Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-04 / 40. szám

számú egyház, ha azt is ott egy egységül számítjuk ? Egységül a gyülekezet venni s mégis az egyes adózását venni a teherviselésnél számításba, legalább is következetlenség. A bizottsági javaslat azonban míg egyfelől a nagy egyházakat a kicsinyek általi majorizálástól, sok ezer lelket néhány száz általi leszavaztatástól védi, másfelől bölcs mérséklettel szab határt a másik igazságtalanságnak, hogy néhány nagy egyház csak lélekszámával tízszer annyi számú kis egyházat majorizálhasson, mikor az egy egyház szavazatai motívumát 12-ben állapítja meg. Én ez intézkedésben saját, tisztán keresztyén s orthodox álláspontomat a méltatlansággal s gyakorlati czélszerűséggel látván egyenlítve, ahhoz hozzájárultam a bizottságban s támogatni fogom azt a zsinaton is, és nem félek attól, hogy lelkem ismerete egyházam jogalapjai ellen árulással, vagy azzal fogna vádolni, hogy egyházamat a halálos veszedelembe dönteni segítettem. Óvakodjunk, tisztelt közgyűlés a nagy mondásoktól. Ne siessünk bűnnek vagy merényletnek bélyegezni valamit azért, mert mi azt nem helyeseljük, becsüljük meg másban is — a magunkéval netalán ellenkező meggyőződést — s mindenekfölött ne siessünk gyanúsítani a czélzatokat, mert a gyanúsítást szórul-szóra lehet fordítani a gyanusitóra is! Az egyház alkotmányi részből még csak egy tárgyat kívánok említeni: a lelkészválasztási javaslatot. Örömmel konstatálom, hogy a tiz év alatt annyi visszaélés és ferdeségszülőjét, a kandidácziót a hírlapi és egyházi közvélemény csaknem egyhangúlag elitélte s e részben a bizottsági javaslatot, mely azt elveti, a nagy többség helyeselve fogadta. Az egész javaslat ellen — elismerve ellenzői is, hogy az egy nagy lépés a szabad választás felé: két oldalról van ellenvetés. Egyfelől keveslik benne a szabad választásra törekvést s volt — a ki egyenesen a kinevezést javasolná, ha merné, másfelől némelyek az egyszerű lelkészi képesítéssel bírók közt (a kik a második képesítő vizsgát letették) minden további fokozat nélkül teljes^ szabad választást kívánnának proclamálni. Én, a szabadság s a szabad választás őszinte barátja, e merész lépést egyszerre megtenni nem merném. Nem csak azért, mert ezzel a tapasztalt és érdemeket szerzett idősb egyházi szolgákat egészen kiszolgáltatnak az iskola porát alig lerázott még tapasztalatlan fiatalság külső előnyeinek ; hanem, mert a tapasztalatlan ifjút, a kis egyháznak és annál inkább egy nagy s népes gyülekezetnek a vezérletére még képesnek nem tartom s időt akarok neki engedni, hogy tapasztalást, no meg érdemet is szerezzen, mielőtt tapasztaltabbakkal s érdekesebbekkel versenyre lépne. A minősítés fokozatait lehet szabni még engedékenyebben és szabadelvűebben, mint a javaslatban tervezve van; de a minősítés fokozatosságát elejteni nagy hibának tartanám. Emelkedtek hangok a meghívás utján való választás ellen. De vájjon nem ez-e az igazi protestáns választás? Nem az volt-e 300 éven át, egész a legutóbbi zsinatig, még az a szerencsétlen candidatiót megteremtette? Örvendjünk, hogy a tiz év e végzetes tévedésből alaposan kigyógyított. Olvastam kifogást a miatt is, hogy a javaslat a választások rákfenéjéről, a korteskedésről és lélekvásárlásról egy szóval sem emlékezik, nem hogy azt a legsúlyosabb büntetéssel sújtaná. De hisz az nem ide, hanem a fegyelmi bűnök sorába és a fegyelmi eljárás alá tartozik. A fegyelmi részről szólani szakértő jogászokra bizom. Az az egy jó szokásom meg van, hogy a mihez nem értek, ahhoz nem is szólok. Az egyházi adózás kérdése kétségkívül a legnehezebbek egyike ; mert általanos adókulcsot megállapítani s kötelezővé tenni, sőt az adózásra nézve átalános elveket ís megállapítani : százféle gyakorlatunk mellett, egyházaink békéjének felforgatása és igen nagy kártétel nélkül nem lehet. Mint új s még meg nem gyökeresedett intézménynél, a közalap-adó rendezésénél, inkább lehetne továbbmenő újítást tenni, ennek növelése érdekében, a kulcs szabatosabb meghatározásává], bár oly messze menni itt sem javasolnám, mint azok, a kik egyenesen az állami adót ajánlják kulcsúi. A közoktatási rész iránt legkevésbbé érdeklődnek a javaslat vitatói. E részhez alig szól valaki, vagy csak mellékesen s hidegen. Vagy igen tökéletes a javaslat, vagy nem elég sensatiós. Én szerettem volna, ha protestáns hagyományainkhoz a bizottság jobban ragaszkodott volna, s nem adta volna magát egészen át az állami vezetés járszalagának. Szerettem volna több önállóságot s öntudatos megemlékezést arról, hogy három századon át a protestantismus volt a tanügy vezetője, irányzója hazánkban — ma, egy egészségtelen és kapkodó irány minket is áramlatába sodort, s nekünk szavunk sincs ellene; megadjuk magunkat még jobb meggyőződésünk ellenére is ! (Vége köv.) Szász Károly.