Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-09-20 / 38. szám

ugy kívánja, mindjárt el is állok önmagamtól, épen azért nem is indítványozom, hanem csak a legalázatosabb tisztelettel kérdezem, hogy vájjon ő méltóságának magasabb sugallatú bölcsesége nem vélekedik-e ugy, hogy ezen törvényt ujabb consideratio tárgyává kellene tenni? De vigyázz kedves kollegám, hogy a míg ezt elmondod, jól felforgasd a szemed fehérét és jól meggörbítsd a vastag nyakadat, mert különben baj ér! Bizony megdöbbentő kísérletek ezek az emberi jogok és a közszabadság ellen, s ha a zsinat igy elfogadja, szégyenfoltot üt vele a kálvinista egyházra, és halálos veszedelmet olt belé, mert az igazságszolgáltatás megromlása a társadalom végső veszedelmét jelenti. III. Harmadik veszedelemnek mondtam azt, hogy a törvényjavaslatból hiányzanak az ujabb erélyes intézkedések a közmondásos kálvinista szegénység megszüntetésére. ((Szegénységet avagy gazdagságot ne adj Uram énnékem)), — igy imádkozik egy helyen a szentírás; és ebben is, mint minden szavában, az életnek bölcsessége nyilatkozik, mert mind a szegénységnek, mind a gazdagságnak nagy veszélyei vannak. Különbözők és ellenkezők ; de veszélyek. A kalvinismus az egész világon bölcsen követi az arany közép utat, csupán két pontján tér el ettől, ellenkező irányban: az anglikán és a magyar egyházban. A mi magyar egyházunk a 16. században nem tudta magához ragadni az egyházi vagyont, mert a rabló urak s néhol a rabló törökök ebben megelőzték ; a következő két században pedig akármit szerzett a maga erején, azt a bécsi kormány elvette tőle, ugy hogy igazán legjobb volt nem szereznie semmit, hanem egészen élő tőkére támaszkodnia. 1791-en innen nincs akadályozva a gazdagodásban ; de a mostoha idők alatt megszokta a szegénységet, annyira, hogy számosan vannak egyházunk tagjai közt, s pár évtized előtt még többen voltak az ebioniták, a kik előtt a szegénység bizonyos elvi kedvességgel bir. Mindenki, a ki e sorokat olvassa, akár hányszor hallotta egyházunk okos és jóindulatú tagjaitól is, hogy a kálvinista papság ereje és tisztessége a szegénységben áll. Ha azt kérdeznők ezektől, hogy nézetök szerint van-e a világon vagy a hazában még egy olyan ügy vagy institutio, melynek a szegénység javára válik: azt felelnék, hogy nincs, hiszen ez absurdum; de egyedül a magyar és csakis a magyar kálvinista papság ilyen. Nem azért mondják pedig, mert nem akarnának fizetni, hiszen elég számosan vannak azok is, a kik azért mondják, — hanem azok is számosan vannak, a kiknek ez a becsületes meggyőződése. Pedig a világ törvénye alól s az emberi természettörvénye alól a magyar kálvinista pap sem képez kivételt; rá nézve is legjobb és legüdvösebb állapot az egyszerű jóllét, épen úgy, mint a közélet minden más munkására nézve. Nem azért, hogy ne koplaljon, mert erre még azt lehetne mondani, hogy ez főként az ő baja; hanem magasztos hivatása teljesítése érdekében. A közalaphoz segélyért benyújtott s kezeim közt lévő kérvényekből, melyek az esperes, az egyházmegyei és kerületi közgyűlés által hitelesítve vannak, tehát kétségtelen okmányok, kitűnik, hogy van olyan papi állomás is, a melynek évi fizetése kevesebb mint száz forint, s a kétszáz frton alól lévők száma több százra megy. Magam láttam olyan kálvinista papot, és e sorok minden olvasója láthatott, a ki a fizetésébe járó egy pár hold földön reggeltől estig kapált, egy ingben, gatyában, mezítláb, s hozzá napszámos kosztot evett. Ez nem az a szegénység, a mit a ((tisztességes)) jelzővel szoktunk jelölni; hanem irtóztató koldus állapot, A papnak gyülekezete szellemi vezérének kellene lenni; de az ilyen helyzet pár év alatt kiöl benne minden szellemiséget, földhöz ragadt kenyérkeresővé teszi, s a gyülekezet szellemi vezető nélkül marad. A kálvinista papság irtóztató szegénysége, Magyarország ethnografiai viszonyai mellett, nem is csak felekezeti, hanem általános magyar nemzeti calamitas. 1791-től fogva bármikor lehetett volna intézkedést tenni a szegénység fokozatos megenyhitésére; mindazonáltal csak az 1881-iki debreceni zsinat foglalkozott először ezen ügygyel, s életre hívta az orsz. közalapot. Hogy mily erőfeszítéssel ment ennek elhatároztatása a zsinaton : ezt nem is képzeli, a ki nem volt jelen. Az ebioniták azon a zsinaton még határozott többségben voltak, s csak néhányunknak makacs kitartása, Lónyainak ügyessége és erőszakoskodása tudta kicsikarni a többségtől, miután egy pár oly módosítást fogadtunk el, a mely később az ügynek nem vált hasznára. De nem hibáztatom ezért magunkat, mert a helyzetnél fogva csak a semmi és ezen valami közt volt a választásunk. Én még a zsinat megnyílta előtt készítettem egy számítást, azon mód szerint, a mint az ily számitások szoktak készülni, a mely azt mutatta, hogy a magyar kálvinistáknak lehet 350 millió frt évi jövedelme. Ezt Eónyai soknak vélte, bár a számítási methodust helyesnek tartotta, s feljött a zsinatról Pestre, hol a statisztikai hivatalban kiszámíttatta, — persze szintén csak megközelítő számítással, — hogy a kálvinisták 210 millió frt évi jövedelem után