Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-25 / 4. szám

miután a pápa megfosztotta őket a természeti vágya­kat is kielégítő házasságtól, kitette őket védtelenül a legveszélyesebb és 1 egeilenállhatatlannbb helyzetnek, mit emberi aljasság csak kigondolhatott. Azon nőtlen em­berek kénytelenek reg-geltől estig szép leányok, kísér­tetbe ejtő és bájoló asszonyok közt lenni, kik olyan tárgyakról beszélnek velők, mi megolvasztaná a leg­keményebb ércet is. Hogy lehet azt reményleni, hogy megszűnnek emberek lenni és erősebbekké lesznek az angyaloknal ?» Dávid és Salamon is megsebesültek ezen a csa­tamezőn. Emberi és természeti jogaik a gyóntatószék mellett keresnek kárpótlást. Hogy ez a szent helyiség minő aljasodást okozott Franczia-, Spanyol-, Angol-, Olaszországban stb. vastag köteteket lehetne róla írni, de szerző csupán Olasz­országot veszi fel, «mivel ez a csalhatatlan Pontifex szemei előtt van; mivel ez az ország a naponkénti csudák hazája; a hol a festett madonna könyezik és szemeit jobbra, balra, fel és le a legcsudálatosabban forgatja ; mivel az a menybeli lelki kegyajándékok ha­zája ; de meg az olaszországi gyóntatok látva minden évben Szt. januarius vérének serkedezését; az ott levő szűz Mária haját; szoknyájának egy részét: «a leg­kedvezőbb körülmények között vannak arra nézve, hogy szilárdak, nagy hitűek és szentek legyenek». így állván a dolog, hallgassuk meg egy szavahihető szem­tanú bizonyságtételét arra nézve, hogy a gyóntatok mint bánnak el a bűnbánó nőkkel a szent, apostoli, csalhatatlan róm. kath. egyházban)). Nápolyban ma is él egy fejedelmi vérből szár­mazott nő, egy tábornok leánya, a ki «A nápolyi zár­dák titkai» című könyvében leirja, hogy mint kisér­tette őt 50 év körüli gyóntatója, mint igyekezett őt elriasztani attól a gondolattól, hogy világi embert sze­ressen, mert így a pokolba jutna, de a pap szerelme szent szerelem stb, s az apácák közül is csak az öregek távozhattak cirógatás nélkül a gyónástól. Több esetet ir le, hogy a gyóntatok mint szőttek viszonyt az apá­cakkal. S végre így kiált ez a fejedelmi lelkületű nő : ((Keresztyén nemzetek ! Ha tudnátok, mi lesz szép leá­nyaitok erényéből, midőn megengeditek nekik Róma irányában a titkos és nyilvános rabszolgaságot: a szent méltatlankodásnak egész hevével küzdenétek annak cél­zatai ellen!)) III. Fejezet. A gyóntatószék újkori Sodorna. A kath. pap semmiről sem prédikál oly lelkesen, oly ékesszólóan, mint a gyónásról; mert ez a szeglet­köve bámulatos hatalmának. Ha a nép elhagvná ma a gyóntatószéket, a romanísmus holnap porba hullana. Sokszor van rá eset, hogy a haldokló pap gyón­tató kollégájának sírva vallja be a gyóntatószéknél el­követett aljasságait. Chiniquy atya kétszáz papot gyón­tatott meg, s ezek között csupán 21 nem siratta keser­vesen bűneit; volt olyan, a ki bevallotta, hogy egymaga 95-nek rabolta el szűzies tisztaságát. Némely pápa megpróbálta büntetéssel korlátozni ezt a vétket. IV. Pius egy bullát bocsátott ki, mely szerint minden leány és férjezett nő 30 nap alatt jelentse fel gyóntatóját, ha az őt elcsábitotta, és egy magas hiva­talos osztályt bizott meg az elesett bűnbánók tanúval­lomásainak jegyzőkönyvbe vételével. Ez a bizottság