoznék ide s csak a kérdést vetem fel: Vájjon a társadalom ébresztgeti-e az őrállókat, vagy ők a társadal*) Felolvastatott a pestmegyei lelkészértekezlet őszi gyűlésén, A. Némei:

n, fzept. iö-áo. Sserk.