Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-22 / 47. szám

mat; ez kezdi-e őket kényszeríteni, hogy többé ne frázisokat gyártsanak s dörgedelmes ürességeket mondjanak, hanem nyújtsanak reális táplálékot az Úr által megnyitott szikla forrásából és a Sin puszta égi mannájából ; vagy pedig ők kényszeri tik az embereket, hogy szemeik lévén egyszer már lássanak, füleik lévén egyszer már halljanak, s ne a maguk balgaságait kövessék? Mindegy, akárhogy van a dolog! A fő az, hogy ébredés mutatkozik. Á hajnal pirkad; igaz hangokon zengő kürtök hirdessék hát a nap feltüntét! Az ébredést fel kell használni. Az első kis felserkenés után még könynyen újra elalszik az ember, ha nem kényszeríti valami vagy valaki a felkelésre. Meg ne szűnjék hát az égi harsonák zengése tiszta hangokon zúgni : ((Ébredjetek, ti kik alusztok! és keljetek fel, kik már felserkentetek, hogy keljen nyomotokba nagy sereg !» Még egyelőre minden megnevezés nélkül csak általánosságban a fiatalabb prédikátorokat emeltem ki fentebb, holott legelőbb egyik kitűnő mesterről kellett volna szólanom, a kinek beszédeit a szerkesztő is legelsőknek tette. Szász Károly a legmodernebb kérdést, a keresztyén társadalom kérdését veszi vizsgálat alá egy négy beszédből álló cyklusban. (A keresztyénség lényege : Á szeretet; Az osztozó szeretet ; A könyörülő szeretet és A kölcsönösen segitő szeretet). Az I. a társadalmi életnek fogalmi meghatározása, lényegének felmutatása, alapjának megjelölése s e beszéd tulajdonképen kitűnő exegesise az I. Kor. XlII-nak ; a II. a socialisták utópiájának : a vagyonközösségnek képtelenségeire mutat rá egy értekezésben, mely egyszersmind egy culturhistoriai visszapillantás is ; inkább egy művelődéstörténeti kép, melyre csak egy-egy fénysugárt vet az evangélium s a fejtegetésekhez ez csak egy befejező gondolatot ad, de a mely aztán átvezet a II-ikat kiegészítő, teljessé tevő Ili-ikra ; mig a IV. a kölcsönösen segitő szeretetben találja meg a társadalmi kérdés: a tőke és a munka között levő ellentét megoldását. A fejtegetett kérdés egészen actualis ; a tárgyalás pedig igen értékes és nagyon, tanulságos a maga egyszerűségével, közvetlenségével, világosságával és mélyen vallásos jellegével. Á tárgy rendkívül nagy, részlete igen sok s különböző nézpontok alá esik, s innen, hogy egyházi beszédek keretében a részletek csak épen érintethetnek, mig bővebb kifejtésük inkább a felolvasó asztal mellé való ; igy a IV. beszédben érintett szegényügv rendezése vagy a kölcsönös biztosítás kérdése. De magukban véve már csak ez utalások, ez eszméitető gondolatok is fontosak s ujjmutatásul szolgálnak a társadalmi intensivebb tevékenységre. A fődolog pedig az, hogy Szász Károly megmutatta, hogy minő szempontokból lehet és kell a mind égetőbbé váló sociologikus kérdéseket a templomi kathedrára is felvinni. Péterfi József volt maros-vásárhelyi lelkész és esperes hagyatékából két beszédet vett fel a szerkesztő. Mindkettőt a nyomon járó, erős logikai következetesség, az értelmi világosság jellemzi; de mindkettő csakis az észhez szól, alig csendül meg bennük a kedély hangja. Egészséges, gyakorlati és józan ugyan a morál, melyet prédikálnak, de csakis morál; annyira, hogy pl. a «Szerezz bölcseséget!» czimű beszéd nem is a textusul szolgáló Péld. IV: 5 nyilatkozatát fejtegeti, hanem a florenczi Medicis Cosmosét s ennek életelve képezi az egész prédikáció tárgyát. E beszédnek III. része különben igen szép. A Prédikátori Tár 60 frankos jutalmát a bírálók Andrásy Kálmán búlyi ref. lelkész nagypénteki beszédének ítélték-oda. Felettébb