elő­ször is Sevillában kezdte el működését, de a vádlók oly nagy számban jöttek, hogy liáiom ízben meghosz­szabitott 30 nap alatt sem bírta mind jegyzőkönyvbe foglalni. Előterjesztést tett a pápának, ki aztán abban hagyatta a vizsgálatot, mivel belátta, hogy oly sok pap fertőztette be a bűnbánók tisztaságát, hogy mindnyáját lehetetlen megbüntetnie. Épen a pápai bullák bizonyítják legkétségbe von­hatlanabbúl, hogy a fülbegyónás a leghatalmasabb ör­dögi találmány a pap és női bűnbánója szivének meg­rontására. IV. Fejezet. Hogyan teszi könnyűvé a papi nötlen­séget a fülbegyónás. E fejezetben egy regény tárgyát képező eset van leirva, hogy a gyóntató miként szöktetett meg férfi ruhában egy 19 éves hajadont, mint íogadta fel «Józsel» név alatt inasnak; s később mint adta át ezt a ((Jó­zsefet)) másik papnak, a ki szintén bűnös viszonyt folytatott inasával, melyet a gyülekezet észrevevén, kö­vetelte az inas eltávolítását; a plebánus, hogy a gyanút magától elhárítsa, egy megvesztegetett leánynyal for­maliter összeházasította inasát; s ott éltek együtt a parochián stb. Végre is kitudódott a dolog, s a püspök, hogy a dolgot elsimítsa, 6000 frtot küldött a leánynak azon feltétellel, hogy rögtön hagyja el Kanadát és többé vissza ne térjen stb. «A kiknek füleik vannak a hallásra és szemeik a látásra, megértik ezen tényekből, hogy még a pogány nemzeteknek sem volt erkölcstelenitőbb intézményük a fülbegyónásnál.)) Ó-Moravicza. Hetesy Viktor. Az énekeskönyv megújításához. Nagy tiszteletű Szerkesztő ur ! Becses lapjaban már több czikk jelent meg éne­keskönyvünk ügyére vonatkozólag. Engedje meg, hogy szerény nézetemet én is előadhassam a «Prot. Egyh. és Iskolai Lap» hasábjain e tárgy egy részére nézve. Az énekeskönyv' megújítását sok mindenfélével indokolják : elavult nyelvezet, túlhaladott dogmatikai álláspont, a természettudomány mai állásával meg nem férő nézetek. Ezen szempontok alapján itél az ének­ügyi bizottság a régi énekek felett, hogy az újról el­mondható lehessen: «Habet in psalmis infans quid lacteat, puer quid laudet, adolescens quid corrigat vitám, juvenis quid sequatur, senior quid precetur.» Nincs okom kétségbe vonni, hogy ily énekesköny­vet összeállítani képes lesz a bizottság. De szerintem még valami kell egy jó énekeskönyvhöz : habeat, quod aures deleetet. Schiller azt mondja : «Ein schlechtes Lied mit schöner Melodie ist mir lieber, als ein- gutes mit schlechten Tönen.)) Az oratoriumokat és operákat nem a szöveg teszi híressé. I. Nehogy valaki azt gondolja, hogy a mi énekein­ket zenei szempontból nem találom szépeknek, előre is kijelentem, hogy nincs kifogásom eLlenök. A nyelv, a tudomány álláspontja elévülhet, de egy remek dallam báját el nem veszti. A mi egyházi dallamaink, nem évül­| tele el; szép az mind, kivált ha szépen éneklik, rossz orgonán rossz játszással hatásukat lehetetlené nem te­szik.. Hanem azt se lehet eltagadni, hogy azon 300—200 év óta, mikor ezen dallamok születtek, más nagy zene­szerzők is éltek, kik szintén remek darabokat írtak. Nem a régi dallamok elévülését állítom én, hanem az ujabb zeneszerzők méltánylását szeretném, látni énekes­könyvünk revisiójánál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom