Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-22 / 47. szám

a közigazgatási tisztviselőkre is? Persze e szavazatokat a gimnáziumok teljesen külön adnák be attól az egyháztól, ahol a iskola van. Ez a reform azt hiszem nem találna ellenzésre, mert az iskolákat közelebb hozná az egyházakhoz, a tanároknak részt juttatna az egyházi életben. Hiszen csak azt szerethetjük meg, amiről tudomásunk van, amit nem ismerünk, az közönyös előttünk. Pedig a ref. tanárnak éppenséggel nincs módja benne, hogy az egyházi életet gyakorlatilag megösmerhesse. A főgimnásiumok tanári kara tekintélyes egyházi adót fizet ugyan, de a tanári presbyter ritka holló. Egyedül az egyház kerületen képviseltethetné magát a tanári kar, de abban sincsen köszönet. Az igazgató tanács valószínűleg azért, mert neki nincs joga hozzá, hogy az egyházkerületre képviselőt küldjön, a tanári kar képviseltetése elé mindenféle akadályokat gördít. Evek telnek el, mig egyes gimnásiumoktól képviselőt lát az egyházkerület. (Ez nagy baj, ha igy van. Szerk.) Rendesen a napi dijak megtagadásával kényszeritik a professzorokat az otthon maradásra, s ezzel kapcsolatban egy mulatságos határozatot is hoznak, hogy az igazgató tanácsnak van joga meghatározni, mikor menjen a tanárképviselő az egyházkerületre. Valóságos torzképe a képviseleti jognak, legfeljebb példának jó arra, hogy milyennek nem kellene lenni. Fonákja annak, amit tennünk kellene. Őseink halállal büntették azokat, akik a nemzeti gyűlésen meg nem jelentek, de arra nem tudok esetet, hogy valakinek zokon esett volna, hogy a tanárok nem járnak el az egyházkerületre. Azt a panaszt azonban számtalanszor olvastan és halottam, hogy tanárainkban nincs egyháziasság. De hát hogy is volna! Ki látta az okát? A Mindeneket látó. Ki tett róla? Senki. Tegyen már egyszer a zsinat! De ez csak egyik oldala a dolognak. A másik oldalára rámutatott már régen e lapok nagytiszteletű szerkesztője, kinek ebbeli felszólalását igaz lelki örömmel olvastam. Értem az internátus dolgát, az állami tanárképző intézetek mellett. Nem is lesz nekünk addig igaz kálvinista professzorunk, mig ez az ige testet nem ölt. Az én szivem is hangosan feldobog, ha a protestáns egyetem nevét hallom, de bizony valljuk meg őszintén, hogy ebből csak a messze jövőben lehet valami. Oly szegények vagyunk, hogy eklézsiáinkat se tudjuk rendbe hozni, s inkább fogyunk, mint gyarapodunk. Az internátus segithet csak iskolai bajunkon. Csak még azzal óhajtanám kiegészíteni ez életrevaló indítványt, hogy a leendő ifjú tanárainkat egyházunk szervezetének történeti fejlődésére is oktatnák a magyar protestáns egyház története mellett. És e fontos, életbevaló ügyekről a zsinati törvényjavaslat mélyen hallgat. De bezzeg ugyancsak hangosan szól, hogy egyes partikuláris körök hatalmi vágyát kielégítse, a lélekszám szerint szavazásról, a konventi képviselők választásáról és a közigazgatási bíróságról! Vájjon azért gyül össze e legfőbb törvényhozó hatóságunk roppant költségünkkel, hogy egyetemes egyházunk kárára pártok uralom vágyának kielégítésén működjék s törvénynyel szentesítse a jogtalanságot, s ezen való nagy buzgalmában minden olyanról megfeledkezzék, amely egyházunk erejének megnövekedésére szolgál ? Nem az-e a zsinat nemes és üdvöthozó nagy szerepe, hogy minden pártikuláris félszegséget összetörjön? Az individuális erők kifejlesztésére ott van a traktus, az egyházkerület, de a zsinat a pártok felett álljon. Nagy és fenséges kötelessége gátat vetni az olyan törekvéseknek, melyek az egyetemes egyház békéjét feldúlják, s régi alkotmányát meghamisítják. Ne rontson a zsinat, hanem építsen ! A tanári fizetésekről ez idő szerint nem szólok. Kinevetnének ugyan, ha állapotunkat az állami iskolák helyzetével és fizetésével hasonlítanám össze, de azt szívesen elismerem, hogy némi haladás ezen a téren mutatkozik. Odáig már most is eljutottunk, hogy a tanári állás II. vagy III. osztályú papsággal egyértékü. De nem örvendetes jelenség, hogy idáig is csak a kormány folytonos nyomása alatt tudtunk elballagni! Mindezek után tisztelettel és bizalommal kérem a zsinati atyákat, tegyék komoly megfontolás tárgyává a középiskolák és tanáraik ügyét.*) Figyelő. (Folytatás és vége.) Az egyházi irodalomban protestáns előkelőségek levelezéseiben mind többször vettetik fel az eszme. A megvalósítás dicsősége azonban Fliedner Tódort illeti, akinek életénél pár pillanatra meg kell állapodnunk. Fliedner Tódor született 1800-ban, Eppsteinban. Atyja, egy derék lelkész korán hunyt el s özvegyen kivül ii gyermeket hagyott maga után. Igy az ifjú Tódor már nagyon korán megtanulta a nélkülözést. De nem csüggedt el. Rendkívüli szorgalommal tanult s e mellett az akkor rationalisticus áramlatok között is, a család köréből hozott bibliai keresztyénséghez legalább elvben hű maradt. «Sohasem tagadtam meg a Krisztus feltámadását)) irja ő maga később. De — mint egyik életirója megjegyzi — arra a meggyőződésre még nem jutott el, hogy a Krisztusnak ó benne is fel kell támadnia. Egyetemi tanulmányait Giessenben és Göttingában elvégezvén, a herborni theol. semináriumban töltött egy évet, hol a hitbuzgó Heidenreich gyakorolt rá erős befolyást. Egy ideig nevelősködött még Kölnben s 1822-ben lett a kaiserswerthi kis unionista egyház papja 340 frt fizetéssel. Kaiserswerth még mai napig is, a Fliedner munkássága eredményeitől eltekintve, jelentéktelen kis városka. Lakosai még ma is túlnyomókig katholikusok. Közelében van a Kaiserburg, honnan Hanno kölni érsek a még gyermek IV. Henriket elrabolta. Azt a IV. Henriket, aki oly ádáz gyűlölettel harczolt a pápák ellen s akit a pápa canossai vezeklésre kényszeritett. Most Kaiserswerthből oly küzdelem indult meg, a mely sokkal alkalmasabb arra, hogy legalább azt, a mi a kathölikus apácza intézményben rosz, félszeg, nem evangeliumi, kellően ellensúlyozza. Tévedne azonban, aki azt hinné, hogy Fliedner valami rendkívüli pénzadománynyal indította meg a dolgot. Sőt ellenkezőleg. Saját egyháza jutott a bukás szélére. A kis templomon nagy adósság volt még, s mivel a gyülekezet fizetni nem *) E cikk helyes intentióval több figyelemre méltó észrevételt tesz kö/.épiskoláink ügyére. Ezért közöltük. De cikkíró észrevételeiben sok subjectív vonás van. Nem egyszer oly dolgokért tesz szemrehányást egész általánosságban, melyek iskolai rendtartásunknak és szervezetünknek nem általános hibái, hanem a tökéletlen végrehajtás és hiányos alkalmazás kifolyásai. Ezekre vonatkozólag jövőre egy másik cikkünk az érem másik oldalát is fel fogja mutatni. Szerk. TÁRCA. A diakonissza-intézmény története és fontossága.