csodálkozom rajta! Az egész beszédnek a formai kerekdedségén kivül a világon semmi egyéb érdeme nincsen. Stylusa hideg, szinte cynikus és ugyanilyen a felfogása is. Vallásosan építő elem semmi sincs benne. A szerzőt egy kicsit megfújta a modern tudomány szele, ettől rationalistává lett, ki a régi tanokban nem hisz, azokat kíméletlenül le is rombolja, de helyükbe épitő erejű újat nyújtani nem tud. A beszédet mindjárt azon kezdi, hogy megtámadja a Krisztus halálának elégtételi jelentőségét s az ilyetén való felfogást egyenesen keresztyén ellenesnek mondja s csinál Jézusból a legjobb esetben egy drámai hőst, kit erős egyéniségének a kora viszonyaival való összeütközése visz halálba. Megengedem, hogy az Atiselm-féle vicaria satisfactio a maga ex opere operato felfogásával a mi modern tudatunkba kevésbé gyúrható be ; sőt mondjuk ki, hogy abba már nem is fér be. De nem fér-e be magának a Krisztusnak tanítása az ő elégtevő haláláról és nem fér-e be a Pál apostol magyarázata és tiszta nemes felfogása ?! Es pastoralis tapintat-e az, hogy az ünnepi hangulatban felgyülekezett közönségnek minden előkészítés nélkül csak neki rontsunk, hogy atyámfiai, a mit Krisztus haláláról eddig hittetek, az keresztyén-és Istenellenes! aztán érzi szerző is, hogy igen merész dolgot cselekedett, meg is akarja enyhíteni, ' midőn igy szól : «azomban ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Jézus halála nem az emberiségért történta stb. (50. 1.); de azt már nem fejti ki, hogy a váltság a halált hogyan fogja fel, ha nem kell neki Anselm-féle magyarázat? Ha nagy dogmatikai kérdéseket fejtegetünk, bizony azokkal komolyan és mélyrehatókig kell foglalkozni, nem pedig csak egy-két mondattal végezni velük, mert különben többet rontunk egy beszéddel, mint a mennyit építhetünk 25 más prédikációval. Hová lenne ily modor meghonosulása és jutalmazása mellett nemcsak a dogmatikai, az evangeliumi öntudat, hanem még a mélyebben járó s lélektani okokat kereső kutatás, megfigyelés és a lelkekre való hatás is?! Micsoda kicsiny alakká lett e beszédben Jézus; a Krisztus fenségéhez meg már távolról sem tud szerző felemelkedni! Micsoda igazán banális kérdés ez az 56. lapon: «vagy már előre el volt határozva, Isten mintegv kijelentette neki (Jézusnak), hogy csak legyen nyugodtan, hiszen úgy is fel fog támadni harmadnap mnlva s neki nem fog fájni a halál ?» S ha rationalismusában, ridegségében ennyire ment szerző, akkor meg miként fér be az ő modern agyába az az evangeliumi szent mysticismus, a miről az 58. lapon szól : «De mit gondolt azzal Jézus, hogy restét keresztre fesziték ellenségei, midőn arról volt szó, hogy az emberiség jólétének alapját vesse meg ez áldozat által. O tudta azt jól, hogy a lélek felett nincs hatalma a gonoszságnak stb.» Nem kérdi meg szerző, hogy hát honnan tudta ezt?! Szinte kibékülünk a bírálókkal és a szerkesztővel, mikor aztán e cynikus beszédtől elfordulva ott látjuk, hogy volt még egy jutalmuk, a melylyel egyházi beszédet tüntessenek ki s e jutalmat Bitay Béla brassói segédpap beszédének adták. Oly jól esik belőle a biblia örök ifjú szellemét szívni be és jól esik a mint ennek a fiatal segédpapnak üde, szinte gyermeteg hivő lelke szól hozzánk. Az egész kötetben a jutalmazötton kívül még három beszéd van Bitaytól; de mindenik csupa biblia s mindenik tele van melegséggel. A biblia valami sajátságos ódonszerű zamatot ad nekik:

; pedig minden más meg egészen modern: a világnézlet, a theologiai álláspont, sőt még a stylus is. Sajátságos színezetű, rövid, szakgatott és mégis teljesen kerekded