Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-09-20 / 38. szám

fizetnek adót, és 15 percenttel gazdagabbak az országos átlagos középnél. Ugyanakkor Lónyai azt a nyilatkozatot tette előttem, hogy ha a kálvinisták 210 millió írt bevallott jövedelem után adóznak: akkor az ő tényleges jövedelmök van másfél ennyi. Ugy hiszem, hogy az én kedves kálvinista olvasóim ha Lónyainak ezt a nyilatkozatát a saját lelkiismeretökön megpróbálják, nem fogják alaptalannak nevezni; mert bizony ez általános magyar morál. E szerint a közalapnak 210-— 315 — 350 ezer forintot kellene évenként bevennie. Abban egy nézeten voltunk Lónvaival, hogy az első év bevétele 60 ezer írt lesz, hogy ez tíz év alatt kétszereződni fog és huszonöt év alatt eléri a tetőpontot, a melyet aztán nyilvános beszédeinkben mindig 200,000 forintnak mondtunk. Ezzel szemben az első év bevétele valóban 60 ezer frt volt, mely nyolc pénztári év alatt fokozatosan felemelkedett 80 ezer frtra; ellenben a bevallások az első évben 100 ezer frtra rúgtak, s nyolc év alatt fokozatosan leszállottak 80 ezer frtra. E számok kényszerítenek annak bevallására, hogy számításunkban csalódtunk; a közalap kevesebb jövedelmet hoz, mint hittük, és ha a tényleges befizetés növekedett is, de a bevallások állandóan csökkenő irányzatot követnek. Az elmondottakból kitűnik, hogy a közalapnak mind a bevallása, mind a tényleges befizetése azon a magas fokon indult meg, a melyet hozzáértő emberek előre jósoltak, s hogy aztán később nem előre fejlett, hanem vissza hanyatlott: ennek az okait kutatni kötelességünk. Nézetem szerint az első ok az volt, hogy az 1883. szeptemberi kolozsvári konvent azt határozta, hogy az adót már az 1883-iki évre követeli, holott az évnek háromnegyede már eltölt, a végrehajtó bizottság megalakulva nem volt, s a megindulásra semmi előkészület nem történt. A végrehajtó bizottság csak december 4-én ült össze, ugyanazon nap bizta rám a közalap központi kezelését; minden hajlamom ellenére; de a már akkor halálos beteg Lónyaitól nem tagadhattam meg e kívánságát. Én két nap alatt kezelési szabályokat szerkesztettem, melyeket a végrehajtó bizottság elfogadván, gyorsan kinyomattam és szétküldöttem az esperesekhez ; de a mig azok az egyes gyülekezetekhez érkeztek, eltelt az egész 1883—ik év, úgy, hogy a mikor a családfők az országban értesültek ezen új adó felől, ugyanakkor azt is megtudtak, hogy ők már egy egész évi adóval hátralékban vannak, s egyszerre két évre kell íizetniök. Ennek leendő lehangoló hatását néhányan eléggé kimutattuk a kolozsvári conventen, s én most is csudálkozom rajta, hogy egy olyan alapos tanultságu és nagy tapasztalásu pénzembert, a milyen Lónyai volt, nem tudtunk meggyőzni; mert hogy a convent pénzügyekben az ő tekintélye után indult, az természetes volt. De az erőltetett egy évi adón még azon tekintetben sem volt áldás, hogy befizették volna ; mert a harmadrésze most is hátralékban van, a kétharmadát pedig leginkább törléssel fizették. A convent ezen határozata kényszeritette a conventet, hogy a pénztári év tartamát ne a polgári évhez idomítsa, hanem julius i-től julius 30-ig helyezze ; a mi oly sok confusionak lett szülője a vidéken, hogy pár év múlva meg is kellett változtatni; de a confusiót azért létrehozta. Igen nagy bajt okozott az is, hogy az esperesek és papok közül nagyon sokan az által kívántak az uj adóhoz jobb kedvet csinálni, hogy az csak három évig tart és akkor megszűnik ; és a mikor a negyedik évre is követelték, akkor tapasztalták, hogy a kezdet nehézségeit megkétszerezték a magok számára, és a csalódás kedvetlenségét súlyosan megérezte a közalap. De mindezek a dolgok már elmultak, rosz hatásukon nem lehet többé segitni; hanem az idő lassanként megszünteti azokat. Azonban csináltunk olyan hibát is, a mit helyre lehet hozni. Mikor Debrecenben Lónyaival beszélgettünk azon nehézségekről, a melyek egészen uj és szokatlan adó berendezése előtt állanak, ugy véltük, hogy oly nagy lesz az ellentállás a közönség és a papság részéről, hogy legalább öt esperest és ötven papot súlyosan meg kell büntetni, néhányat épen hivatal-vesztéssel, mig lecsendesednek és beleidomulnak. Mindenki tudja, hogy ez egyetlen egy esetben sem következett be. Nem hiányzott ugyan az ellentállás teljesen ; de a valódi ellentállás csupán egy tractusra szorítkozott és ott is oly hamar megszűnt és a vezetők oly gyorsan hozzáfogtak hibájok és mulasztások helyrehozásához, hogy az 1884-iki őszi conventen arra kértek engem, hogy ne is tegyek róla említést, mert már ugy sincs semmi baj. Nem is tettem ; most se nevezem meg lázzadó ős Kupának derék ivadékait; mert ma abban a tractusban a bajnak árnyéka sincs többé. Ezen kivül az ellentállás csak nagyon szórványosan, nagyon kis mértékben nyilatkozott és rövid ideig tartott. Valamivel nagyobb terjedelmű volt a papság zúgolódása a megszaporodott uj munka miatt; de ez is pár év múlva már csak néhány nagy egyházból hangzott, s ma talán három nagy egyház papjaira szőrit-