Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1891-11-15 / 46. szám
győződés utján: bizony azzal a folytonos szintelenkedéssel s formális kálvinismussal csak ártunk a több felekezetek tagjainak, mivel azok körében egyedül az egészséges kálvinizmus által ellensúlyozható egyoldalú felfogások irtózatos erővel és kárhozatos irányban fejlődnek ki. Ha mi nem adjuk azoknak a millióknak, akik egyházunk tagjai, a minden életviszonyt átható, megújitó, a családi és társadalmi életet uj életre keltő evangéliumi reformált élettényezőket, ha nem gondoskodunk arról, hogy minden reformált egyház, sőt egyén, valóban öntudatos letéteményese legyen a kálvinista elveknek s megvalósítója, gyakorlója a kálvinista erkölcsöknek, bizony, nemcsak hogy nem használunk a nemzetnek, hanem inkább a nemzet testét a legfontosabb pontokon bénítjuk meg. Mivel tehát egy anyagilag, értelmileg s erkölcsileg számának megfelelő súlylyal biró kálvinizmus valóságos szerencse minden más felekezetre s erőforrás a nemzetre nézve, igyekezzünk az igazi evangeliomi reformált felfogásoknak a nép tömegébe vivő olyan s annyi uj csatornát nyitni, amennyi elégséges és szükséges arra, hogy a magyar kálvinizmus a benne rejlő őserőket teljes díszökben kifejthesse. Igy jó értelemben neveljük, ápoljuk s erősítsük a református öntudatot. Pannonius. Nem lesz jó, a mit akarnak. Kezdve attól, midőn tisztelt barátom, dr. Aristophanes felszólalt a lélekszám szerinti szavazatjog behozatala ellen, bár szívem húzott az álláspontja felé, de a pro és contra érvek egész özönét végig olvasva, nehezen tudtam kivenni, melyik félen van hát az igazság ? Most azonban, hogy megjelent R. K. urnák «Mit is akarunk hát ?» cimű programmszerű czikke, bizonyitgatásai meggyőződésemmé tevék, hogy nem lesz jó, a mit akarnak. E tekintetben a tudós tanár urnák nagy köszönettel tartozom, mert végre segített kibontakoznom a homályból. Abból indulok ki, amit R. K. úr is elismer, hogy «a legkisebb anyagyülekezet is élő egység.» Azt mondja, hogy ezt senki nem vonja kétségbe és mégis igy okoskodik : «Ha a presbyterium, a gyülekezet az egység, akkor a második fokon bizonynyal ezen presbyteriumok által repraesentált gyülekezetekből alakult egyházmegye az egység; a harmadik fokon pedig az ezen egységet képező egyházmegyékből alakult egyházkerület az egység, tekintet nélkül az illető gyülekezetek, egyházmegyék és kerületek népességére. Gyülekezet = gyülekezet, tractus = tractus, superintendentia = superintendentia.w Nagyon szép ez a mathematikai formula, menjünk hát ezen a nyomon a — az egyik gyülekezet, b —• másik. Mindenik „élő egység-" s mivel az egység önmagával egyenlő, mert egy dologban két különböző egység nem lehet, tehát a — b, csak a nevük más, teszem azt egyik Debreczen, másik Dabas. Most már (a -jb + c + stb) egy egyházmegye, mondjuk, van benne tiz egység. Másik (a + b + c + s t b) másik egyházmegye, mondjuk, van benne husz egység: «Tractus = tractus.» Tehát R. K. úr okoskodása szerint, ha I = r, akkor 10 = 20; persze azt nem vette számításba, hogy egyikben több egység van, mint a másikban. Hja ! bocsánat... e két utóbbi már ,,másodfokú egység." Ugyan milyen lehet az, mert ilyet eddig nem ismert sem a praxis, sem a theoria. Be szépen is lehet igy okoskodni ! Az állani az egység, a család már magasabb, a község legmagasabb, a járás legeslegmagasabb egység, a megyére már nem jut comparatio, legfeljebb igy fejeznők ki: «i5 » — vagyis az egyén az ötödik hatványra emelve. És aztán miért volt mindez ? Azért, hogy kényszerítse az ellenvéleményűeket annak beismerésére, hogy ha következetesek akarnak maradni, hát ismerjék el, miszerint r nem annyi mint 1. Ezért volt szükség a másod és harmadfokú egység elméletének felállítására, pedig ez éppen olyan, mintha azt mondanók, hogy 1 kgr. kőszén csak kőszén, de egy zsák kőszén már másodfokú egység, tehát az graphit, egy vaggonnal pedig harmadfokú egység lesz, az tehát már gyémánt. Pedig figyelembe kellett volna venni azt, hogy az, a mi összeg, egység nem lehet. Ilyen okoskodással — bocsánat — bizony csak azt lehet meggyőzni, a ki «nagyon jámbor ember*) ; ellenkezőleg ebből is kiviláglik az, hogy mig minden gyülekezetet jogilag élő egységnek veszünk, addig azokat jogilag egyenlőtleniteni természet ellenes, következetlen eljárás. De éppen nem következetlen eljárás az, ha egy egyházmegyének vagy kerületnek a benne levő monasok számának megfelelő képviselete van, mert igy hozza azt magával az egyenlőség és méltányosság elve. Méltányosságot mondottam, mert a nevezett czikk is erre hivatkozik, midőn a lélekszám szerinti szavazatjog behozatalát sürgeti. Tehát az egyes embert vennék alapul és nem a gyülekezetet, mert hiszen egy dologban csak egy alap lehet. Ebből kiindulva kezdődnék meg tehát ezentulra a ref. egyházi jogfejlődés. Azt mondják, hogy a nagyobb gyülekezetek nagyobb terhet is viselnek, ezért szükséges, hogy több joguk legyen. Első tekintetre tetszetős és a «do ut des» elvének megfelelni látszik. Most már lépjünk reá az új jogalapra. Egyik egyes ember is több terhet visel, mint a másik, szükséges tehát, hogy több joggal is birjon. Avagy nem méltányos dolog-e, hogy a 40 frtot fizető egyháztag szavazata tizet számítson a 4 frtot fizetőével szemben ? «Szinte azonnal hallani vélem az ellenvetést : Hja, paraszt, az más!» Pedig «a ki A-t mond, annak B-t is kell mondania», igy tanultam én ezt R. K. úrtól s ha az elvet egyszer ki mondjuk, annak igy kell lennie. Aztán milyen szép lesz a jövő presbyteriuma, melyben ott ülnek felerészben a virilisek. Bizonyára a huszad'.k század elejére megkapóan fogja a magyar kálvinista egyház megvalósítani az egyenlőség, a liberális— mus Krisztusi elvét az adóforint után. Most már én vagyok bátor kérdeni, hogy tetszik-e az ilyen jog felosztás? Ha igen, akkor tessék megcsinálni, de aztán nézzünk egy kissé jobb szemmel Róma felé. Nagyon szépen, majdnem kézzelfoghatókig van előadva az egyháztörténetben, hogy a keresztyénség első századaiban mint fejlődtek ki és lettek lassanként több-több joggal fölruházva bizonyos metropolisok, illetve azok képviselői. Azt mondják, a történelem néha ismétli magát. A protestantismus is már létezésének negyedik századát éli. Pedig bizony volt eddig abban valami fölemelő, hogy mikor össze jött a szent confraternitas, a
