Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-04 / 40. szám

Protestantizmus és állam/) Az 1848 : XX. törvényczikk kötelezi Magyarországot — a mennyiben egy törvényben adott kötelező igéret kötelezheti, — hogy a protestáns felekezetek egyházi és iskolai szükségleteit fedezni fogja. Nem azt mondja a törvény, hogy az összes polgárokét, hanem azt, hogy a protestánsokét. Ezt a törvényt a gyakorlatba nem vitték át soha. Maga közvetlen szerzője, az 1848-iki kultuszminiszter, a segélyezéssel elégedett meg, az államkincstár helyzetére való tekintetből. Ez részletfizetés volt, sőt annál is rosszabb, mert e segélyezésben részesítvén a róm. kath. egyházon kivi.il az összes felekezeteket, azon preznmcziónak nyitott utat, hogy a jogforrás is ugyanaz. A jogforrás pedig más. Kétségkívül fönnállanak ma is ama nyomós politikai indokok, a melyek magyar nemzetiségi szempontból a magyar politika föltétlen követelményévé teszik a protestáns egyházak gyámolitását; fönnáll a segélyezés szüksége hatványozottabb mértékben ma, mint 1848-ban. Elég ennek általános elismert voltára bizonyítékul fölhozni ama meleg szavakat, melyeket a folyó évi költségvetési vita alkalmával Apponyi Albert gróf mondott, kit bizonyára nem lehet túlságos elfogult előszeretettel vádolni a protestáns érdekek iránt. De nem ez a kérdés, hanem a jog kérdése. A magyar protestáns egyházaknak több joguk van, mint a többi segélyezett felekezeteknek. Azok kérhetnek segélyt vagy segélyfölemelést méltányossági, politikai okokkal: a magyar protestáns egyház követelheti a részére kötélezőleg adott igéret beváltását íme ez a kérdés lényege a protestánsok jogi állapotára. Ennek adott kifejezést Mocsdry Lajos minap a tiszáninneni egyházkerület közgyűlésén, s az álláspont jogi helyességéből egyáltalán nem von le semmit az a tapintatlan, formában és lényegben egyformán igaztalan okoskodás, a melynek keretében látta helyesnek igazolni álláspontját. Mert a dolog politikai részét illetőleg mi teljesen eltérő álláspontot foglalunk el attól, a melyet Mocsáry Lajos foglal el. Reánk nézve világos, hogy Tisza Kálmánnak van igaza: a protestáns egyháznak politikai érdeke az állammal karöltve haladni, ha egyáltalában lehetne is föltenni állandó ellentétet a magyar állam és •) E cikk egyik napi lapunkban jelent meg. Szerző engedélyével veszazük át. Felfogásunkat híven kifejezi. Szerk. a par excellence magyarnak nevezett egyház között. Ez az álláspontunk az állammal szemben : megelégedni emelkedő részletfizetéssel az 1848: XX. törvénycikkben vállalt kötelezettségével szemben, de tekinteni e részletfizetést nem egyoldalú segélynek, hanem törvényes kötelezettség teljesítésének, sürgetni e segély fölemelését a viszonyok javultával, de nem helyezkedni az állammal szemben az exekváló hitelező merev szempontjára. Sokkal súlyosabb azonban a kérdésnek második része, semhogy hallgatással mellőzhetnők azt, különösen ma, midőn egyházkerületeink a zsinati előmunkálatokkal foglalkozva, a nagy rétegekben érzett s illetékes oldalokról fájó szívvel elismert nyomor tudata alatt könnyen letévedhetnének esetleg az egyenes útról. A mi kérdésünk kérdés az állammal szemben, de nem kérdés a többi felekezetekkel szemben. A mi kérdésünk támogatására — az igazság és politikai konsziderácziók súlya alatt — bátran fölhívjuk az egész országot, a katholikusokat ép ugy, mint a protestánsokat; de igaztalannak és sérelmesnek tartjuk összekeverni ügyünket fölösleges, indokolatlan támadásokkal a róm. kath. egyház ellen. Az alapok és alapítványok ügye nincs ma napirenden-. De ha napirenden lesz is, a mint óhajtjuk, hogy ezen settenkedő kérdés újra teljes világossággal tárgyaltassék, az nem a protestánsok és katholikusok, hanem állam és az egyház közti kérdés, a melybe magunkat, mint egyházat, illetéktelen birául fel nem tolhatjuk. Még gyűlöletesebb a kath. autonómia kérdése. Mi közünk nekünk ahhoz? Minden egyháznak joga van saját hitelvei és legjobb meggyőződése szerint rendezni be magát. S ugyancsak nem szép dolog volna a protestáns egyház részéről, melynek autonomikus küzdelmét boldog emlékezetű Bartakovics olv melegen támogatta, most állást foglalni a kath. autonómia ellen. De joga sincs hozzá. Mint magyar emberek és politikusok csak örvendhetünk a mozgalomnak ; mint autonómiánkra büszke protestánsok csak bátoríthatjuk annak híveit; de mint egyháznak: semmi közünk hozzá. S bizonyára ez álláspontot^ foglalja el a protestáns egyház egyeteme is. Érzi jogát, érzi nyomasztó szükségét; de e kérdést le akarja számolni méltányosan az állammal, autonómiájának teljes fentartásával. Ez erős jogi helyzete mellett a politikai érdek nevében is reméli az egész ország támogatását; de ugyanakkor határozottan tiltakozik minden oly felfogás ellen,