Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-09-27 / 39. szám

«Midőn arról van szó, hogy egyházi törvényeinket újra átnézzük, s azokat némely lényeges részeiben módosítsuk, azt hiszem, nem lehet figyelembe nem venni, hogy milyen a helyzete és viszonya egyházunknak hazánkban, hogy minő szellem s minő irányzatok jelentkeznek a nemzet és társadalom kebelében)). Nektek szólnak e szavak, kik a vélemények harczában oly hamar ellenséges pártokra szakadtok s fanatismussal vonjátok kétségbe mások jóakaratát, hithűségét, ha az a tieitekkel nem egyezik s oly hamar készek vagytok sárral dobálni be s elkedvetleniteni azokat, kik nem a ti utaitokon s nem a ti gondolataitokkal igyekeznek a közös czél felé. Nektek szól a vezér, a zsinat előestéjén, hogy félretéve minden pártoskodást, csak a bölcsességnek, csak az igazságnak és jó tanácsoknak sugallatára hallgassatok, s mint egy ember álljatok azon a zsinaton a világ előtt, mint egy ember lássátok helyzetét és bajait egyházunknak s mint egy ember öltözzétek fel azokat az erősségeket, melyek azt a bizonyos szellemet s irányzatot eredménytelenekké teszik! ((Ilyen viszonyok közt gondoskodnunk kell, hogy a jövő nemzedéknek már gyermekkorában kebelébe csepegtessük a vallásos buzgalmat s a hitfelekezethez való ragaszkodást)): ez meg ti nektek szól, tanítók, tanárok és lelkipásztorok, kiknek keze alatt felnőtt egy nemzedék, mely kezdi nem ismerni apái hitét, vagy ha tanulta is, közömbössé lett iránta, mert bennetek életadó vallásos buzgalmat s hitfelekezethez való ragaszkodást soh'se tapasztalt. ((Lehetetlen az anyák neveléséről megfeledkeznünk)): fényes nagy egyházak, egyházkerületek, ez meg ti nektek szól, kik e téren még mit se tettetek! ((Szükséges továbbá, hogy oda törekedjünk, hogy minél inkább képesek legyünk szegényebb egyházainkat, a melyek különben nemcsak elsatnyulnának, de végre el is pusztulnának, anyagilag támogatni s azok szellemi gondozása iránt rendelkezni)): ezekből meg ti értsetek, kik irigylitek, hogy a szegényeknek prédikáltatik az evangelium, kik nem szégyellitek annak a néhány lillérnyi áldozatnak az alábbszáílitásán fáradozni! ((Szükséges azokat, kik magasabb tudományos miveltségre törekednek, egyházunk szárnyai alatt álló intézetekben kiképeztetni, hogy öntudatosan vallják magukat egyházunk híveinek)) : ez meg titeket akar bátorítani, buzdítani, kik nemes vágygyal, szent lelkesedéssel sürgetitek a tanitó- és lelkész-nevelés reformját, s epedve várjátok a tanár nevelő intézetek eljövetelét. «Ha azt akarjuk, hogy egyházunkat nemcsak a szabad vallásgyakorlatban, nemcsak hitelveiben, hanem önkormányzati jogaiban is fentartsuk, akkor nem lehet és nem szabad ezt másra, mint saját buzgalmunkra, saját áldozatkészségünkre, s saját anyagi erőnkre alapítani.)) — Ez a beszéd egyik legfontosabb passusa, melynek több oldala van. Szól e nyilatkozat először azoknak, kik a közelebbi években felkapott ábrándos jelszavak után indulva, már arról kezdtek álmodozni, hogy a magyar állam mihelyt felkérik reá, rögtön kész lesz papjainkat és tanítóinkat az államkincstárból fizetni. De szól azoknak is, kik szegény egyházaink, papjaink és tanítóink türhetlen nyomorát látva, e bajon segíteni nem akarnak, erélyes intézkedések tételére nem gondolnak. Már pedig, «ezt nem szabad másra, mint saját buzgalmunkra, saját áldozatkészségünkre, saját anyagi erőnkre alapítani.» Midőn ez igaz és bölcs princípium hangsúlyozását egészen helyeseljük, csak azt sajnáljuk, hogy az elnöki megnyitó nem mutat rá a módozatra is, hogy az egyházunkat helyenként már-már romlással fenyegető szegénységen miként lehetne segíteni. A kálvinista egyház épen azt várja mai vezéreitől, hogy a ((gyülekezeti tagok kötelességszerű hozzájárulásának)) nagy princípiumát okos institutióvá szervezzék, mely mellett a (csaját anyagi erőnk)), (csaját áldozatkészségünk)) az egyház fentartásában és megerősítésében kinek-kinek tehetségéhez arányosittassék. Mert tudva levő, hogy egyházaink fen tartásához épen a kis és szegény gyülekezetek tagjai járulnak már-már elviselhetetlen teherre], mig a népesebb gyülekezetekben élő hitsorsosaink sokkal csekélyebb és bátran okozható erőt fejtenek ki egyházunk fentartásában. Vájjon nem lehetne-e az egyházi teherviselést arányosabbá tenni ? Vájjon nem volna-e a közegyház érdekében üdvös, a szegénység megszüntetése érdekében kívánatos, hogy az egyházi adózás a tagok erejéhez mért gyökeres reformnak vettessék alá, a zsinat által elrendelendő összeírás alapján ? Nekünk elvitathatlan erős meggyőződésünk, hogy ((egyházunkat a mostani borzasztó szegénységéből csak a teljesen keresztül vitt jőve delem-aránylagos adóztatás ragadhatja ki és semmi más eszköz nem.)) Az tenné ma a legnagyobb jót a hazai kálvinizmussal, a ki a főgondnoki megnyitóban is hangsúlyozott köteleségszerű önfentartás elvét a gyülekezeti tagok tehetségéhez arányított adózási rendszerben okos institúcióvá alkotná. Uraim, főgondnok és püspök urak, ezt ti ha komolyan akarjátok, megtehetitek s általa magatoknak