Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-09-13 / 37. szám

munkálatok ezekről a fontos és sajtó utján sokszor tárgyalt kérdésekről is hallgatnak ; mi ugy véljük, itt az ideje, hogy a törvényhozás ezekre is kiterjeszsze figyelmét. Anyaszentegyházunk kiváló érdeke elő mozdításának tartjuk a hitélet erősbitésére szolgáló intézményeink fejlesztését, közöttük első sorban a vallástanítás organizálását. Saját intézeteinkben, alsó és középiskoláinkban is hiányos a vallásos nevelésünk, de csaknem egészen rendezetlen az idegen, nevezetesen az állami, községi és más felekezetű középiskolákba járó növendékeink vallás-erkölcsi oktatása. Saját iskoláinkban állandósított, lelkészi jellegű rendes vallástanárok beállítását sürgetjük, idegen iskolákban pedig a törvényhozás vagy államkormány megkeresésével a vallás-erkölcsi oktatást végrevalahára szintén rendezendőnek tartjuk. Mert ezerekre megy azon ifjaink száma, kik idegen iskolában nevekedve, a lehető leghiányosabb, sőt helyenként semminemű vallásos oktatatásban nem részesülnek. Ide tartozónak véljük a népiskolai és coníirmatioi oktatás gondosabb eszközlésének sürgetését is, mely fájdalom, sok helyen még tömérdek kivánni valót hagy fenn, továbbá a gyermekek és felnőttek társadalmi vallásos nevelését a vasárnapi-iskolák, gvermek-isteniíiszteletek, ájtatossági összejövetelek és vallásos felolvasások utján, melyek a hol egyesek buzgalmából meghpnosittattak, már is üdvös eredményeket mutatnak fel. Végül ide sorozzuk a vallás-erkölcsi életnek egyesületi uton való fejlesztését, nevezetesen árvaházak, diakonissza-intézetek létesítését, a népies vallás-erkölcsi iratok kiadásának támogatását, mi végből a zsinatnak el kellene rendelni, hogy az ország minden református gyülekezetében egy vasárnap a diakonisszák, egy vasárnap az árvák, egy vasárnap a népies iratok (Károli-alap) javára pl. a templomi perselyek utján vagy más alkalmas módon gyűjtések rendeztessenek. Az ily intézkedések hathatósan közreműködnének az egyházi ((közszellem)) és összetartás fokozására. Iskolaügyünk fejlesztése érdekében szükségesnek látnók, hogy zsinatunk néhány elhatározó lépésre szánja el magát. A népiskolaügy virágzóbbá tétele érdekében belkörüleg a tanítóképzés s különösen a tanitö-nevelés terén óhajtanánk néhány reformot, minők a tanítók egyháziasabb nevelése különösen a tanitóképezdei internátusok behozatala által; kívülre hatólag szükségesnek tartjuk azt, hogy a zsinat tegyen lépéseket az államkormánynál a népiskolák állami segélyezése érdekében, oly nemű törvényhozási intézkedés kérelmezése által, minő a középiskoláknál az 1883-iki középiskolai törvénynyel meghonosittatott. — Elhatározó intézkedést várunk a zsinattól leány nevelésünknek eléggé még nem méltányolt kérdésében is, melynél oda kell működnünk, hogy mindenik egyházkerületben egykét népesebb gyülekezetünk körében internátussal ellátott • felső-leányiskolák létesüljenek, hogy a par force előtérbe állitott és társadalmilag nagyon elhatalmasodott klerikális irányzat intensiv ellensúlyozásra találjon. — A középiskolai ügy emelése érdekében mulhatlanul szükségünk van egy-egy tanári-internátusra a budapesti és a kolozsvári egyetemek mellett, hogy középiskolai tanárnövendékeink a tanításra szükséges tudománvos ismeretek mellett o j oly vallás-erkölcsi szellemet is sajátítsanak el, mely őket az ifjúság protestáns irányú nevelésére alkalmasokká tegye. Protestáns tanárok nélkül nincs protestáns iskola és protestáns nevelés. Ideje volna ezt is megérteni, megszívlelni, és megcsinálni, mig középiskoláink protestáns közszelleme végkép alá nem hanyatlik. Utoljára hagytuk a legégetőbb zsinati kérdést: egyházi szolgáink, lelkészeink és tanítóink anyagi és szellemi helyzetének javítását. Az egyházi életben minden ezen fordul meg. Jól szituált lelkes papság és tanítóság biztosan előre viszi az egyház vallás-erkölcsi és anyagi helyzetét; nyomorgó, elkedvetlenült, megtört lelkek csak rontják azt, mert sokszoros tapasztalat igazolja, hogy demoralizált hadsereggel nem lehet csatát nyerni. A református papság nagy része pedig ma nem csataképes. Egyikre nézve a hibás parókhialis rendszer teszi lehetetlenné a lelkiekben való sikeres forgolódást és pedig annál inkább, minél nagyobb a gyülekezete; a nagy többség tetterejét és kedvét pedig az élet gondok bénítják meg. Papságunk e része nem olvas, művelt társaságba nem jár, gyűlést alig látogathat, a közügyek iránt nem érdeklődik, mert az önfentartás gondja, a kenyér megszerzése egész testi-lelki erejét lefoglalja. Zsinat, zsinat, ezen segits, ha fel akarod virágoztatni a kálvinista anyaszentegyházat. Papságod felerésze könvekkel áztatott fekete kenyeret eszik, rongyos palástban szégyenkezik, gyerekeit nem neveltetheti, nyomorban tengődik életében és ha meghal, Ínségben hagyja özvegyét árváit. Ezernél több parokhiában ütötte fel tanyáját az elkeserítő nyomor és nélkülözés: segítsetek, zsinati atyák, mert ennek nem lesz jó vége! — Sürgetjük, hévvel sürgetjük ezért a papi és tanitói fizetések rendezését, a fizetési minimumnak törvényhozási megszabását, a lelkészi congruának államsegélylyel és állami adó alapján rendezendő egyetemes egyházi adózás utján való megállapítását; továbbá a domesztika támogatásával az országos lelkészik