Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-22 / 47. szám

vizsgák az ügyvédi szigorlatoknak megfelelően egyenlő jellegűek lesznek, azaz a tanítóképzés jelen jogkörének épségben meghagyása mellett a tanitóképesités, mint attól külön álló valami (épen ugy, mint az ügyvédi képesítés a jog tanításától különböző) kizárólag az állam jogává és feladatává tétetik. A tanitóképesités színvonalának emelése s a tanitói oklevél egyenlővé tétele szükséges nálunk különösen, mivel tudvalevő, hogy az egységes magyar nemzeti közszellemnek már a népiskolák utján való meggyökereztetését a különleges nemzetiségi, hitfelekezeti, helyi érdekek nem ritkán nagyon akadályozzák. Az eszmének teljes megvalósulása azonban jelenleg, midőn a tanítók fizetése » oly csekély, hogy a tanítóképzőkbe jóformán még félig gyermekek lépnek be, a lehetetlenségek közé tartozik s a tanítók egyetemi jellegű kiképzése s a tanitói oklevélnek az ügyvédi oklevéllel egyenrangúakká tétele csak eszmény lehet, de ezen fontos eszménynek fokozatos megközelítése végett már jelenleg követelhetjük a következőket : 1. Állítson fel az állam egyelőre az egyetemek székhelyein, vagy ha másutt is, de legfelebb 4—5, az egyes tanítóképző intézetektől teljesen független tanítóképesítő bizottságot, kizárólag az állam által kinevezett szakférfiakból (tanfelügyelők, tanitóképezdei tanárok és tanítók). E bizottságok szigorúan megállapított egyöntetű s magyar nyelven tartandó szigorlatok alapján adják ki a tanitói okleveleket s más testület ilyenek kiállítására ne jogosittassék fel. 2. A tanitóképesitő bizottságok életbeléptetése után fokozatosan megkövetelendő, hogy nyilvános népoktatási tanintézetekben ezentúl csak általuk képesitett tanítók működjenek s a külföldön nyert tanitói oklevelek is érvényreleneknek ny i 1 ván i ttassanak. 3. A tanitói oklevél által szeizett jogok a fentebbiekkel együtt egy külön, a tanítók képesítéséről szóló törvény által állapíttassanak meg s e jogok legalább is egyenrangúak legyenek az érettségi bizonyítvány által szerzett jogokkal. 4. A felső nép- és polgári iskolák tanitói, valamint a tanítóképző intézetek tanárai szintén ily külön vizsgálóbizottságok előtt tehessenek képesítő szigorlatokat, a szükséghez képest teendő módosításokkal. A tanítók tekintélyének emelése s a népoktatásügy felvirágzása érdekében egyaránt fontos reform életbeléptetése czéljából szükségesnek látszik, hogy az országos bizottság e tárgyról részletes memorandumot készítsen, melyben többek közt kijelölje mindazokat a pontokat, melyeket népoktatási törvényeinkben e szempontból megváltoztatni vagy kibővíteni szükségesnek látszik, hogy ez a memorandum az illető helyekre benyújtás előtt a tanitó-egyletek s tanügyi sajtó bírálata alá bocsáttassék. *) *) E tervezetet György Aladár készítette, a «magyarországi tanitó c országo bizottsága> legutóbbi ülésében magáévá tetle s a reform megvalósítása érdekében kérvényt intézett a közoktatási miniszterhez. Evang. református tanár. (A mi nincs a zsinati javaslatban.) (Vége.) De van a mondottakon kivül még sok nyomoruságunk, amiről a zsinati törvény mélységesen hallgat. Ez idő szerint csak egy fő-főbajt emlitek, olyat, amely már a házban van, pedig épenséggel nem kívánatos, hogy állandó vendég maradjon nálunk. Köztudomásu dolog, hogy a tanári önérzet és az egyházzal való együtt érzés sok helyt nagyon meggyengült tanárainkban. Hogy milyen alkalma van ennek az önérzetnek kifejlődni, azt az előbb mondottakból bőven megítélheti az olvasó. Ha már most hozzá veszem azokat az erős kifakadásokat, amelyeket egy traktualis gyűlésen a tanárok ellen hallottam, mikor arról volt szó, hogy egy bizonyos kormányzó tanácsnak nincs képviseleti joga, de mint főgimnáziumnak, a tanár karnak van képviselője az egyházkerületen. Az a traktus el is határozta, hogy a kormányzó tanács képviseleti joga mellett felit* a zsinathoz. Akik igy beszélnek, nem okosan beszélnek. Nem látják azt a szomorú jelenséget, hogy kálvinista tanárainkban éppen a kálvinista szellemből van a legkevesebb. Mikor tehát a tanárokat ki akarják zárni onnan, ahol mégis érezhetik, hogy nemcsak tanárok, hanem kálvinisták is, az illetők öntudatlanul azon munkálkodnak, hogy még az a csepp kálvinista egyházias szellem is ki veszszen belőlök. Tudva levő dolog, hogy régebben valamennyi professzorunk theologiát végzett, s többnyire papi jelleggel bíró férfiakból kerültek ki. Igazságtalanság volna el nem ismernünk, hogy sok kitűnő professzorunk került ki soraikból, s most is nem egy működik sorainkban. A többiekben is ha kevesebb volt szakképzettségűk, kárpótolt értök az igazi kálvinista zamat, a mely működésöket jellemezte. Ennek az időnek immár vége van. Nálunk most oly égető, oly nagy a tanár szükség, hogy a hazai róm. kath. tanitórendekből kell szereznünk ifjú tanárokat. És ez pár esztendő óta, évről-évre igy megyen. Nem baj. Jeles tanerőket nyerünk vele, de igaz kálvinistákká kellene őket nevelnünk. Megismertetni velők egyházunk szokásait, hagyományait. Persze akkor ismertetjük meg őket legjobban, ha minden egyházi gyűlésből kizárjuk 1 Nagyobb baj az azonban, hogy református ifjú tanárainkban is kevés a kálvinistaság. Ugy, hogy az igazi kálvinista tanártypus kivesző félben van. Sok a gymnaziumot sem kálvinista iskolában végezte, az egyetemen bizony mindenről értesülhetett, csak a mi egyházi ügyeinkről nem. Hogy magamról is szóljak, én is csak azért tanúsítok nagyobb érdeklődést egyházam ügyei iránt, mert véletlenül két évig theologus is voltam, ezt az időt persze az egyetemen be se számították nekem. Ezen a nagy bajon a zsinatnak kellene segíteni. A lélekszám szerint való szavazás ötletéből merült fel lelkemben az a gondolat, hogy igen is megszaporíthatnék szavazatainkat, de nem ugy ám, amint a hírhedt javaslat tervezi, hanem ugy, hogy az egyházkerületi csonka gymnasiumok egy szavazattal, s minden teljes gimnázium két szavazattal részt venne az egyház közigazgatásában. Ha a gimnáziumok szavaznak a zsinati és egyházkerületi képviselőkre, miért ne szavazhatnának — A magában véve is fontos tanügyi kérdésnek protestáns oldala is van, a mennyiben közvetlenül érinti az egyházak s közelebbről mindkét protestáns egyház tényleg fenálió taniló-képesitési jogát. Szívesen vennők, ha valamelyik szak emberünk a reformot ez oldalról Lapunkban megszellőztetné. Szerk,